Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Áder fél lábbal Brüsszelben - hogy állnak fel az EP-listák?

Magyarország - Júniusban jönnek az EP-választások, de vajon kiket indítanak a meghatározó pártok? Összeállításunkból kiderül, hogy a Fidesz politikai "nagyágyúkat" vett be, míg az MSZP mintha a tisztes vereségben sem bízna, legalábbis listájukon kevés a húzónév.


A közvélemény-kutatások szerint a jelenlegi ellenzéki párt sima sikerét hozhatja a júniusi voksolás.

Erős megyei lobbink lehet

Mindez azt jelenti, hogy a 2004-ben 12 képviselői mandátumot szerző Fidesz most akár három-négy képviselővel többet is delegálhat Brüsszelbe.

Gyakorlatilag biztos befutó helyen áll a Fidesz két egykori alapítója, a csornai Áder János (4.) és Deutsch Tamás (6.). Áder mellett a soproni származású Szájer József (2.) és Járóka Lívia (7.) uniós politikai pályafutása is folytatódik; mindketten előkelő helyen vannak a listán.


Áder János Brüsszel felé veszi az irányt - a magyar parlamentben régóta nem hallatja a hangját.
Áder János Brüsszel felé veszi az irányt - a magyar parlamentben régóta nem hallatja a hangját.


A Fidesz EP-listája: 1. Schmitt Pál, 2. Szájer József, 3. Gál Kinga, 4. Áder János, 5. Surján László, 6. Deutsch Tamás, 7. Járóka Lívia, 8. Schöpflin György, 9. Gyürk András, 10. Őry Csaba, 11. Glattfelder Béla, 12. Kósa Ádám, 13. Hankiss Ágnes, 14. Győri Enikő, 15. Bagó Zoltán, 16. Hölvényi György, 17. Szemerkényi Réka, 18. Ékes József, 19. Frivaldszky Gáspár, 20. Hammerstein Judit, 21. Gulyás Gergely, 22. Tóth Edina.

Érdekesség, hogy a lista 12. helyét elfoglaló Kósa Ádám, az Európai Siketek Szövetségének egyik tisztségviselője, aki a fogyatékkal élőket is képviselni kívánja Brüsszelben.

Három hölgy az MSZP-lista élén

Nyilvános már az MSZP listája is: a népszerűségek mélypontján lévő szocialistákat három hölgy vezeti.

Az első három helyre Göncz Kingát, Herczog Editet, Gurmai Zitát sorolták, őket pedig Tabajdi Csaba és Hegyi Gyula követi.

Itt gyakorlatilag véget is értek az EP-választáson jó eséllyel befutó helyezések. A hatodik helyet eredetileg a Lendvai Ildikó által favorizált Kökény Mihálynak szánták, ám végül mégis Fazakas Szabolcs futott be.

Az MSZP EP-listája: 1.Göncz Kinga, 2. Herczog Edit, 3. Gurmai Zita, 4. Tabajdi Csaba, 5. Hegyi Gyula, 6. Fazakas Szabolcs, 7. Cserey Gyula, 8. Kökény Mihály, 9. Harangozó Gábor, 10. Dobolyi Alexandra, 11. Lévai Katalin, 12. Baráth Etele, 13. Szabó Zoltán, 14. Pápai Gábor, 15. Szabó Vilmos, 16. Korányi Dávid, 17. Kozma József, 18. Földes György, 19. Tüttő Kata, 20. Szabadkai Tamás, 21. Szabó László, 22. Horváth György.

Sokak számára tán meglepetés, hogy Kovács László EU-biztos neve nem szerepel a listán, mint ahogy az utóbbi időben főként könyveket író, Lévai Katalin is 99,9 százalékosan búcsúzhat Brüsszeltől.


Azért Brüsszelben is meg-megesik, hogy több az üres szék, mint a képviselő.
Azért Brüsszelben is meg-megesik, hogy több az üres szék, mint a képviselő.


Két emlematikus alak ellenére is kicsi a sansz


A két parlamenti kis párt "nagy" nevekkel próbálja menteni a menthetőt: Bokros Lajos bevetése az MDF első helyén napok óta beszédtéma, s köztudott Habsburg György 2. helyezése is.

A SZDSZ ismét beveti Demszkyt, amelyen olyan szempontból érthetetlen húzás, miszerint az "örökös" budapesti polgármester öt éve kikerült Brüsszelbe, majd miután összeegyeztethetetlennek találta pozícióit - utóbbit visszamondta.

Valószínűleg személyében kicsit a fővárosi választók megszondáztatása a cél, hisz jövő ősszel jönnek az önkormányzati választások is.

Demszky előtt Szent-Iványi István és Béki Gabriella található, miközben nem elképzelhetetlen, hogy a liberálisok egyik emblematikus alakja, Konrád György is vállalja a részvételt.


Konrád György még nem döntötte el, hogy él-e a felkínált lehetőséggel.
Konrád György még nem döntötte el, hogy él-e a felkínált lehetőséggel.


Morvai könnyen az EU-parlamentben találhatja magát

Bokros ide, Konrád oda, igazi esélyekkel nem az MDF és az SZDSZ rajtol júniusban, hanem a Jobbik. A közvélemény-kutatások szerint a szélsőjobb hazai zászlóvivője jelenleg 4-6 százalékos támogatottságon áll, vagyis Morvai Krisztina könnyen az Európai Parlamentben találhatja magát.

Olvasóink írták

  • 10. pampus 2009. március 18. 17:29
    „Telepátia! Vigyázz a szavakkal, mert neked is elkezdik nyalni a segged! Lehet,hogy valamelyiknek már igen érdes a nyelve!”
  • 9. Telepathia 2009. március 18. 11:32
    „Áder havi 7.5 millióért persze hogy törekszik Deuschs kollégájával együtt Brüsszelbe. Ezen felül van a napidij, a megélhetési lakás és utazási, európa unios képviselő irodai stáb költsége.Talán mindnyájan sietnénk. Mert ennyit Magyarországon havonta még nem kerestek. Ezért az egy havi pénzért a magyar parlamenttbe 4 évig dolgoztaka magyar vonatkozásban jól fizetett FIDESZ képviselők.”
  • 8. bunda 2009. március 18. 10:29
    „A klímaxos liba sem - Morvai- itthon rikácsolna.”
  • 7. gagarin 2009. március 18. 10:26
    „Húha pampalini nagy a baj a fejedbe!”
  • 6. Robusto 2009. március 18. 10:04
    „Én csak azt nem értem, hogy a Jobbik miért törekszik annyira bekerülni? Állandóan azt mondják, hogy elutasítják az EU-t, nem szabadott volna belépnünk! De azért az a kis apró jól jönne nekik, amit Brüsszelben kapnának, ugye?”
  • 5. Montana47 2009. március 18. 08:59
    „Pampus!
    Az a baj, hogy Gyurcsány is jó pénzért veri a nyálát itthon, de ha még ezt Brüsszelben is megteheti esetleg,
    akkor már itt a VILÁG VÉGE! A másik igen nagy baj, hogy még sokáig igen sok lesz a PAMPUSOK-ból!!!!”
  • 4. Szilágyi_Zsolt 2009. március 18. 08:36
    „Ha egy párt határozottan kiáll a hagyományos emberi értékrend, az erkölcs, a jó ízlés, a kereszténység, a magyarságtudat védelme mellett, akkor az szélsőjobboldali?”
  • 3. pampus 2009. március 18. 08:21
    „A Fidesz jó dumás oszlopos tagjai egy darabig ott is verik majd a nyálukat jó pénzért ,noha mindenki tudja,hogy semmi értelme! Hisz itt sem volt az elmúlt hét év alatt! Vajon, ha Gyurcsányt is elküldenék Brüsszelbe, akkor a fideszesek onnan is kivonulnának?”
  • 2. lenk 2009. március 18. 08:06
    „Küldjük ki az egész parlamentet, vesződjenek velük azok. Ott legalább nem csinálnak, amit akarnak. Közben mi itt jól elleszünk magunkban.”
  • 1. Tapmancs 2009. március 18. 07:39
    „Most legalább már megemlítették a Jobbikot. Változnak az idők.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzoltószlalom a Rábaringen

Győr–Écs - A győri tűzoltók háromnapos vezetési gyakorlatot tartanak az écsi Rábaringen. A… Tovább olvasom