Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Négy kaszinó nyithat még az idén, de egyik sem a Nyugat-Dunántúlon

A jelenleg működő három magyarországi kaszinó mellett az új koncessziós szerződések alapján még négy nyithat meg ebben az évben.
Az Nemzetgazdasági Minisztérium a múlt héten közölte, hogy a nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt budapesti, illetve Pest megyei, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.

A törvény alapján maximum 11 kaszinó-koncesszió adható ki, öt Budapesten és Pest megyében, három Nyugat-Magyarországon és ugyancsak három Kelet-Magyarországon.

Az NGM írásos válasza szerint jelenleg három kaszinó működik az országban, kettő Budapesten és egy Sopronban.

A fővárosiak - a Belvárosi, más néven Tropicana Casino, valamint a Las Vegas Casino - 2014. december 31-éig szóló engedélyek alapján üzemelnek. Ezzel összhangban a megkötött új szerződések úgy rendelkeznek, hogy a koncessziós időszak két budapesti egység esetén ez év szeptember 1-jén indul, míg a másik három fővárosi játékkaszinó esetén 2015. január 1-jén - közölte a tárca. Így 2015-től működik majd öt kaszinó Budapesten, illetve Pest megyében.

Nyugat-Magyarországon jelenleg két hely "foglalt", működik a Casino Sopron, és érvényes koncessziós szerződése van az Eurovegas Hungary-nek, bár kaszinója még nem üzemel. Ebben a régióban tehát pillanatnyilag egy szabad koncessziós hely van még - ismertette az NGM.

Kelet-Magyarországon jelenleg egy kaszinó sem működik. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely - áll az NGM válaszában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fizetési felszólítás nem szakítja meg az elévülést

A pénzkövetelés elévülésének megszakításához már nem elég az egyszerű fizetési felszólítás, pert… Tovább olvasom