Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Várpalotai hintatragédia: az összes engedély rendben volt

Minden szükséges engedéllyel rendelkezett a várpalotai napok rendezvényén meghibásodott hinta üzemeltetője - közölte a város önkormányzata a hétvégi hintabaleset után indított belső vizsgálatának lezárultával pénteken.
A várpalotai napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén múlt szombat délután szétesett egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg, egyikük életveszélyesen. 

A baleset után a település polgármestere, Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP) belső vizsgálatot rendelt el.

Az önkormányzat vizsgálata a baleset napján elvégzett gyors ellenőrzéshez hasonlóan azt állapította meg, hogy az eseményt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft. szabályos szerződést kötött a hinta üzemeltetőjével, amely rendelkezett a szükséges engedélyekkel - áll a közleményben.

A polgármester ismét kifejezte együttérzését és jókívánságait a baleset érintettjeinek, akiknek felajánlotta a város segítségét. 

Mint írták, a baleset felelősének megtalálása a szakértők, a rendőrség, végső soron pedig a bíróság feladata, ezért az önkormányzat továbbra is mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A rendőrség a baleset miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A meghibásodott kalapácshintát egy várpalotai telephelyre szállították.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár: össze kell hangolni a közösség kezében lévő szolgáltatók tevékenységét

Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az… Tovább olvasom