Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Visszaperelte a repülőteret Szentkirályszabadja és Veszprém

Visszaperelte Szentkirályszabadja és Veszprém önkormányzata a két település között lévő, 440 hektáros repülőteret a korábbi vevőtől, a BudaWest Zrt.-től - mondta Iványi András (független), Szentkirályszabadja polgármestere sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
Elmondta, a Veszprém Megyei Bíróság a napokban döntött első fokon - nem jogerősen - úgy, hogy az 1,2 milliárd forintért 2006-ban megvásárolt repülőtéri ingatlan tulajdonjoga ismét Szentkirályszabadját és Veszprémet illeti meg. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a BudaWest Zrt. nem teljesítette az adásvételi szerződésben vállalt kötelezettségeit, azaz nem építette ki határidőre - 2010 szeptemberére - a polgári-kereskedelmi hasznosítású, nagyforgalmú repülőteret.

Sebestyén Attila ügyvéd, a veszprémi önkormányzat jogi képviselője elmondta: a bíróság elsősorban azzal indokolta a döntését, hogy az önkormányzatok 2010 szeptemberében tett jognyilatkozata - miszerint a vevő nem teljesített, ezért elállnak a szerződéstől -, jogszerű, megalapozott. A bíróság döntése ellen a cég két héten belül fellebbezhet.
Mindez ugyanakkor csak előzménye annak a másik "keresetcsoportnak" és várható újabb bírósági döntésnek, amely arról szól, hogy az ingatlan visszaadásának, milyen pénzügyi következményei lesznek - vetette fel a jogi képviselő. Szerinte adódik a kérdés, hogy kell-e "meghiúsulási kötbért" fizetnie a BudaWest Zrt.-nek 600 millió forintos összegben, valamint kell-e a be nem nyújtott engedélykérelmek és tervdokumentációk miatt további 31 milliós kötbért vállalnia.

A második peres eljárás fontos kérdése az is, hogy kell-e, és mekkora összegben használati díjat fizetnie a cégnek 2010 szeptemberétől - a megszűnt szerződés miatt -, illetőleg milyen mértékű kártérítést kell vállalnia a repülőtéri ingatlanokban (elsősorban az épületekben) 2006 szeptembere óta bekövetkezett állagromlás miatt - hangsúlyozta az ügyvéd.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere elmondta: ugyan még nem jogerős a döntés, de a város egy munkacsoportja már azon dolgozik, hogy milyen fejlesztéseket lehet majd megvalósítani a repülőtér területén. Közölte: ipari parki infrastruktúra kialakítására alkalmas területe nincs Veszprémnek, viszont a repülőtéri megfelelő e célra. Mint mondta: új munkahelyek létesítéséhez szükséges feltételeket kívánnak teremteni, vállalkozásokat Veszprémbe csábítani, amelyek a Pannon Egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeit felhasználhatnák a gyártásban, ipari és szolgáltató tevékenységükben.

Veszprém polgármestere hangsúlyozta, hogy nem szabad olyan fejlesztésekbe belefogniuk, amelyek a környéken lévő települések polgárainak a közérzetét, nyugalmát zavarja; utalva ezzel a nagyforgalmú repülőtér létesítésének korábbi tervére, amely ellen például Balatonalmádi lakossága erőteljesen tiltakozott.

Iványi András szerint lehet a területen repülőtér is, de nem a túlzó igényeknek engedve, hanem a tényleges lehetőségekre alapozva, s nem sértve más települések lakosainak a szuverén jogait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törvénnyel kellene védeni a Velencei-tó értékeit

A legmagasabb jogszabályi szinten kell védeni a Velencei-tó értékeit, s gondoskodni a… Tovább olvasom