Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

A tiszántúliak állítják, ártatlanok, s folytatják a küzdelmet Audi-ügyben

"Szervezetünk nem kért és nem fogadott el jogtalan előnyt az Audi-beruházással kapcsolatos közigazgatási és jogi eljárás során" – áll a Tiszántúli Természetvédők Társulatának lapunkhoz eljuttatott közleményében. Azt állítják: többek közt a támadások és fenyegetések miatt vonták vissza bírósági keresetüket.

Elsőként számoltunk be arról, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette Zsák Ferencet, a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnökét az Audi-beruházással kapcsolatos vesztegetés alapos gyanúja miatt (a vezető azóta szabadlábon védekezhet). A debreceni székhelyű szervezet lapunknak közleményt juttatott el az üggyel kapcsolatban.

"A magyarországi Audi-beruházással kapcsolatos közigazgatási és jogi eljárás során szervezetünk a hatályos magyar és európai uniós jogszabályok rendelkezéseinek és előírásainak betartásával járt el, sem szervezetünk, sem annak vezetője jogtalan előnyt nem kért és nem is fogadott el. Mindezt igazolja az a tény, hogy szervezetünk vezetőjének ideiglenes fogva tartását az illetékes bíróság nem tartotta indokoltnak és azonnali szabadon bocsátásáról hozott határozatot.

A Kisalföld telefonon elérte Zsák Ferencet és azt kérdezte tőle: kik támadták, fenyegették szervezetüket? Az elnök a közleményét egyelőre nem kívánta kiegészíteni.

Meggyőződésünk szerint a bíróság ezen döntése összhangban áll a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló egyezmény rendelkezéseivel, mely szerint: valamennyi fél biztosítja, hogy ezen egyezmény rendelkezéseivel összhangban jogait gyakorló személyeket nem büntetik, nem üldözik és semmilyen más módon nem zaklatják a részvételük miatt" – írják.

"A közigazgatási bíróságon indított kereset visszavonására a szervezetünket ért támadások és fenyegetések, valamint a bíróság által előírt, az ügy súlyának és jelentőségének megfelelő jogi képviselet hiánya miatt került sor.

Mivel az ügyben hivatalos jogi eljárás is van folyamatban az Európai Bizottság előtt, így a továbbiakban az Európai Unió jogintézményei (az Európai Parlament, európai ombudsman, Európai Központi Bíróság) előtt kívánjuk elősegíteni a közösségi környezetvédelmi jog érvényesülését Magyarország, valamint a Kárpát-medence természetvédelmi területeinek és Natura 2000-es területeinek, kivételes – egyszersmind pótolhatatlan – természeti értékeinek védelme és hosszú távú megőrzése érdekében" – olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 4. Hedon 2011. június 27. 21:04
    „Mai hír:

    Június 16 óta előzetes letartoztatásban van Zsák Ferenc, a győri Audi-gyár Natura 2000-es területen történő bővítése ellen fellépő természetvédő.

    Forrás:
    http://www.greenfo.hu/hirek/2011/06/24/audi-ugy-letartoztattak-a-ttt-elnoket”
  • 3. vanessa 2011. június 07. 14:05
    „szép napot!tiszántuliak a környezetükben vizsgálodjanak, van ott bőven,mi közük van a megyéhez?ide fizetnek adot?”
  • 2. pancser 2011. június 07. 12:38
    „Menjetek haza a z árvalányhajas Ázsiába, limesen túliak ne okoskodjanak a szép Pannóniában. Nem a durvaság miatt fogalmaztam így, de ez nem az ő dolguk,”
  • 1. Goldmund 2011. június 07. 08:32
    „Mint a 4 Mancs! Környezetvédelemről papolnak, aztán majd egyszer csak kiderül, hogy a konkurencia fizetett ügynökei.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Audi-fejlesztés: látványosan épül az egyik új üzemcsarnok - fotók

Úgy tudjuk, hogy a természetvédelmi viták középpontjában álló, másik területen hamarosan megtörténhet az alapkőletétel, melyen Orbán Viktor is részt fog venni. Tovább olvasom