Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Tanári fizetések - Átlag alatt keresnek a tanítók és az óvónők

Az óvodapedagógusok 149.500 forintot, az általános iskolai tanárok 162.200 forintot keresnek. Az egyetemi tanároknak már magasabb, 247.300 forint az átlag fizetése. A pályakezdő pedagógusok 122 ezret vihetnek haza.

Még javában tartanak az államvizsgák, egyes helyeken már megkezdődtek a felvételi próbatételek is, más oktatási intézményekben pedig – az árvizek és az esők ellenére – a diákok és tanárok már a vakációval vannak elfoglalva. A hamarosan ismét átalakuló magyarországi iskolarendszerrel kapcsolatban a közfigyelem megélénkülő érdeklődése kíséri az oktatásban dolgozó tanárok és pedagógusok élethelyzetét és jövedelmi viszonyait.

A Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felmérés kutatói legutóbb azt vizsgálták meg, hogy a különböző tanári szakmák bérei miként alakultak az elmúlt egy évben, és azok összehasonlításra kerültek az országos átlaggal illetve a diplomás munkavállalók bérszínvonalával. (Nos, a tanárok mindkettőhöz képest kevesebbet keresnek.)

A Merces kutatói szerint az országos bruttó átlagbér hazánkban 209.200 Ft, ennél persze lényegesen magasabb a diplomával rendelkező munkavállalók fizetési átlaga, mely országos szinten eléri 309.700 forintot.

Az egész oktató szférában azonban csak az egyetemi tanárok és a főiskolai oktatók lehetnek elégedettek, hogy a magyarországi átlagbérszínvonalnál magasabb (havi bruttó 247.300- Ft) az átlagkeresetük.

Az országos átlagbérekhez viszonyítva a legtöbb oktatói csoport jelentősen rosszabbul keres.

Az óvodapedagógusok helyzete a legméltánytalanabb: az ő átlagfizetésük huszonkilenc százalékkal rosszabb, mint az országos átlag, mindössze 149.500 Ft havonta.

A következő hátrányos helyzetű munkavállalói csoport: az általános iskolai tanárok kollektívája – ők az országos átlagszínvonalhoz képest mínusz 22%-kal kevesebbet –, mindössze bruttó 162.200 forintot vihetnek haza havonta a borítékokban. Az sem jelenthet vigaszt számukra, hogy a művészeti jellegű képzést folytató általános iskolai kollégáik még kevesebbet keresnek, az ő köreikben 161.000 forint az átlagfizetés.

Sokan irigykedve emlegetik a tanárok hosszú nyári szabadságának kedvezményét, ilyenkor érdemest azt is figyelembe venni, hogy például a középiskolai tanárok Magyarországon az országos átlagszínvonalhoz képest mínusz 16%-kal kevesebbet keresnek, azaz 175.200 Ft az átlagjövedelmük.



„Egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást!" – ezzel a méltánylást érdemlő szlogennel folytatott tavaly uniós szintű kampányt az Európai Bizottság, a Merces kutatói azonban legutóbbi felmérésükben azt is kimutatták, hogy a középiskolai tanárok között még mindig a férfiak keresnek jobban (178.100), mint az ugyanolyan szakmai tapasztalattal rendelkező kolléganőik (174.400).

A további vizsgálatok során a Merces szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy milyen eltérések mutatkoznak az átlagjövedelmekben a szakmai tapasztalat és a tanítási helyek régiós különbségei tárgyában.

A katedrákon eltöltött több mint tíz év szakmai gyakorlat sem elegendő ahhoz, hogy a tanárok elérjék az országos átlagbér szintjét, hiszen 197.900 forintos havi bruttó átlagfizetés az évtizedes hűség jutalma.

A pályakezdő pedagógusok és a kevesebb, mint egy éve tanítók átlagjövedelme pedig mindössze 122.700 Ft.

Győr-Moson-Sopron nincs a legjobbak között

A megyék összehasonlítása során Baranya megyében a legalacsonyabb a tanári átlagbér (156.200), és érdekes módon Vas megyében a legmagasabb (199.600).

A tanárok havi bruttó átlagkeresetének megyék közötti sorrendjében a Merces.hu eredményei szerint Tolna megye (186.500), Pest megye (186.200), Békés megye (185.200), Heves megye (181.700) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (180.400) követik egymást.

A következő tanévkezdésig el lehet gondolkozni azon, hogy milyen okokkal magyarázható, hogy a hazai tanárok fizetései miért maradnak el ennyire az országos átlaghoz, pláne a diplomás munkavállalók bérszínvonalához képest!

Olvasóink írták

155 hozzászólás
  • 155. Filtec 2011. június 17. 13:23
    „"bruttó 162.200 forintot vihetnek haza havonta a borítékokban"

    Gondolom a nettóra gondolt megint a Kisalföldes, és nem borítékban viszik haza, hanem a bankszámlára utalják.”
  • 154. accelerator 2010. június 26. 17:36
    „Vajon ki nem keres átlag alatt?! Talán a politikusok, meg lákátosék...”
  • 153. istenhoztaitt 2010. június 25. 19:42
    „A gumicsont rágcsálása sikeres, az "oszd meg és uralkodj" elve is működik, egyetértek reszegenisjozannal és még néhány hozzászólóval ,akik megállapították, hogy a magyarnak a legnagyobb ellensége önmaga:a szomszéd tehene is dögöljön meg.Talán a vasutasok lehetnének a következő gumicsont, ámbár rendkívül erős az érdekvédelmük:)”
  • 152. lumnitzernoverekhuga 2010. június 25. 11:49
    „digweed22
    ajánlanám a köv lapokat
    www.kozszolga.hu/illetmenyalap
    http://www.nettober.com”
  • 151. lumnitzernoverekhuga 2010. június 25. 11:38
    „digweed22 hol? melyik suliban? mert lenne pár családtagom( tanító, német tanár, műszaki tanár), akit elküldenék abba a suliba tanítani, sőt lehet én is váltanék!”
  • 150. MTT 2010. június 25. 10:47
    „Lehet, hogy olyanhoz szólok, amihez nem értek, kedves 143-as hozzászóló, de az én szomszédasszonyom egy felekezeti óvodában "nevelget" és tudom, hogy amíg kicsik voltak a gyerekei, mindig lopkodta(?)-de lehet egyszerűen csak elhozta-a zsírkrétákat, színesceruzákat, gyurmát, stb. Nekem az ilyen ne játssza meg az agyát, méltatlan a közösségre ahol dolgozik(?) a hit szellemére, amelyben naponta a gyerekekkel van és méltatlan arra, hogy ő nevelgessen a jövőnek nemzedéket. Ennyit a diplomás óvodapedagógusról. Tudom, hogy mint mindenütt, vannak kivételek, tőlük ezúton is elnézést kérek. Szóval, már az alapoknál nem biztos, hogy minden rendben van. Sajnos.”
  • 149. digweed22 2010. június 25. 09:38
    „lumnitzernoverekhugaHát akkor te sem lehetsz eléggé tisztában vele mivel azért írtam oda mert pl az én matektanárom 150.000Ft-ot keres és nem bruttóba de mind1!!!De azért köszi a felvilágosítást!!!”
  • 148. FREDDY/S 2010. június 25. 09:13
    „A rektoroknak a két és félmillió se kutya, nemde...”
  • 147. Filtec 2010. június 24. 21:53
    „ 
     
    Re: # 4. Agent 2010.06.22. 11:14
     
    írtad
    -----------------------------------------
    "Nem szorosan kötődik ide, de:
    Iskolai állásinterjú, kérdezi a felvételiztető igazgató:
    - mondjon három okot amely miatt a tanári pályát választotta!
    - június, július, augusztus.

    :):)"
    ----------------------------------------- 
    Július végén vannak a záróértekezletek. Addig orba-szájba továbbképzések.
    Augusztus 20-a előtt már bent vannak.
    Pont tegnap mesélte egy ismerős fagyizás közben.
     
    Ennyit a 3 hónapról.”
  • 146. istenhoztaitt 2010. június 24. 18:03
    „Örülök, hogy az "uborkaszezonban" ismét egy jó gumicsontot vetettek elénk, mert a pedagógust ugye mindig is divat volt szidni!Kérem, 40 éves korig levelezőn is el lehet végezni az aktuális képzőt, kb. 100 vizsgát letenni, ja a nyelvvizsgáról se felejtkezzünk el!Utánna kajtatni munkahelyért, ha lesz, akkor elviselni sok mindent(nem részletezem, aki benne van, úgyis tudja, aki meg strucc, annak meg minek kopogjon a billentyűm), és minden tisztességes szülőt és gyermeket üdvözlök, mert értük érdemes elviselni sok rossz dolgot és a nettó majdnem már nyomor fizetést 15 éves munkaviszonnyal:)))))))))))))Akinek munkaiszonya van, azt pedig mélyen sajnálom, mert a nap nem ér véget az órák tanításával,arra készülni is kell, én megteszem.”
  • 145. sop32 2010. június 24. 13:45
    „137.MTT

    Megint olyanok írnak ide akinek fogalmuk sincs hogy pl mit csinál az óvónő ,csak azt látják hogy nyári szünete van és azt gondolják hogy egész nap lazsál.A nevelgetéssel nem értek egyet mert ha az óvodában a gyerekedet nem készítenék fel az iskolára, gondolok itt :versek ,torna ,rajz,ének ,nyelv,matek,környezet..stb .akkor az iskolába sokkal nagyob hátrányba indulna.”
  • 144. reszegenisjozan 2010. június 24. 03:44
    „Látom sok"embernek" kötelezővé kellene tenni az óvodai, iskolai, főiskolai, egyetemi nyílt órák, előadások látogatását.
    Ennyire nem tudni, hogy mit tesz egy óvónő, tanító, tanár...
    Sajnálom, hogy az oktatóitoknak ilyen gyengeelméjű diákjai voltak, mint itt sokan!!!!!!!!”
  • 143. reszegenisjozan 2010. június 24. 03:38
    „Továbbra semkell csalódnia hülyék arányát illetően. Sajna ez már reprezentatív...”
  • 142. piroskaésabarkasz 2010. június 23. 21:11
    „"Vezető-óvónő:"600.000ft.....(bruttó)”
  • 141. Elektra 2010. június 23. 19:09
    „140. hozzászólás kicsi* 2010.06.23. 15:53

    Mint írtam tisztelet a kivételnek. És ezt komolyan is gondolom. Természetesen ők megérdemlik az én szememben a magas fizetést is... De ne hidd, hogy csak a pedagógusok irritálnak, (akik nem tanítanak), hanem éppen úgy a pincér/pultos akik bámészkodik jobbra balra,ahelyett, hogy kiszolgálna, és ha ne adj isten még kérnék valamit, nekem kell odamennem a pulthoz, mert még véletlenül se nézne arra felé... Vagy a boltban az eladó, aki valamilyen oknál fogva, mindent csinál csak éppen a kiszolgálás derogál neki... Rengeteg alkalmatlan ember "dolgozik" olyan helyen ahonnét én már rég kirúgtam volna... Mert csak azért jár be a munkahelyére, hogy trécseljen, meg hogy legyen hol melegednie...”
  • 140. kicsi* 2010. június 23. 15:53
    „Kedves Elektra!

    "Ne várjon el tiszteletet olyan pedagógus, aki nem végzi el a munkáját, és csak azért lett tanár, mert csak oda vették fel továbbtanulni, a szar középiskolai jegyeivel..."

    Ilyen pedagógus tényleg ne várjon el semmit. De mi van a többivel? Talán, akit a kiváló iskolai jegyei miatt vettek fel, végig tanulta amit kell, rendesen dolgozik, és elhivatottan végzi a munkáját, annak kijárna egy kis tisztelet+ megbecsülés !!!

    Ebben a cikkben ugyanis gondolom nem csak az alkalmatlan, rossz tanárokról van szó...”
  • 139. mir 2010. június 23. 15:53
    „138.

    ezek szerint nálad nem vált be.”
  • 138. Elektra 2010. június 23. 15:51
    „137. hozzászólás MTT 2010.06.23. 15:44

    Hát én nem vettem észre, hogy tanítanának... de örülök, hogy ilyen is van.”
  • 137. MTT 2010. június 23. 15:44
    „A tanítók, tanárok igenis kapjanak több bért, mert ők TANÍTANAK. Az óvodapedagógusnak szerintem nem jár annyi, mint az előbbieknek, mivel ő NEVEL(get). Nem beszélve a tanárok, tanítók tudásáról, folyamatos továbbképzésről, amit saját érdekükben kell tenniük, ha haladni akarnak a kor szellemével. Ne értsen félre egy óvónő sem, nem a fizetésüket sajnálom, de kategorizálni kellene a dolgokat. Egyébként pedig az óvodai - óvőnői szabadságokról ne is beszéljünk. Mutasson nekem bárki még egy ilyet, aki egész nyáron nyaralhat, míg a melós majd 3-4 részletben kiveheti a 20-egy-néhány napját....”
  • 136. lumnitzernoverekhuga 2010. június 23. 15:28
    „MOST OLVASOM KEZDŐK 122.000 VIHETNEK HAZA, ÍRJÁK MÁR HOZZÁ, HOGY
    BBBBBBBBBBRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRUUUUUUUUUUUUUTTTTTTÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
155 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaesett a bérdinamika - Elemzés: jún. 15-21.

A költségvetési szférában 8,8%-os bércsökkenés történt a márciusi 16,2%-os növekedés után. Tovább olvasom