Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Ottlik szobrot avattak Kőszegen

Felavatták Ottlik Géza író, műfordító, az Iskola a határon című regény szerzője mellszobrát csütörtökön Kőszegen. Ezzel véget ért az Ottlik centenáriumi emlékév.

A szobrot, Veres Gábor alkotását Halász János kultúráért felelős államtitkár avatta fel, aki kiemelte: régen húzódó adósságot törleszt a magyar kultúrpolitika a szoborállítással.

Szavai szerint Ottlik Gáza színes, sokoldalú személyiség volt, aki maradandót alkotott, és a katonai neveltetésből eredő fegyelmezettséggel akkor is megtalálta a számára kijelölt utat, amikor politikai okokból nem írhatott.

"Amikor Ottlik Géza nem írhatott, akkor fordított. Az ő tolmácsolásában ismerhettük meg az Öreg halász és a tengert vagy a Copperfield Dávidot. Szenvedélyesen sportolt is, atletizált és vitorlázott, nemzetközileg számon tartott bridzsjátékos volt" - sorolta az államtitkár.

Halász János hangsúlyozta: az Iskola a határon című regényben Ottlik Géza a hazaszeretetről, az értékek őrzésének fontosságáról írt, Kőszeg városa pedig az író szellemiségét követve járt el, ápolja és védi nemzetünk örökségét azzal, hogy hozzájárult az emlékév megszervezéséhez és szobrot állított a szerzőnek.

Huber László, Kőszeg polgármestere az avatóünnepségen felidézte, hogy az emlékév során sétányt neveztek el Ottlik Gézáról, a város posztumusz díszpolgáráról és egy helyi könyvesbolt is felvette a nevét.

Kőszeg erősen kötődik az író emlékéhez, bár legismertebb regényében Ottlik egyetlen egyszer sem írta le a város nevét. Ám az író 1923-1926 között a kőszegi Hunyadi Mátyás Magyar Királyi Katonai Alreál Iskola növendéke volt és az ott eltöltött évek alatt szerzett benyomásai, emlékei alapján írta meg a regényt, amelynek leírásaiból ráismerhetünk jellegzetes kőszegi helyszínekre.

A polgármester elmondta: a Jurisics téren, azon a helyen, ahol Ottlik Géza mellszobra áll, egy szoborparkot kívánnak létrehozni, ennek első darabja a most felavatott műalkotás.

Az avatóünnepség résztvevői közül többen az egykori katonai alreál iskola kertjében fát ültettek, majd emlékkonferencia kezdődött a mostani nevén Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) dísztermében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szúnyogot irtanak a Balatonnál

Megkezdődött csütörtök reggel a kémiai szúnyogirtás a Balatonon. Tovább olvasom