Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Új amerikai harcjárműveket kap a honvédség

A napokban tíz új MRAP harcjárművet kap a honvédség; az útszéli pokolgépek ellen is biztonságot nyújtó gépeket Afganisztánban használja majd a honvédség - tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton az MTI-t.

A tárcavezető kedden utazott Afganisztánba, hogy meglátogassa a magyar kontingenst, és karácsonyi üdvözletet adjon át a katonáknak. A miniszter többek mellett tárgyalt David Petraeus tábornokkal, a nemzetközi erők afganisztáni főparancsnokával, valamint az afganisztáni NATO-erők északi parancsnokával. Hende Csaba elmondta: a David Petraeus tábornokkal való tárgyaláson áttekintették azokat a fegyverzeti igényeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonái folytathassák a munkát a romló biztonsági helyzetben is.

Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a napokban kap a honvédség 10 új MRAP harcjárművet, és a tervek szerint még 46-ot hamarosan. A 46 harcjármű között MRAP-ek és HMMWV-k lesznek majd - tette hozzá. A magyar misszióhoz egyébként már megérkezett az a mintegy 500 új kevlár sisak, amelyet a német hadseregtől vásárolt a honvédség - mondta. A miniszter hangsúlyozta, mind az ISAF főparancsnoka, mind az északi erők parancsnoka elismerően szólt a magyar katonák afganisztáni teljesítményéről. Hende Csaba szólt arról is, hogy a magyar katonákat az utóbbi időkben többször is megtámadták, tűzharcba keveredtek, és helytálltak. Ezért miniszteri jogaival élve létrehozott egy kitüntetést, a kardokkal ékesített szolgálati érdemjelet, amelyet a mostani látogatásakor 28 Afganisztánban szolgáló katona kapott meg.

A miniszter afganisztáni látogatása alatt felkereste a kabuli repülőteret, amelyet most a magyar katonák vezetnek, a Mazari Sharifban lévő nemzetközi bázist, illetve találkozott a magyar katonákkal Baglán tartományban is. A delegációt elkísérte Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2010. december 19. 07:21
    „Dicsősség idegen érdekekért "hősi" halottakat temetni?”
  • 2. erdeklödö 2010. december 18. 19:36
    „Kell a valtozatossag.

    Amerika" oldalan",meg ugysem vesztettünk haborut!”
  • 1. janika 2010. december 18. 16:40
    „Mégtöbb magyar katonai hulla lesz ezek használatánál! A magyarokat mindíg beleviszik a háborúkba a felelőtlen politikusaink.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz - Csökkent a készültség a Berettyón

A Berettyó apadása miatt elsőfokúra mérsékelte a készültségi szintet a folyó torkolati szakaszán a… Tovább olvasom