Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Szegedi gyerekek a kifutón

A modellkedés, hasonlóan az élsportokhoz, rengeteg idővel és energiával jár. A tehetség és a szülők profi menedzselése egyaránt fontos lehet a gyerekek karrierje építésekor. Van olyan kisfiú, aki már most tudja, hogy a későbbiekben ezzel szeretne foglalkozni, és olyan gyermek is akad, aki csak hobbiból megy fel a színpadra.
A kifutók világa, a modellek – látszólag – csillogó élete sok fiatal vágyálma. Azt, hogy ez a kedvelt pálya mennyi lemondással és önfegyelemmel jár nem is sejtik. Ebben a szakmában is a fiatalok a legkeresettebbek, így soha sem lehet túl korán kezdeni: már három-négy éves gyerekek is kipróbálhatják magukat a színpadon. A szakértők szerint pedig könnyű a gyerekekkel dolgozni, imádnak szerepelni és gyorsan tanulnak.

Színésznő vagy műsorvezető

A tizenhárom éves, szegedi Urbán Szintia igazi kis hölgy. Gyönyörű, melírozott, szőkésbarna haja és divatos öltözéke felkelti a figyelmet. Szülei büszkeségére, már több kiváló helyezést bezsebelt a hazai szépségipar gyermek kategóriáiban.

– Hároméves korom óta táncolok, és hatévesen kezdtem el a modellkedést. Mindkettőt komolyan űzöm, heti háromszor járok versenytáncra, ami segít a helyes testtartás és a szép mozgás megtanulásában. Mindkettőre igen nagy szükségem van a kifutón is – mondja Szintia, aki tavaly decemberben megnyerte a budapesti Hilton Szállóban megrendezett Hazánk Szépe Szépségversenyt, tini kategóriában. – Alkalmi ruhában és magyar népviseletben kellett egy-egy betanult koreográfiát előadni. Az első helyért cserébe – a felnőttekhez hasonlóan – egy gyönyörű strassz kövekkel díszített koronát, szalagot és rengeteg ajándékot kaptam – tette hozzá a kislány. Elmondta még, hogy nagyon szeret szerepelni, komolyan veszi a modellkedést. Ezt már többször is bizonyította, hiszen februárban megnyerte az Unió Arca Szépségverseny középdöntőjét, ezáltal részt vehetett a háromnapos, Londonban megrendezett döntőn. Azt is elárulta, ha felnő, színésznő vagy tévés műsorvezető szeretne lenni.

A tükör előtt

A gyerekeknél még nincs feltétele a modellkedésnek, hiszen ők a maguk természetességükben szépek. De vajon tényleg csak a gyermek báján múlik a siker, vagy inkább a szülő profi menedzselésén? Ebben a korban még sokszor a szülő vezeti rá gyermekét erre az életmódra, ő fizeti a modelltanfolyamokat és a költséges portfóliókat, ami albumszerű fotósorozattal mutatja be a modell sokszínűségét. Van olyan szülő, aki egész korán felfigyel gyermeke tehetségére.

Czirok Ildikó négy és fél éves ikerlányai már rendszeresen részt vesznek divatbemutatókon. Általában laza könnyedséggel táncolnak és pózolnak a színpadon. – Két és fél évesek voltak, amikor észrevettem, hogy pózolnak a tükör előtt. Tündéri aranyosak voltak – mondja a testvérek, Nagy Szimonetta és Nagy Boglárka édesanyja. Elárulta, hogy huszonöt évesen elvégezte a közismert divattervező, Náray Tamás modelliskoláját, így nem állt távol tőle ez a szakma. Elvitte a gyerekeket egy tanfolyamra, szerette volna korán megismertetni velük ezt a világot, és persze kíváncsi volt, milyen hatással lesz rájuk. Nagyon élvezték, kiváló eredményt értek el.

A modellpálya iránt érdeklődő gyerekek egy részének már elég korán határozott elképzelése van arról, hogy mi a kedvenc stílusirányzata, és hogy mi szeretne lenni, ha felnő. – A hip-hop áll hozzám a legközelebb és majd egyszer híres divattervező szeretnék lenni – mondja határozottan a tizenkét éves Horváth Dorina.

Focizik és zongorázik

A kislányoknál szinte természetes, hogy szeretnek táncolni és szerepelni, de ebben a korban a kisfiúknál sem ritka ez a jelenség. Nagy Roland nem szokott izgulni, inkább nagyon várja a fellépéseket. – Nagyon szeretek focizni és zongorázni, de a modellkedés a kedvencem! Később is ezzel szeretnék foglalkozni. Sokszor nem könnyű, rengeteg önfegyelmet és kitartást igényel ez a szereplés. Előfordul, hogy nem tetszik a ruha, amit éppen viselek, ugyanis gyakorta adnak rám felnőttre illő darabokat – közli a tízéves kisfiú, aki tavaly egy orrcseppet bemutató reklámfilmben szerepelt, illetve különdíjas lett a Hilton Szállóban megrendezett Hazánk Szépe Szépségversenyen.

Modellügynökségek

– Ahhoz, hogy egy gyerek szerepelhessen egy táncos színpadi produkcióban, el kell végeznie egy három hónapos tanfolyamot, mely négyéves kortól van meghirdetve. A tapasztalatok szerint csak ekkortól lehet velük komolyan együtt dolgozni – magyarázta Győzőné Gál Anikó, az EzerArc modellügynökség vezetője. A foglalkozásokon játékos formában megtanulják azokat az alap beállásokat, melyeket a felnőttek is elsajátítanak.

– A hat év alattiak inkább fotómodellek, mivel később jobban irányíthatók, és ezáltal alkalmasabbak a kifutón való szereplésre – avatott be Ölveczki Krisztina, a szegedi Crystal Models ügynökség oktatója. Hozátette, hogy a tizenhat év alatti fiatalok csak szülői hozzájárulással jelentkezhetnek. A tanfolyam során fotósorozat készül róluk (portfólió), és megtanulják a helyes viselkedés és táplálkozás alapjait. A gyerekek ezertől akár húszezer forintig kereshetnek óránként, attól függően, hogy éppen mit reklámoznak, és milyen ügyesek és sikeresek modellként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cáfolják az iraki al-Kaida-vezér halálát

Egy iszlamista szervezet kedden cáfolta azt a bagdadi bejelentést, miszerint megölték az al-Kaida… Tovább olvasom