Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Vona: tömegtüntetéseket szervez az őszi szezonban a Jobbik

Utcai tömegtüntetéseket szervez az őszi politikai szezonban a Jobbik; Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető a Magyar Hírlapnak adott, kedden megjelent interjújában elmondta, a devizahitelesek és a földtörvény miatt lesznek demonstrációk, de az új földszabályozás kapcsán népszavazást is kezdeményeznek.
Arra is kitért, hogy a júniusi pulpitusfoglalási akciójuk rendkívüli esemény volt, nem terveznek hasonlót ősszel, de ha a helyzet megkívánja, élnek ilyen eszközökkel.

A jelöltállításról elmondta: következő elnökségi ülésükön lezárják a jelöltállítás folyamatát. A Jobbikban az alapszervezetek döntenek a jelöltjeikről, az elnökségnek róluk kell határozni. A százhat egyéni induló kétharmada már most megvan, a következő két hétben határoznak a többi indulóról.

A politikus azt is elmondta: az európai parlamenti választáson a mostani három helyett négy képviselővel számol.

Olvasóink írták

  • 11. machers 2013. július 26. 13:14
    „10. Valaki 2013.07.26. 08:34
    Ez így van. Nagyon jól látod.
    Ezért írogatsz te is folyton hülyeségeket.”
  • 10. Valaki 2013. július 26. 08:34
    „mekklód, te melyik országban élsz? :)))
    Én még nem láttam valamihez értő komonistát.”
  • 9. load 2013. július 23. 21:45
    „5. fityesz
    Nem a liberalizáció tette tönkre az országot, hanem a hozzánemértés és a vele párosuló voluntarizmus.”
  • 8. Kukac40 2013. július 23. 20:14
    „7. pancser Mennyivel jobbak a Fideszesek? saját zsebüket tömik 89-óta. Kedvenc Viktorkád az ország hasznára még nem használta a diplomáját, de másoknak elő írja a röghöz kötést. Amit el lehetett az el is lopták, osztották, herdálták. Ennél pofátlanabbul az emberek képébe röhögni még egy kormány sem mert. Nem mintha a többi jobb lenne. Mi Magyar országon élő, dolgozó emberek vagyunk a legnagyobb birkák, hogy ezt is eltűrjük.”
  • 7. pancser 2013. július 23. 17:17
    „4. embertelen 2013.07.23. 13:40
    Normális vagy? A Jobbikot egy tisztességes magyar ember megveti. Ez a mérce magyarság dolgában.
    Ráadásul azokat a felelőtlen embereket pátyolgatják akár a bankrendszer tönkretétele által, aki már eddig is sokat kaptak a kormánytól. Nehogy azt hidd, hogy az emberek zöme aki nem érintett nem sokallja már az eddigi segítséget is. A Jobbik ötletelésétől a beosztó el nem adósódó, beosztó emberek dühösek lesznek és elküldi melegebb éghajlatra ezt ostoba hitvány gyülekezetet.”
  • 6. oxana 2013. július 23. 14:54
    „4. embertelen

    A saját fejét is homokba dugó 90 % talán még idejében felébred.”
  • 5. fityesz 2013. július 23. 13:58
    „3. hozzászóló:A liberalizáció már az országot tönkretette,mit akarsz a vágottf....ak kitalálmányával?”
  • 4. embertelen 2013. július 23. 13:40
    „A Jobbik és követői nem abba, a saját fejét is homokba dugó 90 %-hoz tartozik, aki elviseli Orbán brutális és néha pofátlan diktátumait. Tisztelni kell őket azért, mert nem félnek a diktátortól és mernek ellene tüntetni. 1956 megmutatta, hogy a magyar nemzet egy ideig tűri a diktátort, de robbanásszerűen fel is tud lázadni ellene. Rákosi után Orbán is így fog járni. 3. pancser A földtörvény alatt csak nem a fideszes földmaffiát, vagy az orbáni tőzegmaffiát érted, mert akkor nincs igazad!”
  • 3. pancser 2013. július 23. 11:45
    „2. Primax 2013.07.23. 10:12
    Nincsen igazuk
    Az Orbán kormány szembe ment a gazdasági törvényekkel amikor a felelőtlen devizában eladósodott embereket segítette, és még a bankok sem mentek tönkre. A Jobbik eltörölné az adósságot, tönkretenné a bankrendszert általa a gazdaságot, meg az országot végleg.
    A földtörvénnyel semmi baj nincsen, a hibája az, hogy a teljes liberalizáció lenne a megoldás. A fölművelés színvonalát nem a tulajdon határozza meg, hanem a használat módja.”
  • 2. Primax 2013. július 23. 10:12
    „Nem szeretem a Jobbikot, de sok mindenben igazuk van...
    Amúgy, itt a legújabb SIKER :
    http://www.mfor.hu/cikkek/Ismet_a_tiz_legeladosodottabb_EU_orszag_kozott_vagyunk.html”
  • 1. pozdorja 2013. július 23. 07:54
    „A Shrek-ből vett népszerű kérdést módosítom:
    Valóban? És hol a tömeg?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkotmánybírósághoz fordulnak a takarékok

A takarékok a szövetkezeti hitelintézeti rendszert alapvetően átalakító, azt lényegében állami irányítás alá vonó törvény miatt kérnek jogorvoslatot a testülettől. Tovább olvasom