Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Széchenyi Kártya: három új hitelprogram

Az új Széchenyi hitelprogramokról szóló kormányhatározat szerint a kormány háromféle hitelprogramot indít, különböző időpontokkal

A Széchenyi Kártya Program keretében 2010. augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében legfeljebb 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszköz hitel programot indít.

Emellett elindítja 2010. szeptember 1-től a maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Beruházási hitelprogramot, a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében.

2011. január 1-jétől maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Önerő hitel programot indít továbbá a kabinet, a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeresen megvalósuló projektek számának növelése érdekében.

A kormány az új hitelcélok többségénél a 2010. december 31-ig megkötött hitelszerződések teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére (1095 napra) 2 százalékpont kamattámogatást, valamint a garanciaintézmény kezességvállalási díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít. Ez a támogatás azonban nem haladhatja meg a garanciadíj vetítési alap 0,75 százalékának megfelelő összeget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladják a Vegyépszert

Napokon belül eladják a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-t - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap. Tovább olvasom