Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Quaestor-ügy - Nem függesztik fel a közigazgatási pert

Elutasította a bíróság Tarsoly Csaba ügyvédjének kérését a volt Quaestor-vezér által a jegybank ellen indított közigazgatási per felfüggesztésére az ellene folyó büntetőper lezárulásáig.
Elutasította a bíróság Tarsoly Csaba ügyvédjének kérését a volt Quaestor-vezér által a jegybank ellen indított közigazgatási per felfüggesztésére az ellene folyó büntetőper lezárulásáig - erről a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn döntött a egyebek mellett 20 millió forint bírságot és jogsértéseket megállapító felügyeleti döntéssel szemben indított perben.

Az ügy első tárgyalási napján a felperes ügyvédje elmondta, azért kérte az eljárás felfüggesztését, mert a közigazgatási perbeli tényállás nem különbözhet a büntetőeljárásban megállapított tényállástól. Úgy vélte, a jegybank határozata jogsértő és megalapozatlan, mert a felügyelet nem megfelelően tárta fel a  tényállást, azt hiányosan, "sommásan" állapította meg.

Az MNB jogi képviselője szerint az alperes feltárta a tényállást a "döntéshez szükséges mértékben" és meghozta határozatát. Úgy vélte, nem várható olyan eredmény a büntetőeljárástól, ami érdemben befolyásolná a közigazgatási eljárást.

A jegybank jogi képviselője szerint Tarsoly Csaba múlt héten adott interjújából az a mondat, hogy "legnagyobb hibám, hogy nem  léptem, amikor lépnem kellett volna", bár nem bizonyíték, alátámasztja a felelősség megállapítását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkagépeket loptak, elfogták őket

A pápai rendőrök egy napon belül elfogtak három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint több mint… Tovább olvasom