Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Varga: a devizahitelek forintosítása csak az egyik felvetés

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem a devizahitelek forintosítása az egyetlen, a kormány által támogatott felvetés.
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem a devizahitelek forintosítása az egyetlen, a kormány által támogatott felvetés a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon, és úgy vélte, a devizahitelek kivezetése is hozzájárul majd a forint erősödéséhez.

Varga Mihály a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: a forintosítás mellett szóba került a hitelek részleges forintosítása is, vagy éppen az árfolyamgát konstrukciójának megerősítése.

Arra a felvetésre, hogy szakértők szerint pont a devizahiteles csomag hírére gyengül a forint egy hete, Varga Mihály kifejtette: a forint gyengülése remélhetőleg csak átmeneti lesz, és pont a devizahitelek kivezetése, az IMF-kölcsön visszafizetése, illetőleg a 2014-es költségvetés, a gazdasági növekedés beindulása stabilizálja majd a gazdaságot és vele együtt a forint árfolyamát.

A gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban úgy vélte, az eddigi részadatok tükrében semmi sem veszélyezteti a 0,7 százalékos idei GDP-bővülést. "Sőt egy kicsit felette is lehetünk", a bővülés jövőre a másfél százalékot is meghaladhatja - tette hozzá.

A gazdaságpolitika jövőjét illetően kijelentette: strukturális reformokra nincs szükség, a nagyobb területeken pont azok lezárása zajlik, a gazdaságpolitikában stratégiai változások nem lesznek. "Most a fenntartható gazdasági növekedésre koncentrálunk" - mondta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztették kamionstopot a hétvégére

Korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon a nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula… Tovább olvasom