Kisalföld logö

2018. 08. 20. hétfő - István 18°C | 30°C Még több cikk.

Vasárnaptól megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése

Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani.
A változás értelmében a közbeszerzési eljárások ajánlatkérői és ajánlattevői, illetve a részvételi jelentkezők kizárólag az EKR-en keresztül érintkezhetnek, így többek között az ajánlatok benyújtásához, a hiánypótlásokhoz vagy az eredmények közléséhez szükséges dokumentumokat is elektronikus úton kell eljuttatniuk az érintettekhez.
    
A közbeszerzésben érintett szereplők az idén január 1. óta használhatják az EKR-t. Az eredetileg ekkorra tervezett kötelező bevezetést azért halasztották el, hogy az érintett piaci szereplők megismerhessék a rendszert és könnyebb legyen az átállás a hagyományosról az elektronikus ügyintézésre. 
    
Az elektronikus rendszer magyarországi bevezetése azonban így is jóval megelőzi a 2018. október 13-ra kitűzött uniós határidőt.  
    
Csányi István, az EKR-t működtető Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára korábban hangsúlyozta, hogy az elektronikus ügyintézés erősítheti az ajánlattevők közötti versenyt, mivel ezen keresztül a világ bármely részéről lehet ajánlatot küldeni. Hozzátette, hogy az EKR lépésről lépésre segít az űrlapok kitöltésében, így kevesebb hibalehetőség várható.  
    
A kormány 2021-ig 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá a rendszer fejlesztésére.
    
Az EKR az ekr.gov.hu oldalon érhető el és használható a regisztrációt követően.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Budapest és Magyarország egyre népszerűbb úti cél

Budapest és Magyarország egyre népszerűbb úti cél
Az ország kezdi elfoglalni a helyét a turisztikai piacon. Tovább olvasom