Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Siófok átalakul a kikötőjétől a belvárosáig

Siófok vezetése a beruházókkal közösen terepbejáráson mutatta be szerdán a sajtó munkatársainak azt a következő évtizedekre kiható átalakulási folyamatot, amely több milliárd forintos beruházás keretében zajlik a Balaton parti városban.

Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta, jelentős beruházásokkal igyekeznek növelni a város vonzerejét. Részben magántőkéből, részben önkormányzati szerepvállalással több mint 6 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a városközpontban, ami teljesen átalakítja a település központjának arculatát. Az őszre készül el 1,4 milliárd forintos beruházással a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és a Kálmán Imre Emlékház.

A könyvtárának régóta méltó helyet kereső város hiába pályázott többször is támogatásért a célra, végül úgy döntött, saját erőből építi meg az új intézményét. Az 1700 négyzetméteres létesítmény közösségi térként is funkcionál majd, helyet adva egy új helytörténeti gyűjteménynek, előadóteremnek és olvasóteremnek is. Június végére készül el a Siófok jelképének számító víztorony felújítása. A 420 millió forintos beruházáshoz 300 millió forintos uniós támogatást nyert a város. A megújuló víztoronyba két panoráma lifttel lehet majd feljutni, ahol két szintről és a glóbusz alatti körteraszról is élvezhető lesz majd a panoráma.

Az alsó szinten vendéglátóhely üzemel majd, és a víztorony tövében kap helyet a Tourinform iroda. A belváros központi területei 300-350 millió forintos önkormányzati ráfordítással új térburkolatot, utcabútorokat, díszvilágítást kapnak. A közterek megújításának részeként Varga Imre kivitelezésében szobrot állítanak Széchenyi Istvánnak, aki Siófok térségéhez, valamint a balatoni hajózáshoz több szálon kötődött. A főszezonra teljes egészében megújul a Siófoki Nagystrand több mint 8 hektáros területe, ami az új partvédőművek, parkosítás, és díszburkolatok mellett további sportpályák létesítését is jelenti. A 400 millió forintos fejlesztéshez Siófok önkormányzata 50 százalékos önerő biztosításával járul hozzá.

A Nagystrand szomszédságában lévő Coke Clubot is teljesen felújítja a Coca-Cola Magyarország Kft., amelynek működése a színpad új elhelyezésének és új hangrendszernek köszönhetően kevesebb zajterhelést jelent majd a településnek. Pünkösdre megszépül a nyári rendezvények egyik fő színhelyének számító közforgalmú kikötő is egy összesen 220-250 millió forint bekerülési költségű beruházás első ütemeként. Itt a munkálatok ősszel folytatódnak tovább. A régió egyik legjelentősebb szállodai komplexumának számító Hotel Azúr másfél milliárd forintos beruházással, részben uniós támogatás révén bővül nyárra egy prémium szárnnyal, újabb konferenciatermekkel és szórakoztatóközponttal.

A nyárra mintegy 180 millió forintnyi önerős beruházással elkészül a térség 50 éves múltú, legendás családi étterme, a Piroska Csárda is, amely két évvel ezelőtt egy rövidzárlat következtében porig égett. A tervek szerint karácsonykor nyitja meg kapuit a régi Sió Pláza helyére épülő új kereskedelmi központ az Erste Bank finanszírozásában. A hosszú ideig pénzügyi gondok miatt megtorpant beruházás jelenleg gőzerővel zajlik a város főterén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három év börtönt kaptak a mobiltolvajokat segítő sofőrök

Három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Zala Megyei Bíróság szerdán azt a… Tovább olvasom