Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

A Duna az európai integráció kék szalagja

Győr - A gimnáziumi és szakképzési helyzetről, a brüsszeli Duna-konferenciáról és aktuális eseményekről volt szó a KDNP győri szervezetének minapi sajtótájékoztatóján.
Várhatóan novemberben országos KDNP-kongresszus lesz a „szabad vasárnapért", tovább harcolnak ugyanis azért, hogy a vasárnapi munkavégzést csak a feltétlenül szükségesekre szorítsák vissza – mondta egyebek között a minapi győri sajtótájékoztatón Herkely Ákos szóvivő.

Sík Sándor frakcióvezető a múlt csütörtöki, nagy vitát kiváltó közgyűlési döntésről (a középiskolák átszervezéséről) beszélt, hangsúlyozva ismét, hogy a szakképzés erősítése sürgető és nélkülözhetetlen a város ipari fejlődéséhez.

Ottófi Rudolf alpolgármester a múlt héten Brüsszelben részt vett és előadást is tartott a „Duna, az európai jövő folyója" című nemzetközi konferencián. A Duna-térség 10 országa (ahol 200 millió ember él) közül hat már uniós tagállam. A konferencián többen miniszterelnöki, miniszteri szinten képviseltették magukat – hazánkból azonban nem volt jelen állami vezető. Mint a győri alpolgármester elmondta, hazánknak kulcsszerepe van a dunai hajózási lehetőségek fejlesztésében. A győri térségre is nagy szerep vár. Brüsszel számára a Duna menti térség eddig nem volt különösebben fontos, most azonban úgy tartják, a Duna az európai integráció „kék szalagja" lehet. Hogy mennyi tennivaló lenne a fejlesztésben, jellemzi például, hogy a Rajnán kétszázszor(!) nagyobb az áruszállítási forgalom, mint a Dunán.

Szó volt még a sajtótájékoztatón arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 163 millió forintos támogatásából a főváros 67, a vidék 25, a határon túli kultúra pedig 8 százalékban részesül – a KDNP semmiképpen sem ért egyet a vidék ilyen arányú háttérbe szorításával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táblák a folyónál

Rábapatona - A gátat áttörve foglalta el a szabályozás után számára kijelölt új medret a megáradt… Tovább olvasom