Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

PM: ne csökkentse a kormány a gimnáziumok számát

Vonja vissza a kormány azt a javaslatát, amely országszerte tucatnyi gimnázium státusának visszavonását célozza - szólított fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselő.
A politikus emlékeztetett rá, hogy az Oktatási Hivatal honlapján néhány napja megjelent, több ezer oldalnyi koncepció tervei alapján tucatnyi gimnázium, köztük a budapesti Than Károly és a Budai Gimnázium sorsa pecsételődik meg. Karácsony Gergely kifogásolta, hogy a szakmai szervezeteknek csak néhány napjuk van arra, hogy véleményezzék a kormányzati elképzeléseket.

Mint elmondta: kezd megvalósulni az a kormányzati koncepció, amely a Széll Kálmán Terv, illetve szakképzési koncepció alapján drasztikusan csökkenteni kívánja az érettségit adó képzési lehetőségekhez való hozzáférést. Miközben Orbán Viktor arról beszél, hogy Magyarországot a tudás földjévé kell tenni, úgy tűnik, hogy a valós politikai szándéka mégis az, hogy a tudatlanság és a kiszolgáltatottság helye legyen az ország - fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette: ez a koncepció teljesen ellentétes azzal, mint amit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség gondol arról, hogy miként lehet Magyarországot hosszú távon növekvő pályára állítani. Alacsony hozzáadott értékű fizikai munkával nem lehet Magyarország versenyképes a keleti országokkal - vélekedett a PM politikusa.

Karácsony Gergely ezért felszólította a kormányt, hogy vonja vissza ezt a javaslatát, ne szűkítse a gimnáziumi férőhelyek számát, hiszen a demográfiai folyamatok is éppen azt mutatják, hogy több gimnáziumra lenne szükség.

Olvasóink írták

  • 8. WeiseÖdenburg 2013. május 12. 08:05
    „Karácsony Gergely megélhetési politikus,karriert az SZDSZ-ben próbált építeni,majd következett az LMP. Majd szemben
    a többségi elképzeléssel,majdnem sikerült szétverniük az LMP.-t tipikus megélhetési "politikus" .”
  • 7. Madarász 2013. május 11. 21:59
    „Inkább szakmát tanítanának, a gimnáziumok nem érnek semmit.”
  • 6. WeiseÖdenburg 2013. május 11. 20:53
    „Az egész Európai Unióban kritikus a szakmunkás hiány,ugyanakkor a képzetlen munkaerő száma nő.
    Ideje tenni valamit.”
  • 5. dödike 2013. május 11. 20:28
    „SiLa.:Megnyugtatlak a középiskolák és a szakmunkásképzők összevonása és csökkentése is napirenden van,csak megvárják a tanév végét meg az érettségiket.A szakközépiskolák irányítását már elkezdték központosítani.”
  • 4. SiLa 2013. május 11. 19:40
    „A szakmunkás képzésre sokkal nagyobb szükség van jelen pillanatban, mint gimnáziumokra, és egyes egyetemekre.”
  • 3. Dwatson 2013. május 11. 18:25
    „Ha csökkent a felsőoktatásban,csökkenteni kell a gimnáziumok számán is,mert a sima gimi semmit sem ér,onnan tovább kell menni!”
  • 2. astra1 2013. május 11. 17:59
    „Eddig nem Lmp volt...? Hányfelé szakad még az ellenzék 10-en mennek 20 felé...?”
  • 1. WeiseÖdenburg 2013. május 11. 14:46
    „Ha növelnék a gimnáziumok számát,akkor azért szólítaná fel a kormányt.
    Ezt a típust nagyon távol kellene tartani a közélettől .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határozottabb fellépést követel az MSZP a családon belüli erőszak ellen

Az MSZP határozottabb fellépést, a családon belüli erőszak külön büntetőjogi tényállássá minősítését… Tovább olvasom