Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Neki bejött az élet: Milliárdos éves kereset

A tavalyi évről benyújtott szja bevallások szerint a legnagyobb összevont jövedelem 3,4 milliárd forint volt.

A tavalyi évről benyújtott szja bevallások szerint a 2008-ban realizált legnagyobb összevont jövedelem 3,4 milliárd forint volt, duplája az előző évi 1,7 milliárd forintos topjövedelemnek, s szinte teljes egészében munkaviszonyból származó bérjövedelem volt - derült ki az adóhatóság által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.

Szikora János, az APEH elnöke a hivatal sajtótájékoztatóján elmondta: a tavalyi legnagyobb forrásadós jövedelem 5,7 milliárd forintot tett ki, árfolyamnyereségből keletkezett, és ugyancsak kétszerese az előző évinek, ami 2,7 milliárd forint volt.

A tavalyi évről közel 4,562 millió szja bevallás érkezett az adóhatósághoz, ami 62 ezerrel több az előző évinél.

Az idén bevezetett egyszerűsített adóbevallás lehetőségével közel 279 ezren éltek, ami megkönnyítette a munkáltatók dolgát is, ugyanis - vélhetően ennek köszönhetően - a munkáltatóval elszámolók száma közel 133 ezerrel, 14 százalékkal százalékkal csökkent.

Az adózók 2008-ban közel 8.535 milliárd forint összevont jövedelmet vallottak be, ami 7,1 százalékkal, ami 562,5 milliárd forinttal haladja meg az előző évit, és elsősorban a munkaviszonyból származó bértömeg 6,4, illetve az adóterhet nem viselő járandóságok 16 százalékos növekményéből fakad - mondta Szikora János.

Az összevont jövedelmen belül a nem önálló tevékenységből származó jövedelmek tavaly 88 százalékos, 2007-ben 89 százalékos részarányt képviseltek, amelyen belül kiemelkedő a munkaviszonyból származó bérek szerepe. A munkaviszonyból származó bérjövedelem egy főre jutó átlaga 2008-ban 4,9 százalékos emelkedés révén megközelítette a havi 156 ezer, illetve az évi 1,870 millió forintot.

Az egyéb jövedelmek aránya 8,2-ről 8,9 százalékra emelkedett az adóterhet nem viselő járandóságoknak az összevont jövedelemét meghaladó, 16 százalékos dinamikája miatt. Az e címen keletkezett jövedelmek összege 2008-ban 101 milliárd forinttal haladta meg az előző évit, és szinte teljes mértékben a nyugdíj és az adóterhet nem viselő külföldi járandóságok növekedéséből származott.

Az adózók tavaly összesen 506,1 milliárd forint, az előző évinél 46,6 milliárd forinttal több kedvezményt számoltak el.

Az adójóváírás szabályainak módosulása miatt 363 ezer fővel nőtt az adójóváírásra jogosult magánszemélyek száma, az ilyen címen elszámolt kedvezmény összege pedig 27,8 milliárd forinttal emelkedett 2007-hez képest.

A 2007. január 1-jével átmeneti szabály beiktatásával megszüntetett lakáscélú hitel kedvezményét 2008-ban 64 ezer fővel kevesebb magánszemély vette igénybe, 6,3 milliárd forinttal kisebb összegben, mint 2007-ben.

Az élet- és nyugdíjbiztosítások kedvezményét 25 ezerrel, a családi kedvezményt 2 ezerrel, az önkéntes pénztári befizetések kedvezményét 15 ezerrel kevesebben vették igénybe: e címeken összesen 1,5 milliárd forinttal kevesebb kedvezményt számoltak el, mint 2007-ben.

Az adóterhet nem viselő járandóságok levonható adója 24,8 milliárd forinttal emelkedett a nyugdíjból származó jövedelem és a külföldi jövedelmet szerzők arányának növekedése miatt.

Az összes bevalló 16,6 százaléka, 758 ezer fő nem élt egyetlen kedvezmény igénybevételének lehetőségével sem, míg 2007-ben ez az arány még 19,6 százalék volt. A kedvezményt igénybe vevők körének bővülése elsősorban az adójóváírás kiterjesztésének köszönhető.
Az adó fizetésére kötelezettek köre 66 ezer fővel, 3,729 millióra emelkedett. Az összevont jövedelmek után az országos szintre számított átlagos adóteher 18,6-ról 18,7 százalékra emelkedett.

A tavalyi évre bevallott külön adózó jövedelmek összege 38,8 százalékkal, 575,9 milliárd forintra mérséklődött, ilyen címen 36 ezer fővel kevesebb adózó mutatott ki jövedelmet, az átlagos adóterhelés pedig 19,6-ról 26,4 százalékra emelkedett.

E jövedelemtípus csökkenésének elsődleges oka, hogy változtak az ingatlan átruházásából származó jövedelem adózásának szabályai: eladáskor a korábbi 15 év helyett 5 éven túli szerzés esetén sem kell jövedelemadót fizetni, aminek következtében az ebből származó adóköteles jövedelem 262 milliárdról 63,7 milliárd forintra mérséklődött. A másik ok, hogy míg 2007-ben 105 milliárd forint jövedelem keletkezett az átmeneti jelleggel bevezetett eredménytartalék és tagi kölcsön elengedése miatt, tavaly már kevesebb mint 1 milliárd forint.

Az összevont jövedelem 35 százaléka, 3.029 milliárd forint Budapesten és Pest megyében keletkezett. Az összes fizetendő szja-t tekintve még nagyobb, 42 százalék a két terület aránya: az 1.764 milliárd forint szja kötelezettségből itt keletkezett 741 milliárd forint. Az összevont havi jövedelem átlaga Budapesten a legmagasabb, 219.524 forint, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, 128.064 forint.
Különadót - az egyéni vállalkozókat is beleértve - összesen 301 ezer fő vallott be, 18 ezerrel több mint az előző évben. Az összes adózó 2,4 százaléka, 110 ezer adózó ért el különadó köteles jövedelmet. A különadó összege 2 milliárddal, 27 milliárd forintra nőtt. A 4 százalékos különadót 7.137.000 - 2007-ben 6.748.850 - forint feletti jövedelem esetén kellett megfizetni.

Olvasóink írták

  • 7. Imcsi 2009. szeptember 04. 20:40
    „viperetta335! Mondd meg légyszi, mi az a tisztességes munkaviszony, amiben ekkora jövedelem van? Közel 13 millió Ft/ munkanap!”
  • 6. Agent 2009. szeptember 03. 20:32
    „5.: mert ahhoz semmi erőfeszítés nem szükséges.

    4.:
    ezerbillió vagy billiárd
    trillió
    ezertrillió vagy trilliárd
    kvadrillió
    ezerkvadrillió vagy kvadrilliárd
    kvintillió
    ezerkvintillió vagy kvintilliárd
    szextillió
    szeptillió
    oktillió
    nonillió
    decillió
    undecillió
    bidecillió
    tridecillió
    kvadecillió
    kvintdecillió
    szexdecillió
    googol
    centillió
    googolplex

    látod mekkora számokat sikerült leírnom? Remélem nem lettél még idegesebb tőle:)”
  • 5. viperetta335 2009. szeptember 03. 19:08
    „Miért van az,hogy nálunk az,aki szarul él,halálra utálja azt,aki jobban él,ahelyett,hogy azzal foglalkozna,hogy őneki is jobban menjen?”
  • 4. otromba 2009. szeptember 03. 16:50
    „Ennyi pénnzt leírni is sok,nem még ha sz.géppel is megszámolni!Az is.
    A k.r.va jó éd..a..átokat,kizsákmányoló banda! moderálhatsz nem érdekel!”
  • 3. Imcsi 2009. szeptember 03. 15:27
    „"2008-ban realizált legnagyobb összevont jövedelem 3,4 milliárd forint volt, duplája az előző évi 1,7 milliárd forintos topjövedelemnek, s szinte teljes egészében munkaviszonyból származó bérjövedelem volt"
    "A munkaviszonyból származó bérjövedelem egy főre jutó átlaga 2008-ban 4,9 százalékos emelkedés révén megközelítette a havi 156 ezer, illetve az évi 1,870 millió forintot."

    Vagyis a válság ellenére az átlagember egyre jobban él! Statisztika, oh!
    Szerintem igen kevesen keresnek igen sokat, és igen sokan keresnek igen keveset, a növekvő álláskeresőkről nem is beszélve! Bárcsak egy sima magyar átlagpolgár lehetnék!!!”
  • 2. elemér 2009. szeptember 03. 09:29
    „Természetes hogy az amcsi adótörvényeket tanulmányozták, persze az nem Amerika.;))”
  • 1. 49. 2009. szeptember 03. 08:32
    „,,a tavalyi legnagyobb forrásadós jövedelem 5,7 milliárd forintot tett ki" - Ő legalább bevallotta a jövedelmét és nem titkolta el. Gratulálok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázvita: Nem fázunk az ukránok miatt

A Naftogaz, az ukrán gázipari cég idén eddig rendben fizette gáztartozását az orosz Gazpromnak. Tovább olvasom