Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Indul a Gyerekegyetem!

Miért kék az ég? Miért nem esnek le a felhők? Kettő a számtalan kérdés közül, amik gyermekként, de talán még felnőtt fejjel is foglalkoztatják az ember fiát.

A gyerekek mától minden kérdésüket feltehetik nekünk. A nyár végéig várjuk a leveleket. A legérdekesebb kérdéseket kiválasztjuk, és kiváló egyetemeink tudós tanárait kérjük fel a válaszok kidolgozására. A Gyerekegyetem szeptemberben kezdődik. Havonta egy-egy előadást rendezünk, Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron is lesz Gyerekegyetem, ahová elsősorban azokat várjuk, akik a nyár végéig eljuttatják hozzánk kérdéseiket. A résztvevők oklevelet vehetnek át igazolásául annak, hogy hallgatóvá váltak. Az első kérdéseket Szekeres Tamásnak, a Széchenyi-egyetem rektorának unokái tették fel nekünk.

A Gyerekegyetem ötletét lelkesen támogató Szekeres Tamást, a Széchenyi-egyetem rektorát unokái éppen kérdéseikkel bombázták, amikor beállítottunk hozzájuk. Ezek akár az elsők is lehetnek a sorban azok közül, melyekre a Gyerekegyetem is választ adhat. Többek között szóba kerül, hogy miért gurulnak az autók, mitől fényesek a csillagok és az is, miért pont a végén csattan az ostor. (Jázmin nemrégiben saját maga készített egy csattanós ostort, amely a teraszasztalon hevert, és Ármin vagy Bálint néha nagyot csettintett vele.) A nagyapa – a rektor – szerint egy jó előadó az ilyen és ezekhez hasonló kérdésekből a gyerekeket lekötő, számukra hasznos információval szolgáló előadást varázsolhat.

– Ön nagyon lelkes a Gyerekegyetem ügyében, pedig a kérdéseket tizennégy év alattiaktól várjuk majd. Tudnak még az ő nyelvükön beszélni a professzorok?
– Izgalmas kihívás ez nekünk és hallgatóinknak is, de úgy gondolom, könnyen megtaláljuk majd a megfelelő hangot. Tavaly a tudomány napja alkalmából szerveztünk egy népszerűsítő rendezvényt. Kollégáim régi fizikusokról tartottak előadást, bemutattuk a Foucault-ingát is. Szenzációs volt. Felnőttek és gyerekek egyaránt élvezték, hogy könnyedén, szinte
szórakozva tanulnak.

– A gyerekek állandóan kérdeznek, ha én is küldhetnék be kérdést a Gyerekegyetemre, megtudakolnám, miért...
– Mert ez természetes. Így vannak az én unokáim is. Ármin a legérdeklődőbb. Minden izgatja, ami mozog, és természetesen rögtön arra kíváncsi: miért? A csillagokról is sokat kell mesélnem neki és testvéreinek. Sőt, néha az utcabeli lurkók is átjönnek – nagy itt a lányoméknál a gyerekforgalom – és kérdeznek, kérdeznek. Mindenki tisztában van vele, a gyerekek érdeklődése parttalan. Ráadásul ebben a korban nagyon fogékonyak. Az érdeklődésüket lehet terelni, lehet jó irányokat kijelölni számukra. A Gyerekegyetem azért szenzációs ötlet a Kisalföldtől, mert kiegészítheti azt a tudást, amit a gyerkőcök az iskolából és a számítógépből, az internetről szereznek. Meggyőződésem, ha a Gyerekegyetem elindul, hosszú távon is hatással lesz az oktatásra. Több jelentkező lesz a főiskolákra, egyetemekre is.

– Ennyire befolyásoló lehet egy jó előadás, egy, a gyerekeknek is érthetően megfogalmazott gondolatsor a világról?
– A nagy tudósok szinte mindegyike kötötte valamilyen gyerekkori élményhez azt, hogy elindult a pályán. Ezek nem nagy dolgok voltak, hanem érdekesek, figyelemfelkeltőek, átélhetőek. Pont olyanok, melyek szerintem majd a Gyerekegyetem előadásain is várják a hallgatóságot.

– Ön szerint jól választottuk ki a korosztályt, az általános iskolák ötödik-nyolcadik osztályosait?
– Telitalálat. Ők már elég önállóak, elég érdeklődőek és van némi tudásuk, amire alapozni lehet az előadásokat. Biztos vagyok benne, nagyon jó kérdéseket vetnek fel. Csak biztatni tudom a szülőket, pedagógusokat, segítsék a gyerekeket, támogassák őket, hogy minél többen kapjanak diplomát az ő Gyerekegyetemük elvégzése után.

Kedves Barátom!

Te is beküldheted a saját kérdéseidet - akár a szülők segítségével is! Ehhez nem kell mást tenned, mint kitölteni és a megadott címre elküldeni a Kisalföld május 26-i számában, a 3. oldal alján található kérdőívet, de még egyszerűbb, ha írsz nekünk egy e-mailt. Ha ez utóbbit választod, figyelj rá, hogy a leveledben szerepeljen maga a kérdés, és mellette a neved, valmint az, hogy hány éves vagy, melyik iskolába jársz, hol laksz (illetve milyen címre küldhetünk neked levelet) és ha gondolod, a telefonszámodat is megadhatod, de ez nem kötelező.

Ide küldheted a kérdésedet:

G Y E R E K E G Y E T E M @ K I S A L F O L D . H U







Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább olvasom