Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A Radnóti-emlékmű körül is gyűjtötték a tűzifát, lebuktak

A körzeti megbízott a hat köbméter fát a szabályszegőkkel vitette vissza a gyűjtés területére.


Győrben, a Radnóti-emlékmű előtt parkoló személygépkocsira lett figyelmes a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja december 22-én délután.

A jármű csomagteréből különböző átmérőjű és minőségű faágak lógtak ki, az út szélén két halomban, ágak voltak gondosan összekészítve.


A rendőrjárőr ellenőrzés alá vonta az autó vezetőjét és a vele tartózkodó két fiatalt. A 47 éves győrszentiváni férfi a körzeti megbízottnak elmondta, hogy fiával és annak ismerősével gyűjtötték a fát a Bécsi út és az 1. számú főút közötti területen.

Az ágakat ezt követően Győrben élő rokonához szállították, akinek engedélye van a fa összeszedésére. Előzőleg már mintegy három köbméter tüzelőt vittek az asszony udvarára, aki a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy csupán hallotta, hogy az ágakat saját felhasználásra lehet gyűjteni, majd elszállítani.

Az intézkedő a győri ingatlan udvarán megtalált, valamint a személygépkocsiban és a Radnóti-emlékműnél összekészített mintegy hat köbméter fát a szabályszegőkkel vitette vissza a gyűjtés területére.

A 47 éves Sz. István és 18 éves társai ellen tulajdon elleni szabálysértés miatt feljelentést tett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terrorizálta családját a győri férfi

A 38 éves, börtönből szabadult férfi bántalmazta, fenyegette, gyakorta bezárta feleségét és két… Tovább olvasom