Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

A büki gyógyfürdőben csaknem 200 ezer vendéget fogadtak májusig

Csaknem 200 ezer belépőt értékesítettek az év első négy hónapjában a Bükfürdői Gyógy- és Élménycentumban - közölte az MTI-vel az üzemeltető társaság.
A folyamatos fejlesztés és a struktúraváltás, az egyes szolgáltatási egységek különválasztása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen 2011-ben 153 ezer, a következő évben 187 ezer, 2013-ban 182 ezer belépőt értékesített a társaság az első négy hónapban - mondta Láng Veronika, a Büki Gyógyfürdő Zrt. marketing vezetője.

Hozzáfűzte: az Új Széchenyi Terv pályázati forrásainak felhasználásával végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a társaság nettó árbevétele is folyamatosan - mintegy 27,6 százalékkal - növekedett az elmúlt három évben és tavaly meghaladta a 370 millió forintot. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a fürdőt üzemeltető társaság az idei évben is csaknem 100 millió forintos fejlesztési kerettel gazdálkodjon. A pénzből egy új medence építését tervezik és korszerűsítik a fürdő energiaellátását is. Bükfürdőre 30 országból érkeznek a vendégek, a legtöbben Csehországból és Ausztriából. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Budapestet leszámítva a harmadik leglátogatottabb, termálfürdővel rendelkező települése Bükfürdő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Környezetvédelmi razziát tartottak a Bakonyban

Razziát szerveztek a Bakonyban a természetkárosítás, az orvvadászat és a falopás visszaszorítsa… Tovább olvasom