Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Adóellenőrök: revizoronként 139 millió került vissza a költségvetésbe

A visszaigényelt összegek kiutalásának jogosságát vizsgálva a regionális adóhatóság 9 milliárd forint összegben akadályozta meg az államkassza megkárosítását.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságához tartozó revizorok egyenként átlagosan 139 millió forintot tereltek vissza a költségvetésbe az elmúlt fél évben - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának munkatársai az első félévben 124 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak fel 46 ezer ellenőrzés keretében - áll a közleményben. Egy évvel ezelőtt a feltárt nettó adókülönbözet összege 93,3 milliárd forint volt.

A visszaigényelt összegek kiutalásának jogosságát vizsgálva a regionális adóhatóság a tavalyinál 10 százalékkal több (3.275) kiutalás előtti adóellenőrzéssel 9 milliárd forint összegben akadályozta meg az államkassza megkárosítását. A tapasztalat szerint a jogosulatlan visszaigénylések 93 százaléka az általános forgalmi adót érintette. Az utólagos adóellenőrzések kétharmada a közelmúlt időszakára irányult, azaz jellemzően a 2009-2011. évekre benyújtott bevallásokban közölt adatoknak járt utána az adóhatóság.

Az év első felében mintegy 17 ezer helyszíni ellenőrzésen vizsgálta a főigazgatóság a fővárosi és Pest megyei vállalkozások adózási fegyelmét. A pénzügyőrökkel és járőrökkel kiegészült revizori csoportok, a bizonylatadási kötelezettséget, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét, a pénztárgépek üzemeltetését, továbbá a jövedéki termékekre vonatkozó szabályok betartását, valamint az adójegy, zárjegy meglétét is ellenőrizték.

A főigazgatóság az elmúlt félévben közel 8,5 milliárd forint elkövetési értékben 200 büntetőfeljelentést tett, továbbá mintegy félszáz esetben élt a jogszabály által nyújtott új lehetőséggel: már a bűncselekmény gyanújának felmerülésekor jelzéssel fordult a nyomozóhatóságok felé. A büntetőfeljelentések 400 újonnan felmerült bűncselekmény feltárására irányultak, amelyen belül továbbra is az adócsalás súlya jelentős - áll a NAV a közleményében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A forint erősödött, de az üzemanyagok is drágultak a múlt héten

Emelkedett az üzemanyagok szabadpiaci ára a múlt héten: a forint dollárhoz mért erősödéséhez hasonló… Tovább olvasom