Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 27°C Még több cikk.

Veres András megyéspüspököt 25 éve szentelték pappá

Pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából mutat be szentmisét Veres András megyéspüspök július 30-án szombaton a Szombathelyi Székesegyházban.

Az évforduló kapcsán az MTI-PRESS számára adott interjúban a főpásztorral papi pályafutásának eddigi állomásait idéztük fel, hitről, hivatásról, feladatokról és tanulságokról beszélgettünk.

- Püspök úr! Szülőfaluja Pócspetri említésekor sokakban felrémlik egy emlék egy koncepciós perről, a községben élő vallásos emberek megfélemlítéséről. Volt a történteknek szerepe abban, hogy a papi hivatást választotta?

- Közvetlen hatása biztosan nem, hiszen én 1959-ben születtem, az említett esemény pedig 1948 júniusában történt. Inkább a falu szellemisége volt rám hatással, hiszen a község lakói mélyen hívő keresztény katolikus emberek. A Pócspetriben történt szomorú esetről csak tizenéves koromban a Győri Bencés Gimnáziumban hallottam egy szerzetes tanáromtól. A községben, de a családban sem beszélhettünk róla, pedig az események főszereplője, Asztalos János plébános távolról rokonunk volt, szüleimet ő eskette. A szülőfalumban történtek összefüggenek az iskolák államosításával. Annakidején az egyház Mindszenty bíboros úr vezetésével protestált a tervezett intézkedések ellen, a falu lakói pedig szintén ki akarták fejezni abbéli véleményüket, hogy a község egyetlen iskolája ne kerüljön állami felügyelet alá. Jézus Szíve ünnepe volt, amikor azt a tanácsülést összehívták, amelyen az iskoláról döntöttek.

Az esti litánia után az emberek a községháza elé vonultak, hogy értesüljenek a döntésről. Ettől a kivezényelt rendőrök megijedtek, egyikük puskája csövét markolva az emberek felé suhintott és a puska véletlenül elsült, a lövés a rendőr szívét érte. Akik ezt látták pánikba estek, és néhány fiatal úgy gondolta, hogy a történtekre nem derül fény, ha elvágják a telefonvezetéket. Estére katonák és rendőrök szállták meg a községet, verni, vallatni kezdték az embereket, persze leginkább a plébánost, akit a zendülés szellemi atyjának tartottak. Rövidesen összeült a rögtön ítélő bíróság, a falu jegyzőjét és a plébánost halálra ítélték, többen pedig hosszú időre szóló börtönbüntetést kaptak. A halálos ítéletet csak a jegyzőn hajtották végre, Asztalos János esetében - valószínűleg a nyugattól tartva - életfogytiglanra változtatták azt. A plébános atya 1956-ban a forradalom idején szabadult és nyugatra menekült. A falu szellemiségét és erős hitét jelzi, hogy 1949-ben a községből a történtek ellenére hárman jelentkeztek a papi szemináriumba.

- Mikor kapott meghívást a papi szolgálatra?

- Ha nem azt várjuk el egy gyerektől, hogy felnőtt módra gondolkodjon, akkor bennem már nagyon korán felmerült, hogy pap szeretnék lenni. A szomszédunkban több nálam idősebb fiú járt ministrálni, és én hozzájuk csapódtam. Négyévesen ott csetlettem-botlottam az oltár körül, rendszeresen ministráltam és megfogalmazódott bennem a vágy, milyen jó lenne, ha a plébános atya helyén állva, én magam mutathatnám be a szentmisét. Ez a hívás azután folyamatosan jelen volt az életemben.
- A szülei féltették, vagy támogatták? Vagy talán mindkettőt egyszerre?
- Attól nem féltettek, hogy valami bajom származhat abból, hogy pap leszek, de úgy gondolták, nem egy egyszerű élethivatás papnak lenni a kommunizmus idején. Arra próbáltak irányítani, hogy legyek nagyon körültekintő a döntésemben. Szüleim földműves emberek voltak, keményen megdolgoztak azért, hogy tanulhassak. A hit mellett a legnagyobb ajándék amit a szülői házból kaptam, az a küzdeni tudás.

- Mi lenne Veres András, ha nem pap lenne? Volt-e más pálya vagy hivatás iránt erős késztetése?

- A gimnáziumi évek alatt egy ideig komolyan elgondolkodtam, hogy esetleg orvos, azon belül pedig gyermekorvos lehetnék, de mindig a papi hivatás iránti vonzalom volt bennem a legerősebb. A Bencés Gimnáziumban eltöltött négy esztendő egyébként számomra döntő és meghatározó élmény volt. Egyrészt azért, mert akkor találkoztam először szerzetesekkel. Kamasz gyerekként rácsodálkoztam a bencés atyák életére, munkájára, sőt bevallom, megfordult a fejemben az is, hogy akár én is lehetnék szerzetes. Végül nem így lett, de a tőlük kapott tanítás, nevelés meghatározta a későbbi gondolkodásomat, elmélyítette bennem az imádságos lelkületet.

- Érettségi után be kellett vonulnia katonának. Hogyan érintette ez?

- Miután felvételt nyertem az Egri Hittudományi Főiskolára és az egri Papnevelő Intézetbe, két évig egy Marcaliban lévő úgynevezett elsőlépcsős laktanyában teljesítettem a szolgálatot. A katonaság számomra nagyon sok tanulsággal szolgált. Ha csak arra utalok, hogy tizenöten vonultunk be abban az évben kispapok, és közülünk csak nyolcan kerültünk vissza a szemináriumba, akkor ez már önmagáért beszél. Olyan emberekkel voltunk egy alakulatban, akiknek döntő része büntetett előélettel rendelkezett. Nem volt kétséges a számomra, hogy minket tudatosan vittek közéjük. A nyilvánvaló nehézségek ellenére a velük töltött idő azonban megerősítette bennem, hogy a pap nagyon sokat tud tenni az emberekért. Olyan életgyónásokat hallottam, noha feloldozást még nem tudtam adni, amilyeneket talán azóta sem. A katonaság engem nem meggyengített, hanem sokkal inkább megerősített a hivatásomban...

- Hogyan teltek a szemináriumi évek?

- Gyönyörű két évet töltöttem el Egerben a főiskolán és a szemináriumban, két év után elöljáróim úgy döntöttek, hogy felküldenek Budapestre, a Teológiai Akadémiára, ahol azokat a kispapokat gyűjtötték össze, akiket valamilyen tudományos grádus felé akarták elindítani. Egy év múlva számomra teljesen váratlanul kaptam az értesítést, hogy tanulmányaimat Rómában a Német-Magyar Kollégiumban kell folytatnom, ahol öt évet töltöttem el a Gregoriana és Alfonsiana Egyetemen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hete zárva vannak a szabadtéri fürdőhelyek

Az elmúlt évtized legrosszabb szezonját zárhatják idén a szombathelyi strandok, ha nem változik az… Tovább olvasom