Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Vége lehet a nappali kaszinózásnak

Az érdekvédők korlátoznák a kaszinók nyitva tartását a jelenlegi 0-24 óráról az este tíz órától hajnali öt óráig tartó időszakra, vasárnapra pedig zárva tartást kérnek.
A kaszinók nyitva tartásának korlátozását kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől a Szerencsejátékosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet.

Abházi József, az egyesület szóvivője a Magyar Hírlapnak elmondta: levelükben azt kérik, hogy szűkítsék a nyitva tartást a jelenlegi 0-24 óráról az este tíz órától hajnali öt óráig tartó időszakra, vasárnap pedig tartsanak zárva a kaszinók.

A korlátozástól a játékfüggő szenvedélybetegek számának csökkenését várják. Abházi József közlése szerint míg 2000-ben 30 ezer, addig 2010-ben már 150 ezer, napjainkban pedig már 200 ezer ember szenved ebben a betegségben Magyarországon.

A Magyar Nemzet az egyesületre hivatkozva azt írja: a kaszinóba járó vendégek száma - a nyolc kaszinóban - meghaladja az évi 1 milliót, ők átlagban 30-50 ezer forintot játszanak el személyenként.

Az egyesület további javaslatai közé tartozik, hogy a kaszinók pénztárgépeit is kössék be online kasszarendszerbe, valamint hogy ne csak a játékbevételt, hanem a téteket és nyereményeket is adóztassák meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárta hazánk ˝különleges vizsgálatát˝ az Európa Tanács

A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy nem minden ET-ajánlás teljesült. Tovább olvasom