Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

Fellegi Tamás: október elején rendeződhet a Malév sorsa

Október elején rendeződhet a Malév sorsa, akkor kerül a magyar-orosz tárgyalások napirendjére a magyar légitársaság ügye - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

Úgy fogalmazott: a magyar és az orosz kormány delegációjának október elejére tervezett találkozójára véglegesítik a magyar légitársaság rendezési tervét, amelyet szakértők dolgoztak ki és az érdekeltek még egyeztetetik.

Fellegi Tamás kifejtette: reményei szerint a tárgyalásokon megszülethet a legmagasabb szinten az a politikai döntés, amely a Malév sorsát meghatározhatja. A kormány továbbra is azt szeretné, ha a Malév magyar tulajdonú nemzeti légitársaság lenne, amely Budapest központtal a gazdasági, turisztikai igényeket kiszolgálja.

Ugyanakkor a Malév ebben a formájában nem tartható fenn, az orosz partnerekkel azért kell megállapodást kötni, hogy a cég mostani felépítése megváltoztatható legyen - tette hozzá, de erről részleteket nem közölt.

A Malév 95 százaléknyi részvénye az idén tavasszal a hitelek egy részének tőkévé alakításával került ismét magyar állam tulajdonába, míg a maradék öt százalék az orosz állami Vnyesekonombank érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt.-nél maradt.

A légitársaság visszaállamosítása óta alaptőke emeléssel és tulajdonosi kölcsönök juttatásával mintegy 35 milliárd forint juttatást kapott a Malév. Legutóbb éppen ezen a héten 14,7 milliárd forint tőkeemelés történt és a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 5,7 milliárd forint hitelt nyújtott a légitársaságnak.

A Malév kisebbségi tulajdonosa, az AirBridge Zrt. az orosz állami Vnyesekonombank érdekeltségében van, és maga az orosz bank közvetlenül a Malév finanszírozója is.

Márton Attila a légiközlekedésért felelős miniszteri biztos nyár közepén az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a magyar légitársaság 102 millió euróval (jelenlegi árfolyamon mintegy 29 milliárd forint) tartozik az orosz banknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökken az üzemanyagok ára

Csökkenti bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán. Tovább olvasom