Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Pintér Sándor: visszaszerezte a rendőrség a társadalmi bizalmat

"Ez annak köszönhető, hogy a 2006-os események után a rendőrök kivetették maguk közül a törvénytelenségeket elkövető társaikat".
Visszaszerezte a rendőrség a társadalmi bizalmat - erről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

A lap hétfői számában Pintér Sándor elmondta, hogy a Tárki felmérése szerint a rendőrség a Magyar Tudományos Akadémia után a második legelfogadottabb testület, ami óriási eredménynek számít.

A miniszter szerint ez annak köszönhető, hogy a 2006-os események után a rendőrök kivetették maguk közül a törvénytelenségeket elkövető társaikat, illetve annak, hogy a kormányváltás új belügyi politikát hozott.

A rendőrség megerősödött 2010 óta, ez az elfogadottság mellett a létszámban is tükröződik, a mai nap 3572 rendőrrel több szolgál, mint négy éve ebben az időszakban - mondta Pintér Sándor.

A belügyminiszter megerősítette: semmiképp sem engedhető meg, hogy az őszödi beszéddel kapcsolatos teljes titkosszolgálati jelentés nyilvános legyen, egyes részeit viszont a közvélemény elé lehet tárni, bár ezekből senki nem tudna meg pontos információkat a történésekről.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keményen lesújt a három csapás

A 2010 óta léteő jogintézmény akár duplázhatja is a bűncselekmény elkövetőjének büntetését. Eddig… Tovább olvasom