Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Matolcsy: nem lehet hiánynöveléssel élénkíteni a gazdaságot

Kitart eddigi álláspontja mellett a magyar kormány a nemzetgazdasági miniszter szeptember 3-án tartott előadása szerint.

Egy konferencián Matolcsy György kijelentette, hogy az IMF-re stratégiai partnerként tekintünk, de nem kívánunk új hitelmegállapodást kötni - mert szerinte „nincs szükség rá", hiszen „visszatért a pénzpiacok bizalma Magyarország iránt". 2011-2013 között szerinte Magyarország a piacról tudja finanszírozni az éves hiányokat és az esedékes törlesztéseket.

A Buda-Cash részletes heti gazdasági elemzése, aug. 31.-szept. 6. >>
A fentiek miatt eddig és feltehetően ezután is aggódó piaci szereplőknek az lehet némi jó hír, hogy Matolcsy szerint nincs lehetőség hiánynövelésen alapuló gazdaságélénkítésre, legfeljebb az EU támogatások használhatóak ilyen célokra.

A kormány szerint 2012 második feléig még válságközeli helyzet lesz a világban és csak utána lehet fenntartható növekedéssel számolni, de itthon így is erőteljes reformok várhatóak 2011-2012-ben.

Sajnos 2011-es államháztartási hiánycél most sem hangzott el, pedig ez alighanem fontosabb lenne bármiféle IMF-fel kapcsolatos véleménynél. Ha a költségvetési terv az elvárt, a GDP arányában 2,8%-os célnál legfeljebb kicsivel nagyobb hiányt tartalmazna, az valószínűleg megnyugtatná a külföldi befektetőket és javítaná Magyarország megítélését.

Olvasóink írták

  • 9. FREDDY/S 2010. szeptember 08. 17:54
    „A bankároknak kellene fizikai munkát végezni, lehetséges, hogy nem romlana a forint, nemde...”
  • 8. Phobos 2010. szeptember 08. 09:21
    „Tovább gyengült a forint

    Tovább gyengült a forint kedd estére, a svájci frankkal szemben történelmi mélyponton - 224,15 forintos frankárfolyamon - is járt a magyar fizetőeszköz, este egy frankért még mindig több mint 223 forintot kellett fizetni a nemzetközi piacon.”
  • 7. hehe08 2010. szeptember 07. 16:55
    „gyerünk fidesz!!!!!!
    itt egy dolgod:
    http://www.fn.hu/ado/20100907/alkotmanyos_tevekenysegre_jellemzo_kereset/”
  • 6. elemér 2010. szeptember 07. 15:24
    „Svédek voltak az uttörök. Megmutatták a világnak a 90-es évek elején hogykell kezelni a bankárokat.
    Erröl kellene irni a világgazdaságnak. Az unioban csak szó.... megy.

    http://www.ritholtz.com/blog/2010/01/the-swedish-version-of-tbtf-tax/”
  • 5. elemér 2010. szeptember 07. 12:52
    „"visszatért a pénzpiacok bizalma Magyarország iránt".

    Az történt tudnillik, hogy a bankárok hivták az IMF-t, azért hogy beszarassák a piacot, kormányt és a népet. Ez sikerült is ideiglenessen. IMF-nek ott semmi keresnivalója nemvolt. Bankadót Mo.-n megszavazták és azóta is jár a pofájuk, de az nem érdekli se a világot se a piacot. Amit Mo.-n a Világgazdaságban magyarul kotyvasztanak az nem található a világsajtóban. Háromszor-négyszer akkora adó van Mo.-n mint máshol az unioban, mondják ök. Máshol az unioban csak fossák a szót de bank adó nemlétezik. Svédország az egyedüli kivétel.;))”
  • 4. Primax 2010. szeptember 07. 09:56
    „" Matolcsy: nem lehet hiánynöveléssel élénkíteni a gazdaságot "
    A beígért - és egyre csak halogatott érdemi - adó, és járulékcsökkentés ugyebár növeli a hiányt.
    Megbeszélte ezt Matolcsy úr a Nagy Vezetővel ?”
  • 3. elemér 2010. szeptember 07. 07:20
    „Matolcsy minden szavára felfigyelnek a pénzpiacon. Ezután erösödik a forint.;)”
  • 2. Jandex 2010. szeptember 07. 06:49
    „Megy ez,a törpkirály már megmondta alattvalóinak,hogy meddig tart a válság/A kormány szerint 2012 második feléig még válságközeli helyzet lesz a világban/,sőt ,,visszatért a pénzpiacok bizalma Magyarország iránt"

    Megnyugodtam!!! :)))/azért a lottó nyerőszámait még várom,királyom/”
  • 1. Primax 2010. szeptember 06. 22:38
    „" 2011-2013 között szerinte Magyarország a piacról tudja finanszírozni az éves hiányokat és az esedékes törlesztéseket." ( Matolcsy György )
    Szerinte.
    És ha téved ?
    Akkó´ mi van ? ! ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felsőzsolcai károsultak petíciója az ombudsmannak

A felsőzsolcai képviselőtestület pénteken úgy döntött, hogy aki könnyűszerkezetes technológiával… Tovább olvasom