Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Szigorúbban büntetik a gyógyszerhamisítókat márciustól

A kormány rendelete értelmében március 1-jétől szigorúbb szabályokat kell alkalmazni azokkal szemben, akik engedély nélkül készítenek, forgalmaznak gyógyszert, továbbá indokolatlan mennyiségben birtokolnak ilyen készítményeket - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az engedély nélküli szereket az eljáró hatóságnak minden esetben el kell kobozniuk. A jogszabály-módosítást a HENT kezdeményezte.

A módosítás értelmében a kormány az eddigi ötvenezer forintos pénzbírság összegét százezer forintra emelte, másrészt előírta a szabálysértéssel érintett termékek kötelező elkobzását. Az engedély nélkül gyártott, illetve forgalmazott termékek elkobzásának jelentősége, hogy a hatóságok így nem egyszerűen megfosztják az elkövetőt a jogosulatlan haszonszerzési lehetőségétől, de egyúttal megakadályozzák azt is, hogy az engedély nélküli, bizonytalan összetételű, az előírásoknak nem megfelelő készítmények forgalomba kerüljenek, és akár hatástalan, akár káros összetevőik miatt veszélyeztessék a fogyasztók egészségét - áll a közleményben.

A pénzbírság és az elkobzás szankciója nemcsak az engedély nélkül gyógyszert készítővel, illetve forgalmazóval szemben alkalmazható, hanem azzal szemben is, aki forgalomból kivont, vagy Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert, illetve orvosi rendelvényre kiadható gyógyszernek minősülő anyagot, készítményt indokolatlan mennyiségben tart magánál.

A közlemény szerint a gyógyszermennyiség indokolatlannak tekinthető, ha arról megállapítható, hogy nem valamely meghatározott beteg személyes szükségleteinek kielégítését célozza.

A közlemény idézi Székely Krisztinát a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetőjét, aki elmondta, az intézkedés csak az első lépés, hiszen hamarosan nemzetközi megállapodás keretében állapítják meg a gyógyszerhamisítás büntetőjogi tényállást, ami lényegesen súlyosabb büntetési tételeket fog tartalmazni.

Olvasóink írták

  • 2. Jandex 2011. február 28. 12:33
    „Hát igen,kik is kénytelenek a sok mérget szedni?Na azoktól fog most őfensége 100 Mrd-ot elvenni,de a nyugdíj értékét megőrzik!
    /az ő kezelését meg fizethetjük hálánk jeléül!/
    Bravó 2/3 !”
  • 1. fióka 2011. február 28. 10:59
    „kezdhetik az izraeli gyógyszergyártókkal”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megérkezett a Líbiában rekedt magyarok repülőgépe

Vasárnap, nem sokkal este 8 óra után megérkezett Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar… Tovább olvasom