Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

A CBA nem veszi át a bezárt Tesco áruházakat

Az RTL Klub keddi híradója szerint a CBA szívesen átvette volna a bezárt üzleteket. Ez félreértés volt.
Hétfőn jelentette be a Tesco, hogy 13 üzletét bezárja. Az RTL Klub keddi híradója szerint a CBA már jelezte, hogy ők szívesen átvennék a bezárt üzleteket. Mint kiderült ez utóbbi félreértés volt.

A CBA nem állította, hogy átvenné a Tesco bezárásra kerülő áruházait. Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek azt is megerősítette: a vasárnapi zárva tartás miatt az élelmiszerkereskedelemben nem lesz forgalomcsökkenés, és amiatt egyetlen munkahelyet sem szüntetnek meg.

Fodor Attila valótlannak nevezte a bezárásra ítélt Tesco-áruházak megvételéről a sajtóban megjelent híreket. Felhívta a figyelmet, hogy ezek egy több mint egy évvel ezelőtti nyilatkozaton alapulnak, a CBA elnöke ugyanis még tavaly januárban általánosságban megjegyezte: készen kell állni arra, hogy egy esetlegesen kivonuló egységet megvásárolhasson a cég, amennyiben azok valóban értéket jelentenek a CBA számára. Fodor Attila azonban hangsúlyozta: bármilyen újabb üzlet megvásárlását alapos vizsgálat előzi meg, és ez hosszabb folyamatot jelent.

A kommunikációs igazgató a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban megismételte korábbi álláspontjukat: a CBA garantálja, egyetlen munkahely sem szűnik meg az intézkedés miatt a hálózatukban.

"Fontos azt is megjegyezni, hogy a kereskedelem jelenleg munkaerőhiánnyal küzd, amit mi is tapasztalunk" - tette hozzá Fodor Attila.

A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban Komoróczki István, a Coop üzletlánc szóvivője és Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is úgy nyilatkozott az MTI-nek szerdán, hogy az intézkedés nem jár létszámcsökkenéssel, forgalomvisszaeséssel.

Komoróczki István megjegyezte: a Coopnál korábban is sok üzlet volt zárva vasárnap, szerinte a más üzletláncoknál kieső forgalom áttevődik a hét többi napjára.

Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Dunántúlon, a fővárosban munkaerőhiánnyal küzdenek, folyamatosan vesznek fel munkavállalókat, az élelmiszer-kiskereskedelmben pedig összességében nem várható forgalomcsökkenés. A Reál-üzletek vevői vasárnap helyett más napokon vásárolnak be náluk, az üzletlánchoz tartozó 200 négyzetméter alatti családi jellegű boltok pedig vasárnap is nyitva lesznek - mondta Kujbus Tibor.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt az ingyenes pálinkafőzés

A magánfőzésre használt berendezéseket mostantól 15 napon belül be kell jelenteni. A január 1-je előtt vásárolt desztillálók bejelentési határideje január 15-én, holnap jár le. Tovább olvasom