Kisalföld logö

2018. 04. 25. szerda - Márk 13°C | 25°C Még több cikk.

Van ˝ellensúlya a fülkeforradalomnak˝: aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP

Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP, hogy megmutassa, van "ellensúlya a fülkeforradalomnak" és a parlamenti kétharmad nem ad mindenre felhatalmazást a Fidesznek.

A szocialista párt szombati budapesti politikai nagygyűlésén Mesterházy Attila pártelnök azt mondta: ha a kormány nem változtat politikáján, akkor az MSZP tavasszal az utcára vonul, és amint lehetőségük lesz rá, felelősségre vonják azokat, akik a "saját állampolgáraikat rabolták ki".

A Papp László Sportarénában tartott nagygyűlésen a szocialista párt elnöke bejelentette: petícióban tiltakoznak a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása, az igazságtalan adórendszer, az indoklás nélküli elbocsátás, a visszamenőleges hatályú törvénykezés és az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése ellen. Azt kérte az aláíróktól, hogy még legalább tíz embertől kérjék ugyanezt. A részvevők figyelmét arra is felhívta: ha bárkit jogtalan sérelem ér véleménye és értékrendje miatt, vagy visszaélést, korrupciót tapasztal, forduljon az MSZP szervezeteihez.

Az MSZP helyi politikusaitól pedig azt várja, hogy álljanak a nyilvánosság elé és vállalják az ügyek képviseletét. Mesterházy Attila álláspontja szerint ma közös hitre, a baloldali értékek nyílt vállalására van szükség; egy új generáció vezetésével, sokak támogatásával, egységes, erős baloldallal visszavezethetik országot az európai útra. Mi Venezuela helyett Európába indultunk - jegyezte meg. A szocialista politikus úgy fogalmazott: demokratikus, igazságos, szolidáris és modern Magyarországot szeretnének, és nem engednek 1948, 1956, illetve 1989 értékeiből.

"Innen üzenjük a kormánynak, ha nem változtat arrogáns stílusán és politikáján, tavasszal az utcára fogunk menni és tízezrekkel együtt fogjuk harsogni: elég volt!" - jelentette ki. Ennél a mondatnál a résztvevők a miniszterelnökre utalva azt skandálták: "Orbán takarodj!". Mesterházy Attila indoklása szerint a baloldalnak a hangos tiltakozás eszköze maradt, mert a kormány felett már nincs kontroll. Ahol pedig ez nincs, ott nincs demokrácia és nincs mód a jogorvoslatra. Úgy vélte, százezrek vannak és milliók lesznek mellettük a tiltakozásban. Mint mondta, az MSZP történelmi felelőssége, hogy a párt alkalmas legyen egy a jelenlegi hatalommal szembeni összefogás vezetésére. Ezt meg tudják és meg is fogják csinálni - tette hozzá -, mert a Fidesz sem legyőzhetetlen. Többször is kijelentette, hogy az MSZP felveszi a kesztyűt, és azt kérte mindenkitől, ha egyetértenek vele, skandálják ezt közösen is.

Ezután percekig kiabálták a "felvesszük" szót az emberek. Annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt voltak, akik azt mondták, az MSZP nem tud talpra állni a választási vereség után, a baloldal él és készen áll a cselekvésre - mondta -, az MSZP megmutatja, megvédi az eddig elért eredményeket, az emberek pénzét, a demokráciát és a szabadságot. Úgy fogalmazott: van egy erős baloldali közösség, egy erős ellenzék, amely nem fél ezekért kiállni.

Véleménye szerint a Fidesz jólétet, biztonságot és változást ígért, de bizonytalanságot, félelmet és káoszt hozott, illúziókat kelt, majd csalódást okoz. Mesterházy Attila bírálta egyebek mellett a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítását, az új adórendszer bevezetését, a nyugdíjemelés mértékét és a jövő évi költségvetés tervezetét.

Kifogásolta, hogy a kormány nem segít a nehéz helyzetbe került devizahiteleseken, korlátozza az Alkotmánybíróság hatáskörét, hetente módosítja az alkotmányt, leépíti a közszférát, "megszállja" a médiát, és meg akarja teremteni a lehetőségét annak, hogy mondvacsinált ügyek alapján "hajtóvadászatot" folytathasson ellenfeleivel szemben. Lehetővé válik, hogy valódi vád, bizonyíték, indok nélkül bárkit letartóztathassanak - hangoztatta. A résztvevők fütyültek, amikor fideszes politikusok neve hangzott el, mások mellett Járai Zsigmondé, Polt Péteré és Schmitt Pál köztársasági elnöké. "Állj, eddig és ne tovább" - jelentette ki a szocialista pártelnök, és megígérte, minden eszközzel harcolni fognak a Fidesz "elmebeteg politikája ellen".

Hozzátette: amint lehetőségük lesz rá, kárpótolni fogják azokat, akiktől a jelenlegi kormány elveszi a magán-nyugdíjpénztári megtakarításukat, továbbá felszámolják a Terrorelhárítási Központot, a törvény szerint járó módon emelik a nyugdíjakat, megszüntetik a visszamenőleges hatályú törvénykezést, illetve az indoklás nélküli elbocsátás rendszerét. Mesterházy Attila azt is mondta: felelős gazdaságpolitikával biztosítják a stabil forintárfolyamot, megvédik a devizahiteleseket, fenntartható és igazságos költségvetést készítenek, arányos adórendszert vezetnek be, visszaállítják az ügyészség törvényi felügyeletét, az alkotmánybíróság hatáskörét, valamint a demokratikus nyilvánosságot és a független közszolgálati médiát.

Felelősségre fogják vonni mindazokat, akik a "saját állampolgáraikat rabolják ki, zsarolják meg", mert ezek "olyan bűncselekmények a magyar emberek ellen, amelyek soha nem évülnek el" - hangoztatta. Kiemelte, hogy minderre csak akkor lesz lehetőségük, ha visszanyerik az emberek bizalmát, ezért egységes MSZP-t fog teremteni. Elismerte, hogy az elmúlt években sokat hibáztak, és azt ígérte, az MSZP nem fog többé olyan politikát folytatni, amely kétséget ébreszt a szocialistákban.

Szolidárisak leszünk mindenkivel, akiket a kormány megkárosít, akiket politikai nézeteik, értékrendjük miatt bármiféle hátrány ér, de nem leszünk szolidárisak azokkal, akik saját egyéni hibáik elől a párt mögé akarnak bújni - jelentette ki. Hozzáfűzte: a megújult MSZP hiteles, következetes baloldali politikát folytat majd, és azért dolgozik, hogy a párt szerethető legyen, a választók pedig nyugodt lelkiismerettel bízhassák rá a kormányzást. A pártelnök beszéde után a politikai nagygyűlés szombaton kora délután véget ért.

Olvasóink írták

66 hozzászólás
  • 66. gjozsi88 2010. november 29. 16:40
    „bildi57!
    A gazdasági világválság hatására bekövetkezett 6%-os gazdasági visszaesés következménye volt a 310 ft -os euró....amit a Bajnaiék sikeresen kezeltek és 265 alatt adtak át!
    Azóta gazdasági növekedés van és még soha nem járt május óta ez alatt, csak legfeljebb 270 ft-ig erősödött vissza, azt is rövid ideig....arról nem beszélve, hogy kockázati besorolásunk rohamosan romlik, állampapirjaink az átvett stabilból elöbb bóvli, mára lassan szemét kategória...!”
  • 65. load 2010. november 29. 13:40
    „64. b.ildi57
    ,,örültél ha 315 körül tudtál venni, akkor mi van most 270 körül ingadozik."
    Ildike, te le vagy maradva néhány brosúrával.
    Először is tavaly tavasszal még pénzügyi világválság volt, amikor Amerikában százával mentek tönkre a bankok.
    Másrészt az EUR nem 270 Ft körül ingadozik, hanem éppen most kerülte el a 281-et.
    Az meg, tudod piszokul nem mindegy, hogy valaki egy rally versenyen húzza meg az autóját, vagy akkor, ha be kell állnia a garázsba.”
  • 64. b.ildi57 2010. november 29. 09:58
    „Ami Írországban van és most majd Portugália de már mondják Spanyolországot és sorolhatnám ez mind a globalizált hatalom céltudatos ténykedése, nem elég nekik az a pénz amit a többi országokból kamatként kizsákmányolnak most még ezeket is mesterségesen tönkre teszik. Amerika ahol nem tud fegyverekkel hatalomhoz jutni majd ráteszi a bankokon keresztül. Ennyi az egész.
    Másik itt írja a gjozsi88 azt hiszem neki is csak rövid távú memóriája van hogy a forint drámaian zuhan,
    kérdezem tőle nem emlékszel tavaly februárban hány forintért kaptál eurót ha nem tudnád akkor mondom
    örültél ha 315 körül tudtál venni, akkor mi van most 270 körül ingadozik.”
  • 63. load 2010. november 28. 23:21
    „62. Etalon
    Hát ki?
    Az, aki a pénzt megtermeli. A vállalkozói szféra.
    Az EU-ban növelni kellene a társasági adót.
    De ez visszavetné a gazdasági növekedést és - az adóemelés ellenére - növelné a költségvetési hiányt.
    Talán tényleg Brazilia, India, Ororszország és Kína kell legyen a példakép.
    Ehhez viszont óriási tömegeket kellene nyomorban tartani.”
  • 62. Etalon 2010. november 28. 21:55
    „Most olvasom mi a helyzet az íreknél. A bankszektort fel kell tőkésíteni. Na mit gondoltok ki fogja megtenni?
    és miből? és miért?
    És mikor ér ide újra?”
  • 61. load 2010. november 28. 21:27
    „60. Etalon
    No igen, de a mi egykulcso adónk valójában mégsem egykulcsos.
    Egyrészt a még érvényben maradó adójóváírások, a családi kedvezmények miatt, másrészt Szlovákiában a személyi jövedelemadó, a társasági adó és az áfa is 19%.
    Másrészt mi az egykulcsozást (5 millió alatt) csak idén kezdtük el.
    A szlovákok meg most akarják abbahagyni.”
  • 60. Etalon 2010. november 28. 20:22
    „egyébként ha összeadod a szlovákok egykulcsos adóját és járulékát hasonló százalékot kapsz mint Magyarországon.”
  • 59. Etalon 2010. november 28. 20:19
    „Hát hülyeség is volt a gyermekkedvezményt eltörölni, a családi pótlékot meg felemelni.
    Fölösleges volt az oroszok kedvében járni Luxemburgi gáz vételárral. (Hortobágyra gáztározót építeni :) )
    13 havi nyugdíjat adni majd elvenni.
    Az adófizetőkkel 60 ezer forintos havi segélyeket fizettetni, hogy eszébe ne jusson dolgozni a munkanélkülinek.”
  • 58. load 2010. november 28. 20:02
    „57. Etalon
    "....a szlovákok messsze előttünk járnak gazdaságilag. Vajon miért?"
    Mert a szlovákok Dzurinda miniszterlenöksége alatt megcsinálták azokat a reformokat, amelyeket mi még most sem akarunk.
    Csökkentették a nyugdíjakat, a családi pótlékot, nem volt államilag kamat és adótámogatott lakásépítési program, ott nem volt gázártámogatás, 13. havi nyugdíj, nyakló nélküli segélyezés.
    Volt viszont egykulcso adó, magánnyugdíjpénztár, vizitdíj és éhséglázadások, főleg kelet-Szlovákiában.
    Mivel nálunk csak igérgetés és maszatolás van, marad a döglődés, a szlovákok meg mégjobban elhúznak tőlünk.”
  • 57. Etalon 2010. november 28. 19:32
    „gjozsi88.
    2002-ben még jóval a szlovákok előtt voltunk gazdaságilag. Azóta eltelt 8 év - a szlovákok messsze előttünk járnak gazdaságilag. Vajon miért?”
  • 56. hidas 2010. november 28. 19:07
    „Azért végre a narancsosok is találtak egy hírt amihez írhatnak mocskolódó hozzászólásokat. A kormány intézkedéseihez pedig a balosok írnak, a narancsosok ott nem rúgnak labdába! Szép ez az ország! Mi lenne emberek, ha egyszer összefognánk és nem egymást cseszegetnénk!!! Mondjuk elzavarnánk a politikusokat a ...-ba, úgy is csak a baj van velük, mind egyforma!!!”
  • 55. gjozsi88 2010. november 28. 16:46
    „még annyit:
    Én is röhögnék rajtad, mert érvek nélküli harcos vagy, egyetlen fegyvered a vakhit...csak a baj, hogy látjuk azt amit okoz..., a folyamatokat eggyel elöbb érzékeltettem! Ezek nem hiten alapulnak...TÉNYEK!”
  • 54. gjozsi88 2010. november 28. 16:43
    „drKotász!
    Azt lehet.....csak ne faggyjon az arcodra a röhögés....a forint drámait zuhan, befektetői bizalom rohamosan romlik, az állampapirjaink a Bajnaitól átvett stabilból juniusban bóvli, a prognozisok szerint holnaptól szemét kategória...!”
  • 53. drKotász 2010. november 28. 16:36
    „48. hozzászólás gjozsi88 Nem érdekel le se sz..arom mert nem számít, csak elolvasom és jókat röhögünk a többiekkel.”
  • 52. gjozsi88 2010. november 28. 16:32
    „még annyit:
    Még azt is érdemes lenne végig gondolnod, hogy Matolcsy a mai napig magánnyugdij pénztári tag (saját bevallása szerint: MTV este műsora), noha neki nem volt kötelező belépnie, sőt 2008 után átléphetett volna....!”
  • 51. gjozsi88 2010. november 28. 15:02
    „Etalon!
    49-hez!
    Nem lehettek konszepciós eljárások, mert Poolt Péter főügyész megakadályozta még a vádemelést is....de ettől függetlenül a Kaya Ibrahim, josip tot...stb ügyek léteztek, azaz köztartozásokat felhalmozott cégeket eladták nekik, azaz a köztartozás eltünt, csak a nevezett urak, mint vevők az ügy szempontjából nem léteztek, az eladók jóhiszemüségét nem lehetett kétségbe vonni, mert ellenkezőjét nem lehetett bizonyítani...!
    Tehát volt eltünt köztartozás, azaz az állam volt károsult...de nem volt elkövető jogilag....!
    Az volt a baj, hogy az egyébbként eltünt köztartozásokat megpróbálta a Keller legalább felelősség szintjén megtalálni?
    Annak örülsz, hogy büntetlenükl ellophatták....?
    Te fanatikusabb vagy a muzulmánoknál...akik mindenre képesek!”
  • 50. gjozsi88 2010. november 28. 14:45
    „Etalon
    46!
    12 évig kifizettük őket, mármint a nyugdijasainkat....ugyanis a közel 3000 milliárdos nyugdij kasszából 500 milliárdot kellett mellé tenni, hogy meglegyen...ez pont annyi, amit a viktor az egy kulcsos adójával, a 300 000 ft bruttó felett keresőknek támogatást adott!
    A magánnyugdij pénztári befizetések vagyonkezelés céljából ugyan úgy kezelik, mint a bank betéteket, önkéntes nyugdij pénztárakat és tőkésitett életbiztosításokat...érdekes pont az a magánpénztári tőkét veszithető el, melyik kell a kormánynak, hogy a adókedvezményt a nagyoknak kompenzálja!
    Minden igyekezet ellenére folyamatosan csökkenő költségek vannak a PSZÁF honlapján (1,1% költség) noha kommunikáció 4,5%-ról beszél....!
    Rohadtul kell a pénz, miközben mindent megigérnek össze-vissza!
    Arról elfelejtenek értekezni, hogy 15-20 év múlva, amikor kifut a rendszer a szlovákok 75% nyugdijat vesznek ki, nekünk, mivel feléljük a tartalék alapot 100%-ot kell!
    Nekik lesz munka, mert ha kell képesek engedni a közterheikből , mi nem tudunk engedni...akkor egy lehetőség marad...az öregeknek kijelölni a hegyet és a szakadékot és kivezetni őket...!
    Ezt késziti elő a Fidesz és majd 20 év múlva valakinek ezt a döntést kell meghoznia....mert ebbe kényszerül bele!
    Ahogy a 2001-ben is beinditotta a lakosság eladósodásával (400 000 lakás hitel) a lavinát és ezzel kényszerpályára lökte a gazdaságot...most meg nem,es egyszerüséggel a szocikra keni....!”
  • 49. Etalon 2010. november 28. 14:37
    „Eva
    1 Mit ki tudtok hozni abból a 10000 mikulásból.
    2. A nemzeti kormányoknak mindig beszólnak Brüsszelből - ha megfigyelted.
    3. a bankok mindig nyomás alatt tartanak minden kormányt, csak nem mindegy melyik nyal be nekik.
    4. Ez az Európa mítosz minden szókincsetek, mindenre csak ezt tudjátok ráhúzni,
    5. koncepciós eljárásokról annyit hogy azt is ti vezettétek be, Keller és pereputtya ÉVEKIG AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉN HAJTOTTA A NaGY SEMMIT EREDMÉNY NÉLKÜL Egyetlen elmarasztaló ítéletet nem tudtak produkálni.
    6. Vannak Magyarországon szakszervezetek? Jó hallani,mert már nagyon régen nem hallottam róluk, biztos eddig minden rendben volt.
    Remélem kimentek az utcára, lesz visszavágó.”
  • 48. gjozsi88 2010. november 28. 14:36
    „43!
    Nem nevetni kell!
    Cáfolni....persze ha lehetne!”
  • 47. Eva- 2010. november 28. 14:15
    „"Telt házas, bizakodva tiltakozó nagygyűlést tartott az MSZP az Arénában. A rendezvény azt a célt tökéletesen elérte, hogy a párt megmutassa, van benne elszántság és erő, hogy megállítsa Orbán Viktor és udvartartása ámokfutását.

    Telt házas, bizakodva tiltakozó nagygyűlést tartott az MSZP az Arénában. A rendezvény azt a célt tökéletesen elérte, hogy a párt megmutassa, van benne elszántság és erő, hogy megállítsa Orbán Viktor és udvartartása ámokfutását. Ma, amikor tombol a kétharmados önkény, ennek határideje nem pontosan látható, de néhány ereszték már recseg-ropog. Beszólnak Brüsszelből, a hitelminősítők Londonból. A Megasztár szünetében magánnyugdíjpénztári reklámot sugároznak maradok.hu címmel, a facebook-on aznap (!) szervezett tiltakozásra kétszázan gyűlnek össze a Kossuth téren. Jövő héten utcára mennek a szakszervezetek, gyors döntés nyomása alá került az Alkotmánybíróság. A taláros testület lehetőségei a következők: vagy elismerik a napnál világosabb alkotmánysértés tényét és akkor bezúzzák Orbán egykulcsos költségvetését, ami a bukásukat jelentheti. Vagy átengedik az alkotmányellenes szabályokat, akkor a történet Strasbourgban ér véget, amúgy pedig kiíratkoztunk Európából. Eközben a múlt héten bankban is gyilkolásztak.
    A Fidesz pártsajtóján kívül nincs ma olyan elemző, aki ne bírálná a Fidesz lépéseit - már Mellár Tamás sem érti a nyugdíjügyi gyalázatot.
    Az Arénában zúgott az Orbán, takarodj!-kórus. Ez történt korábban a Charta tüntetésén is. Nem lennék meglepve, ha ugyanez történne a szakszervezetek demonstrációján is.
    Füttykoncertet kapott Polt Péter is. Az egykori fideszes képviselőjelölt lesz újra a legfőbb ügyész. Akinek idején csak szocialisták ellen indult eljárás, tűnhetett el akármennyi közpénz a Fidesz idején, minden vizsgálatot leállíttatott.
    Fontos volt hallani Mesterházy Attilától, hogy az MSZP meg fogja védeni mondazokat, akik ellen koncepciós, hazug eljárásokra készül a Fidesz. Ugyanis Orbán már akkora bajban van, hogy bármire képes lehet, hogy elterelje a figyelmet egyre szaporodó porblémáiról, saját alkalmatlanságáról. Ehhez a régi barát, Polt Péter már rendelkezésre áll.
    Amiatt ugyan aggódom, hogyan fogja a baloldal visszaadni az emberektől elvett pénzt - hiszen a Fidesz heteken belül elkölti -, de az MSZP szombaton megmutatta, hogy nem hunyt ki a tűz. Egy petíció most elindul, tavaszra pedig beérhet a nemzeti ellenállás is. "”
66 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havazás: nincs nagyobb fennakadás az országban

Balesetek voltak a pénteken éjszaka kezdődött havazás miatt, de halálos kimenetelű szerencsétlenség… Tovább olvasom