Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Válságadó meghosszabítva: a Spart meglepte

Megdöbbentette a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnökét a különadó időtartamának meghosszabbítása.

"Megdöbbentünk és meglepődtünk; másrészt, ha azt vesszük, hogy az előző időszakban mennyi konzultációt folytatott velünk a kormányzat, illetve a gazdasági döntéshozók, beleillik a sorba, hogy a médiából és elcsípett hírekből kell megtudnunk, hogy a korábbi ígéret - miszerint az extrasarcot csak három évre veti ki a kormányzat -, változott, hiszen a költségvetésben még 2013-ra és 2014-re is szerepelnek e címen bevételi tervek" - kommentálta a különadó időszakának meghosszabbítását Feiner Péter csütörtökön az MTI-nek.

A 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz mellékelt, 2014-ig terjedő kitekintés szerint a pénzintézetek különadója a 2011-es bevételi előirányzatban szereplő 187 milliárd után a következő három évben még 93,5 milliárd forintot tesz majd ki, míg az ágazati különadók a jövő évi 161 milliárdról 2012-ben 166 milliárdra emelkednek és 2013-ban és 2014-ben is további 85,5-85,5 milliárd forint bevételt tervez ebből a kormány.
A SPAR Magyarország elnöke szerint ettől kezdve mindenkiben az a kérdés merül fel elsőként, hogy "meddig még"? "Ha mindig egy újabb évvel megtoldják, és ez szépen beivódik az adórendszerbe, akkor mi be vagyunk csapva" - mondta -, hiszen annak idején azzal körítették a válságadó bevezetését, hogy a következő két-három évet, amíg a gazdaság talpra áll, és elindul a gazdasági fejlődés, a nagyobb ágazatok, azok meghatározó vállalatai extra befizetéssel segítsék.

Ha az extra adóban hosszabb távon gondolkodik a kormányzat, az kettőt jelenthet: vagy nem bíznak abban, hogy gazdasági növekedés lesz, és kitermelődik az extra adó, vagy pedig annyira megtetszett ez az ötlet, hogy hosszú távon gondolkodnak abban az üzletben, hogy nagy cégeket tulajdonképpen megsarcoljanak - vélekedett.

Arra a kérdésre, hogy a különadó kivetése befolyásolja-e a SPAR terveit, azt válaszolta: át kell gondolni, hogy az a dinamikus fejlesztés, ami az előző évekre jellemző volt - az új üzletek nyitása, a meglévők átépítése, a technológiai fejlesztés - mennyire fékeződik le, az extra terhet hogyan lehet kigazdálkodni, mennyire kell hozzányúlni a beruházásokra szánt keretekhez. Megjegyezte: a fejlesztések jelentős részében magyarországi kis-és közepes vállalkozások voltak a partnereik.

Jogi akadálya nincs annak, hogy a kereskedők a felmerült költségeiket részben vagy egészben beépítsék az áraikba - reagált annak firtatására, hogy a fogyasztók mennyit éreznek majd meg a válságadóból. A kereskedelemben azonban olyan éles piaci verseny van, ami nem teszi lehetővé, hogy a kereskedők korlátlanul emeljék az áraikat.

Hozzátette: annál is inkább, mert a válságadó struktúrájánál fogva nem egységesen érinti az egyébként pedig egységes piaci részesedéssel bíró kereskedelmi vállalkozásokat. Van olyan vállalkozás, amelyet teljes egészében érint, és jelentős összegű adót kell fizetnie, s van olyan, amelyik ugyan nagy piaci részt és nagy piaci erőt képvisel, de struktúrájánál fogva szinte egyáltalán nem érinti ez az adó. Ebből következik, hogy a piaci árverseny nem fogja engedni, hogy az adóteherrel sújtott piaci szereplők átterheljék az adót a fogyasztóikra.

Feiner Péter elmondta: az egész adóstruktúrát igazságtalannak és aránytalannak tartják, kezdve onnan, hogy az adófizetés egy szűk réteget érint. "A mi szakmánkban a teljes fizetendő adó 90 százalékát hat cégnek kell kifizetnie" - mutatott rá. Aránytalannak és igazságtalannak tartják az adó alapját is, ami a kereskedők esetében a nettó árbevétel, s bár annak háromnegyede tovább megy a beszállítókhoz, azután a rész után is ki kell fizetni az adót.

További problémaként jelölte meg, hogy már decemberben ki kell fizetniük a 2010. évi jelentős mértékű - a nettó árbevétel körülbelül 2 százalékát kitevő - extra adót, ami csak októberben jutott a tudomásukra, mégpedig úgy, hogy közben az egyéb adókat rendesen fizetik.
Ez Feiner Péter szerint "agyrém", mert jó időkben sincs, rossz időkben pedig pláne nincs olyan kereskedelmi vállalkozás, amelyik 2 százalék körüli nyereséghányaddal tudna dolgozni. Az érintett cégek közül, akiknek az extra adó nagy részét fizetniük kell, még aki eddig nyereségesen tudott is működni, a következő pár évben biztosan veszteséges lesz - jelentette ki.

A konzultációra nyitottak vagyunk, bár az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy mindenféle konzultáció nélkül döntenek minket jelentősen érintő ügyekről a politikában - mondta.

A SPAR Magyarország elnöke szerint nem valószínű, hogy az extra adó miatt jelentős vállalkozás kivonulna a piacról, "bár néhányan biztosan pezsgőt bontanának e fölött érzett örömükben".

Olvasóink írták

88 hozzászólás
  • 88. annobon 2010. november 22. 11:52
    „Reklám helye: egyelőre mindenkinek tudom ajánlani az Aldi üzleteket. Ott még nem hárították a vevőkre a válságadót. Kérdés, hogy meddig. De egyelőre - legalábbis részemről - a Spar és a Tesco felejtős, mert a kormány szigorításaiért a vásárlóikat büntetik!”
  • 87. gjozsi88 2010. november 21. 19:31
    „szocdem!
    Rosszul vagy tájékoztatva, magyar szerszámgép gyártás van, csak nem állami tulajdonban és rész elemeket beszállitók nemzetközi cégeknek ,...!
    De egyébbként köszönöm, hogy vitánk tárgyában saját magad állitását cáfoltad, mely szerint azonos a mi gazdaságunk technikai szinvonala, mint a nyugati...!
    Ugyanis nem mindenki tudja megvenni a drága modern gépet, arról nem beszélve, hogy rengeteg magyar cég a kinnt már elavult, de még működőképes berendezéseket veszi meg alacsony áron, de ettől még nem lesz azonos a hatásfoka, mint a legmodernebb gépsoré!”
  • 86. szocdem 2010. november 21. 19:08
    „82. hozzászólás gjozsi88 2010.11.19. 17:08

    Józsi!

    Már megint beégtél!

    Nincsenek iylen nemzeti tulajdonban lévő cégek... és se belföldre se exportra nem gyártanak!

    Minden technoklógiánkat a nyugattól vesszzük már 30 éve - ezért azonos a fejlettségünk velük. Ezért almás a buta levezetésed hogy "jobbak" a gépeik, stb.....

    Szóval nem megy ez neked..”
  • 85. annobon 2010. november 20. 18:10
    „mokor=mikor”
  • 84. annobon 2010. november 20. 18:10
    „Engem is meglepett a Spar, mokor az előbb a pár hete még 300 forintos franciasaláta-alapot (S-Budget-es) 499 forintért megvehettem!”
  • 83. load 2010. november 19. 23:39
    „Néhány új beruházás elhalasztására, vagy törlésére kényszerülhetnek azok a Magyarországon működő német vállalatok, amelyeket érintenek a különadók - közölte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara pénteken.
    http://www.vilaggazdasag.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-nemetek-elzarjak-a-penzcsapot-a-kulonado-miatt-333747#hozzaszolasok”
  • 82. gjozsi88 2010. november 19. 17:08
    „szocdem!

    "Talán sorold fel a Magyar szerszámgépipari cégeket, amik lézervágókat, CNC megmunkálókat, kézi elektromos gépeket, stb gyártanak. Meg sorold fel a Magyar cégeket amik elektronikai, irányítástechnikai rendszereket gyártanak... stb."

    De hova gyártanak?
    Export piacra!
    Ki tudja ezeket megvásárolni, azaz ki használja?
    A külföldi nagyvállalatok!
    Gipsz Jakab ...magyar egyéni vállalkozó mennyit vett meg ebből és használ belőlük...?
    Te szerencsétlen!”
  • 81. szocdem 2010. november 19. 10:48
    „80. gjozsi88 2010.11.18. 17:42
    "Veled már számtalanszor lefolytattuk ezt a vitát és soha nem sikerült megvédened az álláspontodat.."

    Az "Én" állásontommal csak az a baj, hogy nem is az Én, hanem a gazdaságtudósok álláspontja. NYilván Te is Nobelt kaptál ugyan azért, csak más eredményre jutottál egyazon témában:))))))

    "Abban a meggyőződésben élsz, hogy a magyar gazdaság technikai, technológia feltételei a nyugat európai országok szintjével azonos...azaz fogalmatlan vagy!"

    Talán sorold fel a Magyar szerszámgépipari cégeket, amik lézervágókat, CNC megmunkálókat, kézi elektromos gépeket, stb gyártanak. Meg sorold fel a Magyar cégeket amik elektronikai, irányítástechnikai rendszereket gyártanak... stb.
    Innetől fogva egy nulla amiket összehordasz itt barátom ,mert a fizikai valósággal sem vagy tisztában!

    És Nobeleseknék is okosabbakat írogatsz - magad szerint:)))) Nem vagy Te fideszes??? Vagy Maszopos??
    Azok az ilyen emberfajták...”
  • 80. gjozsi88 2010. november 18. 17:42
    „szocdem!
    Veled már számtalanszor lefolytattuk ezt a vitát és soha nem sikerült megvédened az álláspontodat...Abban a meggyőződésben élsz, hogy a magyar gazdaság technikai, technológia feltételei a nyugat európai országok szintjével azonos...azaz fogalmatlan vagy!
    A mi termékeink érték alatt vannak exportálva, miközben ugyanaz a termék a hazai boltok polcain drágább a külföldi vetélytársánál ezért inkább azt veszik!
    Tudod miből tudnánk fogyasztani?
    A megtermelt nemzeti össztermékünk jövedelem részéből!
    Ahhoz, hogy többen dolgozzanak ahhoz többlet termelés szükséges, de piaca csak annak a 27 000 milliárdos GDP-nek 80%-ra van külföldön! Ennek csak töüredékét tudod belső fogyasztásra fordítani!
    Azaz, ha levonod az állam több, mint 50%-t azaz a 14 000 milliárdot, majd kifizeted az önköltséget, akkor nagyon durván számolva a morzsák maradnak, hogy a belső fogyasztásra forditsd és tekintetbe kell venned, hogy az olcsóbb import jobban fogy, mint a drága magyar!

    "A KGST egyébként piac volt, ha megtöltötték volna valódi pénzzel"
    Ez meg maga egy gyöngyszem!
    Kik?
    Akik megtöltötték ingyen nem töltik meg, .....ezt hívták privatizációnak!
    Feltöltés nélkül semmi nem lenne...!”
  • 79. load 2010. november 17. 22:04
    „71. Muaddib
    Az igazat itt mondtad ki:
    "Bár honnan veszed el az adót sohasem csak arra az ágazatra, van hatással, amelytől elveszik."
    Itt mondtál ellent önmagadnak:
    "...én személy szerint örülök neki, hogy a multikat sarcolják."
    Azért, mert a lánc végén a piac leggyengébb szereplőjére (a fogyasztó) fog hárulni.”
  • 78. szocdem 2010. november 17. 21:22
    „"Nem volt piac a termelésünkre,"

    Ostoba az a nép ami a forrásait leértékelve exportálja. A legostobbábak között is a legostobább amelyik az exportját nem rendeli alá a belső szükségleteinek kielégítésének.

    Te írtad le a tényadataot: a keletkező termékek 80%-át exportáljuk - azt is mélyen értéke alatt! Mennyire is vagyunk mi "okosak"?????
    egyébként a BELSŐ FOGYASZTÁSUNK MA NEM LÉTEZIK mivel a rengeteg munkanélküli és a létminimum alatt élő NEM TUD termelést generálni!!!! Értsd már meg - a nyugat is tönkre menne ha azt tenné a polgáraival amit a bugris magyar elit! (kifosztás, munkaerő leértékelése, stb)

    A KGST egyébként piac volt, ha megtöltötték volna valódi pénzzel, akkor páran - így Magyarország is - sokat nyertek volna rajta, de ezt nem tetet lehetővé az internacionalista erkölcs..
    Nem az volt a baj, hogy az akkori piaci igényeknek nem tudtunk megfelelő minőséget produkálni (Inkább menyniségi problémák voltak mert semmi sem volt elég) hanem a politika, ami totál hülye az üzlethez..

    Lásd Orbánt, aki azt állítja hogy a nevetséges jövedelemmel rendelkező lakosság (már akinek van jövedelme) KÉPES GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST GEBNERÁLNI! (Persze képes volna de ahhoz fel kellene értékelni a forint vásárlóértékét, amihez Soros elvtárs, és a többi uzsorás nem igen járulna hozzá. ezért Orbán elvtárs, és mesterházy elvtársak csak a levegőbe beszélnek amikor erről tágítják a fejedet..”
  • 77. szocdem 2010. november 17. 21:12
    „22. gjozsi88 2010.11.14. 07:59
    gabmester!
    Segítek!
    Mert drágábbak vagyunk, még alacsonyabb bérek melett is, ugyanis a termelésünk egyébb költségei technikai, technológiai fejletlenségünk miatt a termékek előálitási összköltsége magasabb, mint a nyugatié!"

    Józsikám!

    ez úgy HAZUGSÁG AHOGY VAN!

    Kádár alaltt folymat azt hallottuk, hogy azért nem kapunk normális béreket, mert nem dolgozunk, lusták és hülyék vagyunk. Aztán kimentünk nyugatra és kiderült hogy nem csak nem vagyunk hülyék, de sokkal jobban is dolgozunk mint a nyugatiak..

    Azóta eltelet több évtized. Minden technológiánk nyugati - a keleti eltünt, a termelési eszközeink ugyan azok mint a nyugatiaké.
    Az energia drága az tény, de azt a kormányzat feszíti az adókkal. ez a drágaság viszont nem indokolja azt, hogy ennyire drága legyen minden amit Mi állítunk elő!

    Sokkal inkánn az inkompetencia,. a kapzsiság, és az ostobaság az oka a dolognak...
    De ezek a tulajdonságok nem a termelő munkások, hanem a tulajdonosok - az egykori "szerző mozgók" leszármazottai - vonatkozásában verik agyon a gazdaságunkat, Ezeke ellen igen is VÉDEKEZNI kellen gazdasági törvényekkel. Erre viszont a neolibsi MSZP-Fidesz rotáció sosem lesz hajlandó... Ők abban érdekeltek, hogy a gazdáik jól járjanak, a belföldi gazdasági növekedsés meg azoknak egyáltalán nem jönne jól.

    Ezért hintik a HAZUGSÁGOT - ami a hozzá nem értők előtt hitelesnek is tűnik: "Mert drágábbak vagyunk, még alacsonyabb bérek melett is, ugyanis a termelésünk egyébb költségei technikai, technológiai fejletlenségünk miatt a termékek előálitási összköltsége magasabb, mint a nyugatié!" (Egy frászt!!!!!! Ez egy ordas hazugság!)”
  • 76. gjozsi88 2010. november 16. 19:32
    „még annyit!

    "Odadobtunk piacokat, hogy kapjunk másikat, aminek ki vagyunk szolgáltatva."

    Piac csak akkor vagyunk ,ha van termelésünk, ami szintén piachoz van kötve, tekintettel, hogy most a termelésünk 80%-t exportáljuk...akkor ez az export piac a KGST vel összeomlott!
    Nem volt piac a termelésünkre, ebből következett, hogy nyugati tőke befektetése nélkül nem is tudtunk piaccá válni!”
  • 75. gjozsi88 2010. november 16. 18:16
    „Alá tudnád támasztani, hogy miben nyilvánult meg, hogy a kisember vitte a magyar vállalkozókkal eddig a nagyobb közterheket, különös tekintettel arra, hogy a kisember és a beszállitói tevékenységből élő KKV szektor is a multi tőkétől kapott munkából fizeti ezt és a multi minden egyes forintja átfolyik a költségvetésen, ahogy az áruházaikban is minden pénztár gépen megy át ellenben a kisboltokéval!
    Melyik adótétel súlytotta jobban a kisembert, mint a multi cégeket?”
  • 74. gjozsi88 2010. november 16. 18:08
    „Muaddib !
    A versenyképesség fenntartása érdekében nem töbletadók kivetésére van szükség, mert azt átháritják, hanem a kiadási oldalon kellene szerkezeti reformokkal átalakitani s rendszert kiadácsökkenteni!
    Ahogy a svájc és a norvég is működik!
    De ti csak a nevezett két ország gazdaságát szeretnétek az egykori szocializmus kiadási rendszerével...ez utópia!
    Amit az MSZP kormánynak nem engedtünk megcsinálni, a fidesz elutasította a kétharmadot igénylő törvényeket és populista népszavazással meghiusitotta az átalakitásokat!
    A mostani adóemelés csak elodázza a problémát!
    Elveszitjük a versenyképességet, feléljük a még meglévő vagyont, aztán utána a sok kidobott pénz után csináljuk meg azt, amit nem akartunk!

    Egyébbként a svájc és norvégia nem a szocializmus után fennttarthatatlan és emiatt összeomló KGST piac következményeként lett azzá, amilyen most, de mi ezt nem tehettük meg!
    A KGST piac összeomlása után finanszirozási okoból voltunk kénytelenek nyugati tőkét bevonni, különben nem lett volna semmi!
    Akkor nekünk nem voltak piacaink, a svájc, norvégia köszönte szépen jól volt!
    Most dobd ki azt ,amit akkor és azóta a multi pénzén csináltunk és nézd meg, hogy mi marad és meglátod mit tesz tönkre a külföldi tőke...a sivár kietlenséget az országba!
    De azt nem mondtad meg, hogy mi lenne a német piac nélkül, hova termelnénk...?”
  • 73. AntiFricc 2010. november 16. 17:43
    „71 Muaddib
    Teljesen egyetértek!”
  • 72. Muaddib 2010. november 16. 17:20
    „Emellett meg elmentél...!
    ."
    Hogy képzeljük el az Unió nélküli magyarországot?

    Mint Svájc vagy Norvégia?!

    Különös tekintettel arra, hogy a magyar KKV szektor a német ipar beszállitója, aki tőke ereje miatt uralja az elérhető piacokat és a termelésünk 80%-t ezeken a piacokon keresztül értékesítjük!

    Igen, most már késő bánat. Odadobtunk piacokat, hogy kapjunk másikat, aminek ki vagyunk szolgáltatva.”
  • 71. Muaddib 2010. november 16. 17:15
    „Nézd, az gondolom nem vita téma, hogy adóbevételre szüksége van az országnak, hogy ezt hogy használják fel az már más tészta.
    Bár honnan veszed el az adót sohasem csak arra az ágazatra, van hatással, amelytől elveszik.
    Ha a bérből, fizetésből élőket vagy a kisvállalkozókat sarcolják ugyanúgy hatással, van mindenkire és multikra ugyanúgy.
    De ezt már tényleg nem lehet elvárni, hogy mindig az első kettő kapja az adó pofonokat, mert a kormány nem képes gazdálkodni.
    Az Mszp kormányzás alatt szinte mindig az első kettő vitte a terheket itt az ideje, hogy kivegyék a multik is a részüket.
    Az meg milyen verseny, ahol a multi támogatást kap, míg a magyar kis vállalkozó meg újabb adókat!
    Én azért is írtam a vitánk legelején én személy szerint örülök neki, hogy a multikat sarcolják.
    Mszp tiltakozása meg nekem olyan mintha egy pedofil beszélne az erkölcsről az apácáknak.”
  • 70. gjozsi88 2010. november 16. 17:02
    „Emellett meg elmentél...!

    "Én csak új KGST-nek hívom! Én az Unió ellen szavaztam és ez a véleményem az óta sem változott."
    Hogy képzeljük el az Unió nélküli magyarországot?
    Különös tekintettel arra, hogy a magyar KKV szektor a német ipar beszállitója, aki tőke ereje miatt uralja az elérhető piacokat és a termelésünk 80%-t ezeken a piacokon keresztül értékesítjük!”
  • 69. gjozsi88 2010. november 16. 16:56
    „Akkor te tulajdonképpen leírtad a Magyar kiskereskedelmet és Magyar mezőgazdaságot?

    Nem én valódi versenyképesség javulást várok el és nem sirámokat!
    A kereskedelemben nem lehet az a cél, hogy a multik árait a különadókkal közelebb hozzuk a kisboltok áraihoz, mert az elkölthető jövedelmek adottsága tekintetében ez nem szolgálja a gazdasági növekedést, melynek a kereskedelem a lefolytatója!
    Ha ez sokat visz el, akkor az kevesebbb gyártott termékre tud fordítódni, márpedig a termelésnől élünk!”
88 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizess mobillal a Sparban kápé és kártya helyett

Csütörtöktől országszerte 400 SPAR, Kaiser's és Interspar üzlet kasszájánál elérhető a MobilFizetés szolgáltatás. Tovább olvasom