Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Két szakaszban tervezteti a 8-as utat a NIF

A 8. számú főút Székesfehérvár és Körmend közötti szakaszára két részletben kell megvalósíthatósági tanulmányt, és környezeti hatásvizsgálatot készíteni - a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

(NIF) nyílt ajánlattételi felhívása a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A NIF a 8. számú főutat részben a meglévő út 4 sávosra szélesítésével, részben új nyomvonalon, 4 sávosan, szakaszosan építteti.

A következő szakasz két részből áll, az első Székesfehérvár térségétől - az M7 autópálya és a 63. számú út csomópontjától - tart a veszprémi körgyűrűig, míg a második szakasz innentől tovább, a Körmendet elkerülő útig terjed.

Az első 70 kilométer, a második 105 kilométer hosszú. A munkát 9 hónap alatt kell elvégezni. A két útszakaszra külön-külön lehet ajánlatot tenni.

Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt három évben tervezési szolgáltatásból minden évben keletkezett legalább - az első szakasznál - 50 millió, míg a másodiknál 100 millió forint nettó árbevétele. Az ajánlattételi határidő október 28. Az eredményhirdetésre november 18-án kerül sor, a szerződéskötés várható időpontja pedig december 10.

Olvasóink írták

  • 2. duc_de_Orbieu 2010. szeptember 14. 15:44
    „#1Kumpala:Hát ezt se tudod? Azért, hogy a pestiek mindenhova a lehető leggyorsabban eljuthassanak....
    Magyarország pest-központu, azaz van pest és van az ország többi települése....”
  • 1. kumpala 2010. szeptember 12. 12:45
    „Miért nem azzal foglakozunk, milyen szar az út Győr meg Sopron között? Azzal mi lesz? Az autópályányi forgalommal?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc diák kapott gyógyszermérgezést

Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Lenti egyik… Tovább olvasom