Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Újraindulhat a Kulcsár-per

A Kulcsár Attila és társai ellen hozott nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

A Magyar Nemzet információja szerint ezt indítványozta Sódor István, a szervezet vezetője. A Kulcsár-dosszié már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.

A Magyar Nemzet úgy tudja, öt évvel a KÚH-botrány kirobbanása után az egész eljárást elölről kell kezdeni.

Több mint két éven át tárgyalta a Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette bírói tanácsa Kulcsár Attila és társainak ügyét, mire meghozta a nem jogerős ítéletet. Az elsőfokú ítéletet a hozzá tartozó 800 oldalas indoklással együtt átnézte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, ahol - a lap információja szerint - Sódor István javaslatára úgy döntöttek, hatályon kívül kell helyezni teljes egészében. A Magyar Nemzet úgy tudja, az erre vonatkozó indítvány már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.

Ha ezen a fórumon is a hatályon kívül helyezés mellett foglalnak állást, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának kell döntenie arról, hogy alaposnak találja-e az ügyészség indítványát. Ha igen, a teljes bizonyítási eljárást meg kell ismételni.

A Varga Zoltán vezette bírói tanács 2006. május elején kezdte meg a per tárgyalását, és bő két évvel később, 92 tárgyalási nap és körülbelül kétszáz tanú meghallgatása után hozott ítéletet. Az ügy iratai mintegy 150 ezer oldalt tesznek ki, ebből Kulcsár Attila vallomása hatszáz, az írásba foglalt elsőfokú ítélet pedig mintegy nyolcszáz oldal.

Olvasóink írták

  • 7. janika 2009. november 03. 09:16
    „"5" Boróka53! Nem vagy egyedül a véleményeddel, vagy lehet, hogy a tapasztalatoddal.”
  • 6. lolita 2009. november 02. 19:21
    „Bar melyik oldalra kattintunk minden hol talalunk hires embereket, modeleket,starokat milyen szerencses orszagban elünk peldaul Integral a mult evben star volt Imre ur 4 honappal kesöbb pedig bünözö, csalo de sorolhatnam a vegtelensegig.Kulcsar ur is star volt sokaig a 6 elemievel Szegenynek meg a nyolc altalanost sem sikerült szerencsesen befejezni mert el volt nyomva .Csak ezeket az embereket mas orszagogban ugy hivjak hogy bünözök de magyarorszagon teljesen mas a meg iteles ebben is elege ki tününk europabol.Nagyon szerencsesek vagyunk”
  • 5. Boróka53 2009. november 02. 13:32
    „"Holló a hollónak ...." Korrupt, csaló bíróság(ok), ügyészségek, hazárdírozó sztárügyvédek!! Ha nem így lenne, akkor nem kellene éveket várni egy "sima ítéletre"!!!Az adófizetők pénzén fenntartott bíróságokat, ügyészségeket semmi/senki nem kötelezi arra, hogy záros határidőn belül (pld. 2 év) véglegesen LEZÁRJANAK egy ügyet????!!”
  • 4. Truder 2009. november 02. 13:12
    „Kabaré..”
  • 3. Csetneky 2009. november 02. 10:11
    „Így majd az elkövetést követően 10 év múlva lesz ítélet, amiben arra hivatkoznak, hogy rengeteg idő eltelt a bűncselekmény óta. Zseniálisan ki van ez találva! A bűnösök meg kapnak valami nevetséges pénzbüntetést, meg egy kis felfüggesztettet. Már amemelyiket nem mentik fel.”
  • 2. sziszifusz 2009. november 02. 10:02
    „Írja az MN -mint bírósági és ügyészségi közlöny.
    Az ügyészség meg szép hogy tudja,hisz Ők bonyolították az egészet!Szép is lenne nem találni meg a rendelt hibákat!
    Meg Dunának Oltnak egy a hangja,a Danubiust és a Slágert csak az kapja aki lépett egyszerre.”
  • 1. pisti83 2009. november 02. 08:31
    „Sajnos a cikkből nem derül ki, hogy miért kéne hatályon kívül helyezni az ítéletet.Továbbá az sem, hogy Kulcsár milyen bűntest kapott?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zárolták a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjainak vagyonát

Lefoglalták a hatóságok a Marian Cozma meggyilkolásával gyanúsított férfiak vagyonát - írja a Blikk.… Tovább olvasom