Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Stop! - a svájci jegybank elnöke nem akar erősebb frankot

A svájci központi bank (SNB) elnöke azt mondta, a bank minden megtesz annak érdekében, hogy megvédje a frankot az euróval szembeni erősödéstől.
A svájci központi bank (SNB) elnöke azt mondta, a bank minden megtesz annak érdekében, hogy megvédje a frankot az euróval szembeni erősödéstől. Így kívánja csökkenteni annak a kockázatát, hogy recesszióba süllyedjen a svájci gazdaság.

Philipp Hildebrand csütörtökön egy genfi fórumon úgy vélte, hogy miközben a globális gazdaság nehéz helyzetben van az euróövezeti adósságválság miatt, a bank végrehajtott intervenciói segítenek majd a svájci gazdaságnak.

Két hete a svájci jegybank (SNB) monetáris tanácsa a svájci gazdaságot fenyegető kockázatok kordában tartása érdekében az alapkamat gyakorlatilag zéró szinten tartása mellett döntött, és megerősítette elkötelezettségét az 1,20 svájci frankos euróárfolyam védelme mellett.

Az SNB akkori közleménye szerint "az intézkedésekkel a jegybank a svájci frank túlzottan magas árfolyama miatt a svájci gazdaságot fenyegető veszélyek elhárítása és a deflációs kockázat mérséklése érdekében lép fel." A jegybank augusztus 3-án vágta vissza az egyébként is alacsony kamatlábát gyakorlatilag nullára, hogy megvédje a gazdaságot a rekord magas svájci frank árfolyam negatív hatásaitól. Az 1,20 svájci frankos euró árfolyamküszöb minden eszközzel való védelmét pedig szeptember 6-án jelentette be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A győri Android-fejlesztő csapatba 200 millió forintot fektet egy alapkezelő

A HelloAndroid.com site-ot is birtokló győri fejlesztőcsapat az egyik legrégebbi és legígéretesebb… Tovább olvasom