Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Pénteken temetik a Rám-szakadékban lezuhant tűzoltót

Kövecs Gergő tűzoltót Katonai tiszteletadás mellett pénteken a Dorogi Városi Temetőben helyezik örök nyugalomra.
Katonai tiszteletadás mellett pénteken a Dorogi Városi Temetőben helyezik örök nyugalomra Kövecs Gergő tűzoltót, aki november 1-én mentés közben halálos balesetet szenvedett a Rám-szakadékban - közölte a honlapján szerdán az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF).

A temetés időpontjában, vagyis délután egy órakor az ország valamennyi hivatásos tűzoltó parancsnokságán megemlékeznek elhunyt bajtársukról a szolgálatban lévő tűzoltók: a laktanya elé kiállnak a járművek és megszólalnak a szirénák.

Kövecs Gergőt az OKF főigazgatójának javaslatára a szolgálatteljesítés során tanúsított kimagasló bátorsága, kiemelkedő helytállása elismeréseként hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő a belügyminiszter - emlékeztetnek.

A főigazgatóság felidézte, hogy Kövecs Gergő múlt héten pénteken halt hősi halált, amikor egységével kirándulók segítségére sietett. A Rám-szakadékban hárman kerültek bajba, az Esztergomban szolgáló tűzoltó éppen kikötési pontot keresett mentőkötele számára, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant.

A belső vizsgálat megállapította, hogy a tűzoltó nem követett el szakmai hibát.

A posztumusz hadnagy 1981. április 2-án született Esztergomban. Sorkatonai idejét polgári szolgálatot vállalva az Esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon töltötte, majd a tűzoltói szakmát választotta hivatásául.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogegységi eljárás indulhat a devizahitelek ügyében

A devizaalapú hitelszerződésekkel összefüggő perekről és jogerős ítéletekről készült felmérést követően dönthet a Kúria jogegységi eljárás indításáról. Tovább olvasom