Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A helyközi buszok négy napig ünnepelnek

A helyközi és a távolsági buszok csütörtöktől vasárnapig munkaszüneti menetrend szerint közlekednek. Ezzel kapcsolatban keresett meg bennünket Nagyné Perger Dóra olvasónk. Szerinte a Kisalföld Volánnál úgy gondolják, hogy senki nem dolgozik a hosszú hétvégén.

„Csak arról feledkeztek meg, hogy minden kereskedőnek, vendéglátósnak, egészségügyi dolgozónak pénteki, majd szombati munkanapja lesz. Az üzletek pedig nem lesznek üresek, mert jönnek a vásárlók, nézelődők, akik szintén utaznának valahogyan. A vasárnapi menetrenddel szinte lehetetlen néhány vidékinek bejutni a munkahelyére, illetve utána hazamenni. Bérletünk van, de kénytelenek vagyunk kocsival munkába menni vagy hazafelé nyomorogni a ritkított járatokon. Nem tudom, mi a Volán vezetősége szerint a megoldás: a vidékiek ne menjenek ilyenkor dolgozni vagy költözzenek be Győrbe, ha meg szeretnék tartani a munkahelyüket?" – írta Nagyné Perger Dóra.

Bognár László, a Kisalföld Volán Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettese megkeresésünkre elmondta: a menetrend nem a Volán döntése, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelte meg így a szolgáltatást, ami a decemberben kiadott hivatalos menetrendbe is bekerült. A cég ettől nem térhet el. „Emögött minden bizonnyal takarékoskodási szándék áll" – tette hozzá.

Az olvasói panasszal megkerestük a szaktárcát is. A sajtóosztálytól érdemi választ nem kaptunk kérdésünkre, azt viszont megtudtuk, hogy ugyanilyen menetrend lesz érvényben a május 1-jei és az október 23-i hosszú hétvégén is.

Olvasóink írták

  • 1. véleményalkotó 2012. március 14. 10:01
    „Még jó hogy nem válaszolnak! Már valahol a meghosszabbított" hosszú hétvégéjüke"t töltik. A melósok meg péntek, szombat, vasárnap rohadnak a gyárban. Mert ugye a legtöbb gyárban ilyen a munkarend!!! De ezt Ők honnan tudnák? Még életükben nem utaztak közösségi közlekedéssel.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elismerések az ünnepen: megyei kitüntettek

Megyei díjazottjai is voltak a március 15-e alkalmából tegnap átadott rangos állami elismeréseknek:… Tovább olvasom