Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Átadták a komáromi elkerülő utat

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át pénteken a Komáromot délről elkerülő, majdnem négy kilométer hosszú utat, mellyel jelentősen csökken Komárom belvárosának gépkocsi forgalma.

Az út az 1-es és a 13-as utat köti össze, így az ipari park teherforgalma a belváros érintése nélkül érheti el az M1-es autópályát. Egy korábbi forgalomszámlálás adatai szerint Komáromban az 1-es úton naponta 12.000-14.000 jármű megy keresztül, ezek nagy része kamion.

Az útpálya legnagyobb része 9 méter magas töltésen halad. A beruházás megvalósítása során három híd készült el, a munkálatokhoz több környezetvédelmi beruházás is kapcsolódott, 4,6 hektáron telepítettek cserjeerdőt.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg, a támogatás összege több mint bruttó 1,9 milliárd forint, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatása.

Az elkerülő út nyomvonalának kijelölésénél figyelembe vették, hogy Komárom és Komárnó között a két ország közös Duna-hidat építene, amelynek tervei már elkészültek. Ez az út vezetne az új hídra, ami a két város ipari övezeteit kötné össze és lebonyolítaná a teherforgalmat.

Olvasóink írták

  • 1. zolikom 2011. április 09. 07:19
    „Remek az új út, nincs rajta egyetlen kátyú sem. Csak a GPS-em hiszi azt, hogy a szántóföldön túrázok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az esztergomi vasútvonalon hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok

Késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Esztergom vasútvonalon - közölte a MÁV kommunikációs… Tovább olvasom