Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Távozik a TV2 vezérigazgatója

Saját elhatározásából távozik posztjáról a TV2 vezérigazgatója - olvasható a TV2 csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A TV2-nél töltött nyolc év után saját elhatározásából távozik posztjáról a TV2 vezérigazgatója, Várdy Zoltán. A vezérigazgató közös megegyezéssel válik meg munkakörétől, de a ProsiebenSat.1 csoport kérésének megfelelően 2010. október 1-jéig továbbra is ellátja feladatait - írta a TV2 csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye.

Thomas Ebeling, a ProsiebenSat.1 vezérigazgatója - megköszönve Várdy eddigi munkáját - a lépéssel kapcsolatban a közlemény szerint úgy nyilatkozott: Várdy Zoltán az elmúlt három évben eredményesen kezelte a TV2-t is érintő gazdasági válságot. Új alapokra helyezte a cég működését, így a TV2 hatékonyabban működő szervezetté vált. Kiemelte: a cégcsoport Közép- és Kelet-Európáért felelős igazgatójaként Várdy megteremtette a román és a magyar csatornák közti összehangolt működés alapjait.

Várdy Zoltán a dokumentumban foglaltak szerint úgy kommentálta döntését, hogy szerinte nyolc év után "megérett az idő a váltásra." Várdy sikeresnek tekinti a TV2 arculatváltását, továbbá azt a tényt, hogy a csatorna megszerezte a Bajnokok Ligája közvetítési jogait. A sikerrel megújított műsorok között említi a Megasztárt és a Jóban Rosszban-t.

A vezérigazgató szavai szerint azért marad a csatornánál október elsejéig, hogy az őszi műsorstruktúrát és a 2011-es terveket elő tudja készíteni.

Várdy Zoltán 2002 óta dolgozik a TV2-nél. Korábban kereskedelmi igazgatóként, majd a csatorna korábbi tulajdonosa, az SBS európai kereskedelmi alelnökeként működött. 2007-ben nevezték ki a TV2 vezérigazgatójának, 2009-ben a cégcsoport közép- és kelet-európai regionális vezetője lett - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 1. Jandex 2010. július 01. 15:29
    „A .....ba a végén még Én is leváltom magamat!:))) /esetleg megkérem magam a távozásra nehogy valami stikli kiderüljön,oxtjónapot!/”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolompár-per - Megtagadta a vallomást a másodrendű vádlott

Kolompár László másodrendű vádlott, az OCÖ elnökhelyettese megtagadta a vallomást a Kolompár Orbán és társai ellen folyó büntetőper csütörtöki tárgyalási napján. Tovább olvasom