Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Környezetbarát fejlesztések a Vidanetnél

A Vidanet regionális távközlési szolgáltató az e-számla és a mobilfizetés lehetősége mellett a jövőben a PayPal fizetést is elérhetővé teszi ügyfeleinek.

Az állandó fejlesztéseknek köszönhetően a regionális távközlési szolgáltatók is felvehetik a versenyt az országos elérésű nagyvállalatokkal, jelentős szerepet vállalva a környezettudatos szemléletmód kialakításában. Ezt bizonyítja az eddig is számos újítást bevezető Vidanet regionális távközlési szolgáltató példája, aki az e-számla és a mobilfizetés lehetősége mellett a jövőben a PayPal fizetést is elérhetővé teszi ügyfelei számára.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban a Vidanet számos olyan újítást vezetett be, melyek az ügyfelek kényelmének garantálása mellett a fenntartható fejlődés jegyében igyekeztek minél környezettudatosabb megoldást nyújtani számukra. Köztük a tavaly bevezetésre kerülő e-számla, mely a papír alapú számlákat helyettesíti, valamint az online bankkártyás fizetés, melynek segítségével az ügyfelek gyorsan és egyszerűen intézhetik el számlabefizetéseiket. „Szeretnénk elérni, hogy előfizetőink a számukra legegyszerűbb és legkényelmesebb módot választhassák az ügyintézésre, ezért mind a személyes, mind az online ügyfélszolgálatunkat a legmodernebb megoldásokkal látjuk el" – mondta el Hushegyi Károly, a Vidanet régióvezetője.

A szolgáltató ügyfelei májustól számlájukat a MasterCard Mobil fizetés alkalmazás segítségével akár okostelefonon keresztül is kiegyenlíthetik. Az applikáción keresztül történő tranzakciók teljesen díjmentesek, a befizetett számla összege pedig a megadott hitel- vagy bankkártya összegét terheli. Emellett hamarosan bevezetésre kerül az egyik legbiztonságosabb internetes fizetési megoldás, a PayPal is.

A Vidanet az ügyfelekkel való kapcsolattartás fejlesztésén is folyamatosan dolgozik. Ennek jegyében a honlapon Ingyen Hívó működik, melyen keresztül az előfizetők díjmentesen hívhatják fel az ügyfélszolgálatot. Emellett hamarosan indul a Facebookon a vállalat ügyfélszolgálati alkalmazása, így újabb csatorna áll majd az előfizetők rendelkezésére, ahol gyorsan, sorban állás nélkül intézhetik folyamatban lévő ügyeiket.

Olvasóink írták

  • 2. Contar 2012. május 26. 10:06
    „Egy újabb cikk, ahol a cím és a tartalom egész másról szól!
    A környezetbarát és az ügyfélbarát kifejezés külön fejezet az értelmező szótárban!”
  • 1. Contar 2012. május 26. 10:06
    „Egy újabb cikk, ahol a cím és a tartalom egész másról szól!
    A környezetbarát és az ügyfélbarát kifejezés külön fejezet az értelmező szótárban!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hidegh Sándor lett a Sága belföldi kereskedelmi igazgatója

Az újonnan létrehozott belföldi kereskedelmi igazgatói posztot Hidegh Sándor tölti be. Tovább olvasom