Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Vihar országszerte - Halálos áldozat, összedőlt házak - galéria

A nagy esőzés következtében megcsúszott löszfal miatt meghalt egy férfi Miskolcon, vasárnap délelőtt. Reggelig marad a szél.


16.16.: Továbbra is marad a szél

Reggelig borult, esős idő lesz, több helyen további jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Hosszabb csapadékszünetek, illetve kevesebb eső keleten, délkeleten valószínű.

Hétfőn főként keleten és a nyugati határ közelében már hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet, elsősorban a nyugati és középső területeken várható többfelé eső, zápor.

A Tiszántúl kivételével sokfelé viharos lesz az északnyugati szél, a legerősebb széllökések a Dunántúlon helyenként meghaladhatják a 100 km/ó-t. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 9 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között, a tartósan borult, csapadékos területeken kevéssel 10 fok alatt valószínű.

13.40.: Összedőlt házak, folyamatos készültség

Önkénteseket várnak az árvízi védekezéshez Miskolcon.

Több embert kell kimenekíteni Miskolcon, a lehullott nagy mennyiségű eső, a  megáradt Szinva-patak és egyéb vízfolyások miatt. Jelenleg az MTI helyszíni tapasztalata szerint a diósgyőri vár környékén, valamint a Köztársaság út környékén és a Könyves  Kálmán úti Általános Iskola térségében menekítik ki otthonaikból az  embereket.  Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője az MTI-nek azt  mondta: pillanatról pillanatra változik a helyzet. Nem szivattyúzzák  a vizet, mert ez egyelőre értelmetlen lenne. Homokzsákokkal  próbálják terelni az ár útját, illetve az életmentésre  összpontosítanak.  

A jelentős mennyiségű csapadék miatt kiöntött és lakóházakat veszélyeztetett a  Farkas-árok nevű patak Váralján - közölte a Tolna megyei  katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.

A Bonyhád melletti községben homokzsákokkal védik a házakat. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Bonyhádon, a  Völgység-patak közelében a belvíz veszélyeztet lakóépületeket és egy  gyárépületet. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közölte: a patak bonyhádi szelvényében teljesen megtelt a meder, egy másik szakaszon pedig átvágták a töltést, hogy a meder be tudja fogadni a vizet.

Tolna megyében több mint ötven helyszínre kellett vonulniuk a  tűzoltóknak, Kalaznón az esőzés miatt egy löszfal egy istállóépületre dőlt. Jelenleg mintegy száz tűzoltó dolgozik Tolna megyében fakidőléseknél, elöntéseknél. A káreseteknél eddig senki nem sérült  meg.   

12.06.: Halálos áldozata is van a viharnak

Egy férfi meghalt Miskolcon a Pacsirta utcai házánál az esőzés miatt vasárnap késő délelőtt. Az elsődleges információk szerint löszfal omlott egy családi házra, két gyermeket és édesapjukat kimentették, ám az apa utóbb belehalt sérüléseibe - tájékoztatta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

12.00.: Átszakadt gát, homokzsákok, kármentés

Eddig úgy tűnik, hogy megyénket a vihar széle érte el. Főként a déli, valamint a keleti országrészben okozott nagy pusztítást a szél a hirtelen, nagy mennyiségben lehullott eső. Igaz, Budapesten nem működik a libegő és áll a hajóforgalom is.

A természet az úr. Fotók: MTI


Összeszedtük, mi történt a hétvégén eddig az országban.

Az biztos, hogy délutánig érvényben marad a piros riasztás a Közép-Dunántúlon, mert viharos  szél várható. Gaál Áron meteorológus elmondta: a Közép-Dunántúlon továbbra is piros riasztás van érvényben, ez azt jelenti, hogy a széllökések meghaladhatják a 110 kilométeres óránkénti sebességet.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton környékén,  a Dunántúli-középhegység magasabb pontjain - amelyeknek speciális a  szélklímája - várható erősebb szél.

Elsősorban vízszivattyúzáshoz és útra dőlt fák eltávolításához  kérték a tűzoltók segítségét a hétvégi esőzések nyomán  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Több mint másfél millió homokzsák áll rendelkezésre a Sajónál és Hernádnál  folytatott védelmi munkálatokhoz.

Miskolcon a víz minőségével nincs probléma, de folyamatosan figyelik.

Mennyiségi gond azonban lehet,  mert biztonsági okokból a források egy részét ki kellett kapcsolni, amíg a víz minőségi ellenőrzése meg nem történik. A városban vészhelyzetet rendelt el Káli Sándor polgármester, miután a Szinva kilépett a medréből és a Hejő-patak vízszintje is igen magas. Mindenki, aki mozgósítható a területeken, a helyszíneken dolgozik. Kérik a lakosságot, kapcsolódjanak be a védekezésbe.

Sajókaza és Kazincbarcika között nem közlekedteti menetrendszerinti autóbuszait a Borsod Volán Zrt., az út balesetveszélyessé vált.
Földcsúszás és vízátfolyások nehezítik, illetve lehetetlenítik el a közlekedés számos útszakaszon Borsod-Abaúj-Zemplénben. Teljes zárat rendeltek el a 24-es számú úton, Recsk belterületén vízátfolyás miatt. Itt önkormányzati utakra  terelik a forgalmat. A 3-as számú főút egyik szakaszán szintén  vízátfolyás miatt teljes útzár van érvényben, a terelést itt is meg  tudják oldani.  

Átszakadt a Fejér megyei Mór határában a halastórendszer egyik tavának a gátja, az úton  hömpölygő víz miatt le kellett zárni Mórnál a Zirc felé vezető utat  vasárnap. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy az úton  valóságos zuhatagként ömlik át a víz az út fölött Bodajk felé. A helyszínt biztosító polgárőrök szerint Bodajkon felkészültek  az áradat fogadására, homokzsákokkal próbálják meggátolni, hogy a  Gaja-patak kilépjen a medréből.

Az MTI információja szerint Bakonycsernyén összeült a megyei  védelmi bizottság. A községet a kiöntött Gaja veszélyezteti. A környéken nagy területek kerültek víz alá, több helyen  valóságos tó borítja a földeket.

Somogy megyében fákat döntött ki, tetőket bontott meg, vasúti vezetékeket  szaggatott meg a viharos, helyenként száz kilométert meghaladó  erősségű szél.

Az elmúlt 24 órában csaknem 150 riasztást kaptak a  tűzoltók, szinte minden egység a károk elhárításán dolgozik. A legtöbb riasztást Kaposvár, Siófok és Balatonboglár térségéből kapták, a mentéshez több helyen a szabadnapos tűzoltókat  is behívták.

8.05.: A hegykeben havazhat

Egész éjjel tartott a hideg, szeles idő. Sopronban volt a legerősebb a szél
a megyében. A legerősebb lökést  hajnali 2ó ra előtt pár perccel ögzítették a Sopron-kurucdombi mérőállomáson: 97.9 km/ h-t!

A megye többi részén is gyakran voltak viharos 70-80 km/h-s széllökések. 

Csapadék is volt bőven: Sopronban mindössze 10.6mm esett az elmúlt 24 órában, de a legtöbbet Péren mérték: ott 54.8mm, azaz majd egyhavi mennyiség esett.

Továbbra is hideg az idő, a reggel 8 órás mérések szerint Sopronban 6.4, Fertőrákoson 7.5, Győr-Péren 6.8 fok van. Napközben is marad a szeles, hideg idő. Esővel, záporesővel az egész nap folyamán számolni
lehet. 

A hideg idő hatására 700-800 méter felett a közeli hegyekben átmenetileg hó is hullhat, de 1300 méter felett már megmaradó hóval is számolhatunk - tájékoztatta portálunkat Kiss Márton, Sopron-kurucdombi mérőállomás vezetője.

7.18.: Éjszaka már esett

Az előrejelzések szerint vasárnapra orkán erejű szél érti el megyénket. Napközben 20 milliméter eső is eshet.
Rosszak lesznek a közlekedés feltételei is, országszerte vizes utakra, viharos oldalszélre kell számítani.

21.26.: Nem jár az 1-es villamos Budapesten, leszakadt a felsővezeték

Leszakadt az 1-es villamos felsővezetéke a Hungária körút ás a Kőbányai út kereszteződésében, ezért az utasokat villamospótló buszokkal szállítják a Stadionok és a Lágymányosi híd között - mondta el szombat este a BKV fődiszpécsere az MTI-nek.

A műszaki hiba oka egyelőre ismeretlen, és még azt sem tudni, hogy mikorra állítják helyre a felsővezetéket - tette hozzá.

21.03.: Késnek a vonatok

A vihar miatt 30-40 perc késéssel közlekednek a késő esti órákig a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon, a menetrendszerű közlekedés csak vasárnap reggelre állhat helyre - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t szombat este.

A vihar több helyen megrongálta a vasúti felsővezetéket a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon Szabadbattyán és Balatonaliga, valamint Balatonszemes és Balatonboglár között.

Székesfehérvár és Szabadbattyán között 19 órakor, Dinnyés és Székesfehérvár között 19:25-kor kellett lezárni az egyik vágányt a felsővezeték meghibásodása miatt.

A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon Ercsi és Iváncsa között is megrongálódott a felsővezeték 20 órakor. Az arra közlekedő vonatok 10-15 percet késnek.

20.20.: Didergős hideg van már most

Kiterjedt csapadékzóna érte el a Dunántúlt, és megérkezett a hideg levegő: megyeszerte 10 fok alá csökkent a hőmérséklet, Sopronban 8.1 fok, Fertőrákoson 9.1 fok, Péren 9,8 fok van jelenleg. A hideghez viharos
északnyugati szél társul: Fertőrákoson 67 km/h-órás széllökés is előfordult.

Bár ma még hidegnek tűnik a jelenlegi 8-10 fok, valószínű hogy holnap
napközben ennyi sem lesz, a szél pedig kissé tovább erősödik - tudtatta portálunkkal a meteorológiai állomás soproni munkatársa.

16.31.: Viharral jön az eső

A szolgálat honlapján közöltek szerint a Közép-Dunántúlon az erős vihar nagy mennyiségű csapadékkal is párosul: 12 óra alatt átlagosan több mint 30 milliméter eső hullhat.

Az ország többi területén is csak kissé lesz jobb az idő: sok helyen 90 kilométer/órás széllökésekkel tarkított erős vihar várható, körülbelül 20 milliméternyi csapadékkal. Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön várható valamivel csendesebb időjárás, de a 20 milliméteres csapadék mellett ott is lehetnek 60 kilométer/órás széllökések.

16.20.: Éjszaka hat fok lesz

Vasárnapig túlnyomóan borult lesz az ég, országszerte várható eső, zápor, szombaton délen és keleten helyenként zivatar. Jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani.

Késő estétől viharos lesz az északnyugati szél térségünkben; a legerősebb széllökések sebessége elérheti. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul, északkeleten egy-két fokkal enyhébb lesz az éjszaka.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 8 és 13 fok között valószínű, de északkeleten még 15 fok is lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közölt előrejelzés szerint szombat éjfélig az országban sok helyen - legkevésbé a keleti területeken - 20-35 milliméter csapadék hullhat, kisebb körzetekben pedig ennél több is eshet.

Szombat délutántól a Dunántúlon az északi szelet viharos, 60-90 kilométer/órás, az esti, éjszakai órákban pedig 90-110 kilométer/órás széllökések kísérhetik.


Korábban:

Szombaton délnyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé kezd esni az eső. Kiadós záporokra kell számítani, a déli területeken akár 30-40mm csapadék hullhat. Késő estétől viharossá fokozódik az északnyugati szél. A délutáni órák hőmérséklete nyugaton 10, keleten 20 fok körül alakulhat. Erős lehűlés valószínű - írja a Köpönyeg.hu.

Vasárnap igen kellemetlen, barátságtalan időjárásra készülhetünk. Borult lesz az ég jelentős mennyiségű esőre van kilátás. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen válik viharossá! A hőmérséklet napközben alig emelkedik. A reggeli 8 fokról csupán 10-11 fok köré "melegedhet" a levegő napközben, de az erős szél miatt még hidegebbnek érzünk majd!

Hétfőn borongós marad az idő, sokfelé várható újabb eső, zápor. 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk délután. Változatlanul viharos lesz az északnyugati szél.

A folytatás fokozatos melegedést és már kevesebb csapadékot ígér.

Olvasóink írták

85 hozzászólás
  • 85. elemér 2010. május 18. 06:45
    „Az a helyzet hogy a viharokat kategoriázzák, például minden száz evben az már egy nagy vihar. Ujabban minden 3 évben lessz 100 éves vihar. NASA azt állitja hogy idén lessz a legnagyob meleg a nyári történelemben a világon. Megváltozott az eco szisztéma, nincs már ying-yong.”
  • 84. Túrabakancs 2010. május 17. 22:22
    „Mankapunka! /81/
    ..."MAx még 30 évet,se többet...."
    Azért ne akarj majd meghalni 45-évesen! :)))))))))”
  • 83. MTT 2010. május 17. 08:03
    „Kizavarhatnák a Stohlt közmunkára zsákolni valamelyik kis faluba, -hadd szokja- ez a büntetés jobb lenne neki, mint a szabadságvesztés!”
  • 82. háté 2010. május 16. 21:45
    „A HunHír.Hu információi szerint Kiss Róbert vezetésével nagyjából 250 gárdista és 200 jobbikos harcol
    Gyöngyös-Hatvan térségében a gátakon. Elkezdődött a hosszú éjszakai műszak.
    HunHír (Szolgai-pólók)

    Úgy tudjuk, kint van a helyszínen kb. 50 tűzoltó és kb. 30 rendőr, de egyik sem fog meg egyetlen homokzsákot sem. Csak a gárdisták és a jobbikosok dolgoznak”
  • 81. Mankapunka 2010. május 16. 21:21
    „Túra

    Én nem szeretnék sokáig élni!!!!! MAx még 30 évet,se többet.
    Én csak simán egy melegítőben tolom. :)))”
  • 80. Skip 2010. május 16. 20:15
    „köszi mindenkinek a tippeket.

    Az alsó szomszédnak szóltunk. megnéztük. egy csepp sem folyik(folyott még dél körül) amit furcsállok azért mert azt hittem hogy a beton átvezeti. Mihelyt el áll az eső felmászok a tetőre és meglesem hogy van-e tó(csa) azon a részen ami felettünk van. Csak állna már el. 15-20 liter közötti a mennyiség ami behatolt már. Tuti nem oldalról jön ez be.”
  • 79. demeter 2010. május 16. 18:49
    „nem értem a pánikot. a kisalfold.hu fejlécén napos-felhős időt hirdet és 18 fokot. álmodjuk az egészet, nyugi!”
  • 78. negyed 2010. május 16. 18:12
    „Na még még mindig globális felmelegedés van ? Mert én fűtök keményen ! Mert ha ez meleg akkor én vagyok a beteg !”
  • 77. Dörgés 2010. május 16. 17:50
    „Skip!
    Skip!
    Skip!
    Érdemes meg néztetni a lapos tető vízelvezető lefolyója nincs-e eldugulva. A továbbiba osztom az előttem szólókat.”
  • 76. Túrabakancs 2010. május 16. 17:12
    „Skip!
    A panelok akkor szoktak beázni eltérő szinteken akár több helyen is, ha a nagy mennyiségű eső ami hull, viharos széllökések csapdossák oldalirányba. Persze beázhat a tetőről is nyilván, de rengeteg helyen az oldalszigeteléseknél folyik be a víz, ami aztán csordogál szintről szintre a hézagokon át . Igaz ennél a variációnál nem szokott túl nagy mennyiségű víz beáramlani, tehát nálad valszeg´ máshonnan jön az égi áldás. Ja: közelítünk a 60mm-hez Győrben és környékén, és még korán sincs vége ennek az esőzésnek! A napi max. 5-6-fok
    között ingadozott erős szélben, ez február végi megszokott
    hőmérséklet. Mankapunka: hallgass rám, a kabátot azért vedd fel. :) A "vírusöléses" eszmefuttatásoddal egyébként
    egyetértek, de az izületek sajnos előbb utóbb beadják a kulcsot.”
  • 75. Mankapunka 2010. május 16. 13:05
    „Patriot

    Mivel múltkor a szomszéd házban elöntötte a házat a tetőről befolyó galambszar,és fecsketetem!!!!”
  • 74. Patriot 2010. május 16. 12:39
    „Mankapunka, Te nagyon otthon vagy az épületgépészetben!

    Ti házatokban az esővizet a földbe vezetik, a villámhárító pedig a csatornahálózatba van vezetve.
    Bazira vágod a témát.”
  • 73. MTT 2010. május 16. 12:27
    „Megőrült a világ, ez nem normális dolog.”
  • 72. HarconaMarcos 2010. május 16. 11:26
    „Viharosszélmonnyonle!”
  • 71. Mankapunka 2010. május 16. 11:11
    „Skip

    Az egyik amit nanemá ír,a másik hiba lehet az is,hogy a csapadékot a földbe vezetik a tetőről,(nálunk van a földszinti tárolóknál lehet hallani esőben a múanyag csőben,hogy vezeti le a földbe a vizet.

    A cső szétcsúszsástól,sérülésétől is folyhat hozzátok a víz valamelyik résen keresztül.

    szerintem kérdezd meg az alattad lakót is,hogy tapasztalja a beázást,nehogy a végén téged anyázzon,hogy eláztatod,a konfliktus elkerülése végett,szerintem.”
  • 70. jirzi 2010. május 16. 10:01
    „Én el sem tudom képzelni szerény 35 évem alatt mit csináltam piros riasztás nélkül? Volt ilyen a Balcsin. Ott tudtam hogy vihar jön gyere ki a vízből .De ha a város közepén riasztanak nem kell dolgozni menni ? Vagy esetleg riasztás nélkül nem jöttünk rá eddig hogy 2 napja esik a lé. Furcsa .”
  • 69. Skip 2010. május 16. 09:45
    „hétfőn első dolgunk lesz lakásszövetkezet. köszi a segítséget”
  • 68. nanemá 2010. május 16. 09:37
    „mert olyan könnyű lenne a lakásszövetkezetet kirángatni:)
    ---
    Mivel tömbbiztosításotok van maximum kétszer fog ugyanazért a beázásért fizetni a biztosító, a többszöri beázásért már a lakásszövetkezetnek kell megtérítenie a kárt. Ami a közös költség terhére fog menni!
    Ilyen mértékű beázás már komoly állagromlással jár, a kellemetlenségről nem is beszélve.

    A szemrevételezés is egy megoldás, de mindenképpen ragaszkodj a közös képviselő és a javítást végző szakember jelenlétéhez! Az sem árt ha mindezt nyomtatott formába rögzítitek a végén.”
  • 67. molyhos_tölgy 2010. május 16. 09:16
    „51. piroskaésabarkasz 2010.05.15. 22:46
    nyest!!! nem görény!! csak hasonlóak. görény nem igen van a városba, de nyest annál több. galambokkal kisebb rágcsálókkal táplálkozik, ja meg kukázik. jó pofák, csipem őket, míg nem okoznak kárt:)”
  • 66. Skip 2010. május 16. 09:15
    „nanemá

    mert olyan könnyű lenne a lakásszövetkezetet kirángatni:)
    Ez az éjjel csúcs volt. 3 órán keresztül cserélgettem a vödröket úgy fél 2 ig. és sajnos elaludtam utána. Hát reggelre mindenhol állt a víz.

    Amúgy köszi nanemá a választ. ha felmennék a tetőre én megtudnák állapítani valamit szabad szemmel ott szted?”
85 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füstmérgezésben meghalt egy idős férfi Debrecenben

Füstmérgezésben meghalt egy idős férfi debreceni lakásában vasárnap reggel - közölte a térségi… Tovább olvasom