Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Átszabták a városházát

Valamennyi irodavezető, irodavezető-helyettes és csoportvezető vezetői megbízását visszavonja a győri önkormányzat.
Három órán keresztül tárgyalta a győri közgyűlés a városházi szervezet új struktúráját tegnap, amely az ülés legfontosabb napirendi pontja volt. Dr. Papp László jegyző egymaga 65 perces előadást tartott a javaslatára megszületett polgármesteri előterjesztésről. Ebben felvázolta, hogy ügyfélbarát, hatékony hivatal kialakítása a cél. Az átvilágítás megállapításai alapján a 18 iroda és a 26 csoport helyett 11 osztály és 17 csoport létrehozását indítványozta.

Dr. Papp László jegyző hangsúlyozta: a köztisztviselői álláshelyek száma (369) nem változik, ami valójában emelést takar, mert most nincs minden státus betöltve. Megjegyezte: erre szükség is van, mert egyes irodák rendkívül leterheltek.

A szakember kiemelte: ez azt is jelenti, hogy valamennyi irodavezető, irodavezető-helyettes és csoportvezető vezetői megbízását visszavonják. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény értelmében számukra köztisztviselői állást kell felkínálni; ha ilyen nincs vagy nem fogadják el, az felmentésnek minősül. Arról nem esett szó, hány jelenlegi középvezető kap újra vezetői megbízást, arról azonban igen, hogy az új kinevezésekre március 1-jével kerülhet sor. A jegyző kijelentette: az átszervezéssel jövőre mintegy 20 millió forinttal működhet olcsóbban a hivatal, de idén – például a végkielégítések miatt – még nem jelentkezik megtakarítás.
A szocialista képviselők élesen bírálták az előterjesztést, és több kísérletet tettek arra, hogy ne ezen az ülésen szülessen végleges döntés a kérdésben.

Eredics Imre frakcióvezető úgy fogalmazott: zavarba ejtően információszegény írásos anyagot kaptak, s bár a jegyző előadása alapján a változtatás végiggondolt folyamatnak tűnik, sok kérdés tisztázatlan maradt. Hozzátette: nem akarja bagatellizálni a 20 millió forintot, de ez az összeg a hivatal egyheti bérével egyenlő járulékok nélkül, így az olcsóbb önkormányzatra nem kellene hivatkozni. Ráadásul az új struktúra miatt – tette hozzá – újra kell auditáltatni az ISO minőségirányítási rendszert, ami nem kis költség lesz. Kun András azon értetlenkedett, miért nem kapták meg az átvilágítási tanulmányt. „Hol vannak a csontvázak?" – kérdezte, és ironikusan csontvázkezelő csoport létrehozását hiányolta.

A jobboldal ezzel szemben támogatásáról biztosította az előterjesztést. Szijjártó Péter, a Fidesz–KDNP frakció vezetője szerint az MSZP „van rajta sapka, nincs rajta sapka" alapon kritizálja az anyagot, amit viszont már amiatt is érdemes elfogadni, mert így könnyebbé és olcsóbbá válik a polgármesteri hivatal működése. A politikus Kun András csontvázas megjegyzésére válaszolva kijelentette: nem ingathatóak meg abban a törekvésükben, hogy kivizsgálják a múlt esetleges visszásságait, az önkormányzat számára hátrányos szerződéseket.
A közgyűlés végül 22 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett elfogadta a polgármesteri hivatal átszervezését, amely ma lép hatályba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét tolvaj járt a győri a városházán

Tolvaj járt szerdán ebédidőben a győri városházán. Ez már a második lopási ügy négy hónapon belül. A Kisalföld november 2-án számolt be arról, hogy ismeretlen tolvaj ellopta Borkai Zsolt polgármester 380 ezer forintot érő hordozható számítógépét. Valaki bement az első emeleten lévő ügyviteli irodába, s míg a kolléganők ebédelni voltak, pénztárcákat és mobiltelefonokat vitt magával. Tovább olvasom