Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Innováció: feszültség a felek között

A kormányzati elképzelések és a gyakorlati lépések között ellentétek.
INNOVÁCIÓ - NÖVEKEDÉS

2010. február 24-én, a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlése a fenti címmel fogadott el állásfoglalást. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az azóta eltelt időszakban az állásfoglalás nem vesztette érvényét, ezért az alábbiakban - néhány kiegészítéssel - újra közzétesszük. Véleményünk közreadását különösen indokolja, hogy az innováció kiemelt nemzet-felemelkedési szerepére vonatkozó kormányzati megnyilvánulások és a gyakorlati lépések sajnos nincsenek összhangban. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a válság, a megfelelő tudomány- technológia- és innováció (TTI) politika hiányában, felgyorsítja többek között az innováció humán erőforrásának csökkenését, növeli az innovációs eredmények elmaradását, mely probléma - a gazdasági hatások miatt - az egész társadalmat érinti. Ha az ország a jól képzett K+F szakembereit elveszti, nem lesz képes arra sem, hogy az EU Horizon 2020 programjában 2014-től jelentősen megnövekedő K+F forrásokból megfelelően részesüljön, és így akár nettó befizetőkké válhatunk.

2014 végéig az adottságainkra épülő, hatékony TTI politika végrehajtása, az új értékeket létrehozó, originális termékekre és szolgáltatásokra épülő hazai vállalatok (innovatív középvállalkozások) megerősítése, és így a magas hozzáadott értéket tartalmazó szellemi export önmagában mintegy 1,5-2%-os nemzetgazdasági növekedést generálhat. Kiszolgáló és bedolgozó országból csak így válhatunk ismét válságtűrő és innovációs alapon növekedő, tudásalapú gazdasággá.

A legfontosabb célkitűzés, hogy öt éven belül a gazdasági növekedés, az innovációt, ill. az innovatív vállalkozásokat középpontba állító gazdaságpolitika révén, érje el vagy haladja meg Magyarországon az EU-országok átlagát. Ezen cél eléréséhez elengedhetetlen, hogy az ország K+F ráfordítása 2015 végére ─ folyamatos évi 0,1-0,2 százalékpontos növekedéssel ─ a GDP 1,5-2%-ára növekedjen. Ugyanezen időszak alatt az összesített innovációs mutató alapján mért innovációs teljesítmény érje el az EU-átlagot, a következő öt évben pedig az EU országok felső harmadába kerüljön.

A fenti célok eléréséhez olyan TTI politikára van szükség, amely

- kijelöli azokat a prioritásokat, gazdasági ágazatokat, ill. egyéb réspiaci területeket, sikeres innovatív vállalatokat, amelyek K+F+I tevékenységének kiemelt ösztönzésével az egész gazdaság húzóerejévé válhatnak,
- kiemelten, komplex módon támogatja a jelentős piaci potenciállal rendelkező, magyar (piac közeli stádiumban lévő) fejlesztési eredmények hasznosulását és piacra jutását,
- folyamatos szakmai ellenőrzéssel mind a K+F ráfordítások felhasználását, mind a keretében megvalósított intézkedések eredményét, ill. hatását értékeli, és visszacsatolást biztosít a megfelelő vezetési szintekre,
- a K+F pályázati kiírások, a pályázatok döntési, szerződéskötési, monitoring, finanszírozási és pénzügyi elszámolási rendszere jelentős egyszerűsítésével ütemezhetővé válva és a bizalmi elvre épülve, bürokráciamentessé teszi az egész folyamatot,
- a döntések előkészítésénél, ill. meghozatalánál a teljes nyilvánosság és a személyes felelősségvállalás érvényesülését biztosítja,
- stabil, a vertikális irányítást és a horizontális koordinációt is biztosító intézményrendszert épít ki.

Az innovációs folyamatok lényege a folyamatosság, ezért a TTI politikával kapcsolatos intézkedéseket csak úgy szabad bevezetni, hogy azok a már beindult és ésszerűen tovább vihető folyamatokat, projekteket ne késleltessék vagy szakítsák meg. Egy új TTI fejlesztés-politikai program intézkedéseinek azonnali érvényesítése döntő jelentőségű lépés az új esélyek megragadásában.

Magyar Innovációs Szövetség elnöksége és választmánya
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: a jegybanktörvény összhangban van az uniós joggal

A magyar kormány egyeztetett az Európai Központi Bankkal, elküldte a banknak az MNB-törvény… Tovább olvasom