Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

A határnyitás óta javult a bűnügyi helyzet

Győr-Moson-Sopron - A korábbi félelmeket cáfolva a januári schengeni határnyitás után sem a megyét, sem Burgenlandot nem árasztotta el a bűnözői hullám. Megyénkben 26 százalékkal kevesebb bűntett volt, mint 2007 első félévében. Ausztria keleti tartományában is kevesebb bűnesetet követtek el, s magyar elkövető is kevesebb járt odaát.
Sikeresnek mondható a rendőrség-határőrség integrációja, az átszervezés elérte a célját. S mint azt Bánhalmi Zsolt ezredes, főkapitány-helyettes a Kisalföldnek elmondta, a januári schengeni határnyitás óta nem nőtt, de javult a bűnügyi helyzet.

Az ismertté vált bűncselekmények száma 28 százalékkal, 9273-ról 6670-re csökkent. A felderítési eredményesség 52,9-ről 56,5-re nőtt, ez az országos átlagot jelentősen meghaladja. Emellett 100 elkezdett nyomozásból 67-et vádemelési javaslattal adtak át a nyomozók az ügyészségre. A felderítési mutató alapján országosan 3 helyet ugrott előre, így a 6. helyen áll a megyei főkapitányság. A nyomozás-eredményességben az elmúlt évekhez képest a 15. helyről a 5. helyre került.

A százezer lakosra jutó bűncselekményszámban 14 helyet előreugorva a 2. helyen van a megye. Minden emberellenes bűncselekményt felderítettek a megyei rendőrök, s az országos tendenciától eltérően felére csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár, s 13 százalékkal több térült meg.

– A lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló – életellenes, vagyon elleni – bűncselekményeket kiemelten kezeljük. Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a megye lakossága nyugodt lehet. Mindez annak tükrében is jelentős, hogy a schengeni határok megszűntek, s minden kontroll nélkül léphetik át a határt az uniós állampolgárok – mondta Bánhalmi Zsolt.

Az ezredes hozzátette, hogy mindehhez a szűrőrendszer megfelelő működtetése járult hozzá. A főkapitányság a határőrökkel együtt átvette a határrendészeti feladatokat is.

– Az integráció jól sikerült, a kollégák beilleszkedtek a rendőri munkába. A korábbi megállításos ellenőrzés helyett most mélységi ellenőrzést végzünk. Együttműködünk az osztrák és a szlovák rendőrséggel, valamint a Vas és Komárom-Esztergom megyei kollégákkal is. Közös járőrszolgálatokban veszünk részt a határ két oldalán. A rendszer jól működik, s ezt a migrációs adatok is bizonyítják, amelyek kedvezőbbek, mint a korábbi határőrizeti rendszerben – magyarázta Bánhalmi Zsolt.

A főkapitány-helyettes elmondta: tavaly 532, idén 174 embert fogtak el, akik illegálisan akarták átlépni a magyar–osztrák határt a fél év alatt. Az osztrákok – s ez lényeges mutató – tavaly 114, most 62 embert adtak vissza, akik átjutottak a határon. Az embercsempészek száma 108-ról 51-re csökkent.

– Korábban komoly félelmek gerjedtek Burgenland lakosságában azért, hogy a schengeni határnyitás biztonsági deficitet jelent számukra. Többen drága biztonsági berendezéseket szereltettek fel védekezésül a várhatóan hullámokban érkező tolvajok, betörők ellen. A burgenlandi kollégákkal folyamatosan cseréljük az információkat, s ezek alapján elmondhatom, a félelmek nem igazolódtak be. A bűnözési hullám nem indult be sem Burgenland felé, sem felénk. Odaát is kedvezőbbek az eredmények az első félévben, mint tavaly – tudtuk meg Bánhalmi Zsolttól.

Az ezredes elmondta, az év első felében 40 százalékkal kevesebb magyar bűnelkövető ment át Burgenlandba, mint tavaly. Áprilisi, májusi, június összesítés szerint 22,7 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a kelet-ausztriai tartományban.

A főkapitány-helyettes hangsúlyozta, jól működnek az osztrák és a szlovák határon működő kontaktpontok. Ezek nagyban segítik a szakembereket a határ térségében és a megyében elkövetett bűncselekmények felderítésében. Ezt a nemrég Pozsonyban meggyilkolt, s a megyében megtalált lány ügyének nyomozása is bizonyítja – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 3. road 2008. szeptember 18. 22:53
    „2.

    Tudod, az országban ez igaz, de a megyében nem. Ugyanis amíg Hegyeshalomnál meg Sopronnál is működött a határforgalom ellenőrzése, naponta 2-5 ügy keletkezett. Számold ki, hogy fél év alatt az mennyi.”
  • 2. /joco1-az igazi 2008. szeptember 18. 18:14
    „road. :tudod a bü.stat. legkisebb részét tette és teszi ki a "határral "kapcsolatos bcs-ek száma.És itt -a cikkben- az a lényeg, hogy az össz.bcs száma csökkent.”
  • 1. road 2008. szeptember 18. 17:55
    „Megyénkben 26%-kal kevesebb bűntett volt, mint 2007 első félévében - felfedve! Olyan ez, mint amikor Hofi azt mondta: Magyarországon analfabéta nincsen - nyilvántartva.
    Az ok roppant egyszerű. Amióta nincsen határőrizet, azóta ki és mikor fedné fel az embercsempészéseket és főként az útlevél tekintetében elkövetett közokirat-hamisításokat? Mivel a kutya sem ellenőriz, persze, hogy nincsen bűncselekmény. Így a statisztika javul, a bűnözők is nyugodtabban tevékenykedhetnek, mindenki jól jár.
    Ha ez volt a cél a határőrség megszűntetésével, akkor a csempészlobbi jól dolgozott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szupererős dízelmotor Győrből

Győr - A győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél megkezdődött az új 12 hengeres dízelmotorok… Tovább olvasom