Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Hétfőn újraindulhat a tanítás Devecserben

Várhatóan az őszi szünet után, a jövő hétfőtől újra Devecserben tanulhatnak a helyi felső tagozatos diákok, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóinak létszáma azonban csökkent - mondta az intézmény igazgatója kedden az MTI-nek.


Eszterhainé Fatalin Ilona tájékoztatása szerint eddig negyven gyereket írattak át más iskolába a szülők, de a létszám napról napra változik.

"Sajnos nagy a bizonytalanság, a családok albérletben élnek, egy-egy gyereket kiíratnak, de aztán két-három család mégis visszaköltözik"- közölte az igazgató.

Hozzátette: várhatóan a diákok fele tanulhat hétfőtől újra a devecseri Várkert utcai iskolaépületben, ők csaknem kétszázan a felső tagozatosok. Az első és a negyedik osztályosok még maradnak Somlószőlősön, ahol a korábban bezárt iskola épületébe jártak a vörösiszap-katasztrófát követően három hétig a diákok.

"A katasztrófahelyzet a való életben sokkal nehezebb, különleges megoldásokat igényel a nevelőktől is"- mondta az igazgató. Kiemelte, hogy a tanárok sokszor 14 órát dolgoztak a kármentési munkálatokban, az iskola tornaterme jelenleg is kiosztóhelyként működik.

Eszterhainé Fatalin Ilona hangsúlyozta, a katasztrófavédelem szakembereivel naponta egyeztetnek az oktatás újraindításáról, az elsődleges szempont az, hogy a szülők érezzék, gyermekük biztonságban van. Elmondta azt is, hogy csütörtökre tervezik az iskola Várkert utcai épületének nagytakarítását, amelyhez önkéntesek jelentkezését várják.

Devecserből naponta különbuszokkal szállították a 15 kilométerre lévő, két éve az összevonások miatt bezárt somlószőlősi intézménybe az iskola mintegy négyszáz tanulóját.

Jelenleg a devecseri zeneiskola épületének három tantermében van elszállásolva 22 ember, akik az iszapömlés miatt négy hete kényszerültek elhagyni az otthonukat. A város polgármesterének tájékoztatása szerint a három család a héten egy segélyszervezet felajánlása révén albérletbe költözhet, az ingatlant később végleges lakhatási megoldásként megvásárolják a számukra.

Az MTI úgy tudja, a jelenleg zeneiskolaként működő volt bírósági épületbe az átmeneti szállás felszámolása után a katasztrófavédelem operatív törzse fog beköltözni, amely eddig egy autóbuszban működött. Mivel három megyére kiterjedően az év végéig fenntartják a veszélyhelyzetet, a zeneiskolában az idén már nem lesz tanítás.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés: Befejeződött a sérült ingatlanok értékbecslése

Befejezte az iszapömlésben megsérült összesen 362 ingatlannak az értékbecslését a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által felkért szakértői csoport Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen Tovább olvasom