Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Nemzeti bankoknak ad el aranyat az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja aranyértékesítési programját, amelynek részeként fejlődő országok központi bankjának ad el aranyat azzal a céllal, hogy bővítse bevételi forrásait, és növelje a szegény országok támogatását.

Az IMF tavaly novemberben kezdte az akciót, és az első hullámban India, Mauritius és Sri Lanka számára értékesített aranyat. Közel egy év szünet után a bangladesi jegybanknak adott el aranyat. A rendkívül népes, 156 millió lakosú, ám koldusszegény ország aranytartaléka 10 tonnával nőtt az ügylet révén, a nemesfémért 403 millió dollárt fizetett.

A csütörtökön bejelentett ügylettel együtt az IMF 222 tonna aranyat adott el fejlődő országoknak. 200 tonnát India vett, 2 tonnát Mauritius, az apró indiai-óceáni szigetállam, 10-10 tonnát pedig az ugyancsak az Indiai-óceánon fekvő Srí Lanka, illetve a dél-ázsiai Banglades. Az IMF összesen 7,5 milliárd dollárral bevételre tett szert a négy ügylettel.

A nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatótanácsa tavaly szeptemberben nagyszabású aranyeladási programot fogadott el. Ennek keretében összesen 403,3 tonnával csökkentik az IMF aranytartalékát, olyan módon, hogy ne zavarják meg a piac működését.

A program egyik része a piacon kívüli értékesítés a fejlődő országok számára, amelynek révén az érintett államok kedvező feltételekkel növelhetik tartalékukat. A program másik része piaci értékesítéséről szól, és az idei évre 191,3 tonna értékesítését irányozza elő. Ebből az IMF legutóbbi, szeptember elején kelt vonatkozó közleménye szerint 88,3 tonnát teljesítettek.

A nemzetközi pénzügyi szervezet az akció kezdetén 3217 tonna arannyal, a világ harmadik legnagyobb készletével rendelkezett.

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója tavaly a bevételi modell reformjának nevezte az aranyeladási programot. A reform célja, hogy szilárd pénzügyi alapra kerüljön a szervezet. Az aranytartalék csökkentése mellett az IMF lefaragja kiadásait, és csökkenti személyi állományát is. A következő három évben 100 millió dollárt takarítanak meg így a tervek szerint.

Az IMF - amely az 1990-es években hitelprogramokat szervezve központi szerepet játszott a válságba került ázsiai és a latin-amerikai gazdaságok megsegítésében - eddig főleg a hitelezésből élt. A 2000-es évek első felében viszont kevesebb krízis volt, ezért az IMF bevételt vesztett és megnőtt a deficitje, a 2008-ban kiteljesedett világméretű gazdasági válság kezelése azonban ismét nagy kihívások elé állította a nemzetközi pénzügyi szervezetet.

Olvasóink írták

  • 9. gjozsi88 2010. szeptember 15. 18:36
    „még annyit!
    Egy részét pedig a piaci árnál alacsonyabban értékesíti a bajba jutottaknak, hogy elegendő tartalékuk legyen!
    Ahhoz, hogy a valutájuk életképes legyen, ne tudjanak spekulálni ellene, eddig is tartalékot kellett képezniük, melynek értéke ingatag volt, a gyengüléssel egyre több tartalékot kellett képezni, az arany ezt a stabilitást hivatott segíteni, hogy ne kelljen sok pénzt tartalékba tenni és ezt folyamatosan emelve kivenni a gazdaságból!”
  • 8. gjozsi88 2010. szeptember 15. 18:33
    „kolombela4
    Komoly zavaraid vannak!
    A piacon ad el aranyat, hogy a szegény országokat kedvezményes kamatozású hitelekkel támogathassa!
    Nem nekik adja el, te szerencsétlen!”
  • 7. kolombela 2010. szeptember 12. 19:49
    „Természetesen a fejlődő országok egy összegben nem tudják kifizetni az aranyat, ezért hitelre vásárolják, persze jó magas kamatra, mert ez áruhitel. Ezzel akarja az IMF ezeket az országokat még jobban uralma alá hajtani.”
  • 6. elemér 2010. szeptember 11. 13:28
    „Ezzel a lépéssel az IMF megváltoztatja szerepét és inkáb bankár mint kölcsönzö lessz. Bankárok szerepe idáig is xar volt az eladosodott országokkal. Ez csak kezüket erösitti. Ez amit a szakértök állitanak a nagyvilágban.;))”
  • 5. elemér 2010. szeptember 11. 11:52
    „Ez nem egy jó ötlet az eladosodott országoknak. Az IMF szerepe velük nem valami jó. Ezt már én régóta magyarázom.”
  • 4. bojtár 2010. szeptember 11. 08:50
    „megy ám a parasztvakítás méh,gogy a szegényebbnek jó legyen a zsidók nem arról híressek,hogy másnak segytsenek inkább az utolsó falatot is ellopják töled.”
  • 3. AntiFricc 2010. szeptember 10. 23:34
    „"IMF lefaragja kiadásait, és csökkenti személyi állományát is"
    Értem, ezért próbálkoznak olyan serényen velünk a kapcsolatat tartani, hogy tudják az alkalmazottaikat fizetni. Nem vagyok egy narancs-fan, de örülök, hogy beintettünk nekik. Remélem csatlakozik hozzánk még több ország, az IMF meg mehet a süllyesztőbe :D”
  • 2. KendericeÁkos 2010. szeptember 10. 22:51
    „Miért csodálkozol, mégis mit vársz a zsidóktól!”
  • 1. Patriot 2010. szeptember 10. 21:29
    „Feltornázták az aranyárát, most szabadulnak tőle. Persze mindezt jótékony, és segítő szándékkal.
    ..ezek ilyen humánus egyedek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jelentős leépítéseket tervez az ÖBB a magyarországi leányvállalatánál

Ésszerűsíteni szeretné az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatának, a… Tovább olvasom