Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Új eljárás lesz a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében

Hatályon kívül helyezte az ítélőtábla szerdán a Budapest Környéki Törvényszéknek a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki a 2011 decemberében elkövetett emberölés vádlottjára, G. B.-re.

 A Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Elek Balázs által vezetett tanácsa szerint abszolút eljárási szabálysértés nem történt, de a tényállás részbeni felderítetlensége és az indoklási kötelezettség megsértése miatt kialakult hiányosságokat a másodfokú eljárásban nem lehet pótolni. Az ítéletet ezért hatályon kívül helyezték, a törvényszéket pedig új eljárás lefolytatására kötelezték - ismertette a határozatot a táblabíróság szóvivője.

    Fórizs Ildikó emlékezetett rá, hogy az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék januárban G. B.-t emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban huszonöt év után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a legkorábbi feltételes szabadságra bocsáthatóság időpontjának későbbi meghatározásáért, a vádlott és védője pedig - bizonyítottság hiányára hivatkozva - felmentésért fellebbezett. 

    A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és házastársa jó anyagi helyzetben volt. A férfi Ráckevén élő családja kifejezetten jómódú volt, édesapja - akinek jól menő fővárosi porcelánüzlete volt - biztosította gyermekei megélhetését is, olyannyira, hogy a vádlottnak nem kellett dolgoznia. G. B. felesége egy örökölt ingatlan eladása után Tökölön vásárolt lakást, majd amikor Szigethalomra költöztek eladta, és az árát részben értékpapírokba fektette.

    A házaspár kapcsolata 2005-ben kezdett megromlani. Miután a vádlott apját egy büntetőügy miatt letartóztatták, anyagi gondjaik lettek, a feleség pedig nem akarta saját örökségéből pénzelni férje szüleit. Közben a férjnek új kapcsolata alakult ki, ezért úgy döntöttek, hogy elválnak. A vádlottban pedig már ekkor felmerült, hogy miként lehetne a feleségétől végleg megszabadulni, megszerezve a lakását és a vagyonát.

    A férfi eltervezte, hogy az asszonyt a szigethalmi lakásban fogja megölni, és rablógyilkosságnak álcázza tettét. 2011 decemberének végén egy éjjel bement a házba, és húsklopfolóval addig ütötte az alvó asszony fejét, amíg meg nem győződött arról, hogy nem mozdul. Ezután feldúlta a lakást, majd a házat bezárva távozott. Két nap múlva tért vissza, eljátszotta, hogy ő fedezte fel a holttestet, és értesítette a mentőket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: március 23. legyen a magyar zászló és címer napja!

Az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napjára is emlékeznénk március 23-án. Tovább olvasom