Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Selmeczi: a Fidesz nem tűr meg sorai között olyanokat, akik erőszakos bűncselekményt követtek el

A Fidesz nem tűr meg a sorai között olyanokat, akikről kiderül, hogy bármilyen erőszakos bűncselekményt követtek el - írta Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, reagálva a Párbeszéd Magyarországért (PM) egyik politikusának szavaira.
Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő aznapi budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte: a Párbeszéd Magyarországért (PM) számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy sajtóhírek szerint több fideszes képviselő is nőket bántalmazott.

Selmeczi Gabriella a közleményében kiemelte: "szemben a PM állításaival, a Fidesz nem tűr meg a sorai között olyanokat, akikről kiderül, hogy bármilyen erőszakos bűncselekményt követtek el, éppen ellenkezőleg, súlyosan elítéli és bünteti a családon belüli erőszakot".

Mindez nem mondható el "a maffiabaloldalról, amely gyilkosokkal és alvilági figurákkal paktált le egy választás elcsalásáért", és amely kormányzása alatt büntetlenül hagyta a családon belüli erőszakot, ezzel cserbenhagyva a veszélyeztetett nőket és gyermekeket - írta.

Selmeczi Gabriella rámutatott: ahogy minden erőszakos bűncselekményt, úgy a családon belüli erőszakot is minden eddiginél súlyosabban bünteti a hamarosan életbe lépő új büntető törvénykönyv, amelyet a kormány kész még tovább szigorítani a napokban benyújtott javaslattal.

Eszerint új tényállásként létrejöhet a hozzátartozó bántalmazás tényállás, amely minden eddiginél hatékonyabb fellépést tud megalapozni a családon belüli erőszak számos formájára. Ez nemcsak a közvetlen hozzátartozókra, hanem a volt házastársra, volt élettársra, gondnokra, gondnokoltra, gyámra és gyámoltra is vonatkozik majd. A büntethetőség kiterjed arra az esetre is, ha a sértett nem az elkövetéskor, hanem korábban élt egy háztartásban vagy egy lakásban az elkövetővel. A javaslat lehetőséget biztosít ahhoz is, hogy az elkövetőt a bántalmazott hozzátartozóval való kapcsolattartástól is eltiltsák.

"Mindemellett a Fidesz határozottan visszautasítja a Párbeszéd Magyarországért személyeskedő, lejárató nyilatkozatait, amikor nem bírósági ítéletekre, hanem megalapozatlan sajtóinformációkra hagyatkozva vádolnak és rágalmaznak meg embereket" - zárul a közlemény.

Olvasóink írták

  • 15. Santos 2013. május 15. 19:29
    „13.Demi.Te gondolkodni is tudsz?No és a parlamentben jelenlevö,jobbóldalon ülö hölgyeket kritizállod?Segfej!”
  • 14. machers 2013. május 14. 20:38
    „12.rommel2 2013.05.14. 19:52
    Olvasok, erwinke, olvasok!
    Te meg legalább a sorokat próbálnád kisilabizálni! Nem lennél ilyen kis lüke valaki.”
  • 13. Demalgon 2013. május 14. 20:01
    „Az, ha valaki sötét az egy dolog, de az, ha valakinek neve van és ezt sokszorositja is, az néha elgondolkodható, hogy át kellene dolgozni a darwini fajelméletet. Főleg a 11-es miatt.”
  • 12. rommel2 2013. május 14. 19:52
    „MACHERS
    ROSSZ A KONZEKVENCIA ...................
    OLVASS A SOROK KÖZÖTT ................”
  • 11. Valaki 2013. május 14. 19:35
    „Mahika, a fityeszbe is beszivárogtatok. :)))”
  • 10. machers 2013. május 14. 09:27
    „8.rommel2 2013.05.13. 19:57
    Verd nyugodtan!”
  • 9. Demalgon 2013. május 14. 07:30
    „Ha már egyszer félsz a saját portádon és oldaladon söpörni, akkor beszéljünk, hogy hány félrekettyintő van a jobboldalon a nől között? Főleg, ha kiflis nénire gondolunk?”
  • 8. rommel2 2013. május 13. 19:57
    „A SÖTÉT KÖZÉPKORBAN HELYENKÉNT MEG VOLT HATÁROZVA ,
    HOGY MEKKORA BOTTAL ÉS NAPONTA HÁNYSZOR LEHET VERNI AZ ASSZONYT ...................
    MOST NEM LEHET VERNI ...........................
    MOST AKKOR NÉZZÜK MITŐL OLYAN RÓZSÁS VÖRÖS A BALOS ASSZONYOK ORCÁJA .............”
  • 7. 621 2013. május 13. 12:46
    „Hogy a fagyi-székház "védőjéről" ne is beszéljek.... Talán idesorolható ebbe a sorba az azeri baltás - bár azzal inkáb azt "bizonyította"(!?) a fideSS, hogy tényleg nem tűri meg még Magyarországon....Jó pénzért eladta....”
  • 6. load 2013. május 13. 12:08
    „Habony Árpádot elítélték garázdaságért.
    http://www.origo.hu/itthon/20130227-habony-arpadot-garazdasagert-jogerosen-probaidore-bocsatottak-2011ben.html”
  • 5. kerteszb 2013. május 13. 10:51
    „4: :))”
  • 4. pozdorja 2013. május 13. 09:10
    „Csak fehérgalléros bűnözőket tűr meg a FIDESZ.”
  • 3. 621 2013. május 13. 07:35
    „Kedveskéim! Egy dolog miatt nem lett kib...ebrudalva sztem a vakkomondoros asszonysimogató... Ha jól gondolom, akkor ebben az esetben új - időközi - választást kellene tartani... na ez az amiben a nyerés a kisgömböcéknek minimum véleményes - az ellenzék jelenlegi harmatossága mellett is...a számtalan mutyi miatt”
  • 2. dödike 2013. május 13. 07:04
    „Kilóg a kiflicsücsök.”
  • 1. Madarász 2013. május 12. 20:46
    „Ezzel csak óvatosan, mert a végén elnéptelenedik a fidesz...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyit nyert a hatos lottó számaival?

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei. Tovább olvasom