Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 32°C Még több cikk.

Orbán kormányának több tagja nem vállalja a négy évet

Voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Blikknek adott interjúban, amely a napilap pénteki számában jelent meg. A kormányfő beszélt arról is, hogy 40-80 négyzetméteres új, könnyűszerkezetes, családi házakba költözhetnek majd bérlőként a bajba került lakáshitelesek.


A kormányátalakítást firtató felvetésre - azzal kapcsolatosan, hogy a kabinet egyéves munkáját értékelő beszédében a miniszterelnök azt mondta, az eddigi kormányzati teljesítmény a jövőben már nem lesz elég - Orbán Viktor kifejtette: a kormány tagjaival eltérő megállapodásokat kötött. Voltak, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet. "Ha új feladatokat kap a kormány, nyilván muszáj lesz ehhez alkalmazkodni" - tette hozzá.

A kormányfő az interjúban hosszan beszélt az otthonvédelmi akciótervről, amelynek részleteit ismertetve elmondta: a devizahitelesek 180 forinton rögzített svájcifrank-árfolyama nagyon hamar életbe fog lépni. A kilakoltatásokkal kapcsolatban emlékeztetett, azok első részben csak a 30 millió forint fölötti ingatlanok esetében és 20 milliónál nagyobb hitelnél történhetnek. "A leggazdagabbakat érintik először, mert ők vannak, akik leghamarabb tudnak megoldást találni, a szegények vannak a legvégén. S mire ők sorra kerülnek, nekik három menekülőpálya nyitva áll majd" - fogalmazott.

Egyrészt bent maradhatnak a lakásukban, amelyet az állam a banktól megvesz, a bentlakó pedig bérlővé válik. A másik megoldás, ha a lakó kisebb lakásban is megoldja az életét, s a bank egy kisebbre ad neki hitelt. A harmadik pedig az, hogy elhelyezik őket állami tulajdonú lakásokban, ahol bérlők lesznek - részletezte Orbán Viktor, hozzátéve, hogy utóbbi ingatlanokat most kezdik majd felépíteni. Ehhez állami földterületre van szükség - folytatta -, hiszen ott tudják viszonylag olcsón megépíteni ezeket a lakásokat, s így ingatlanspekuláció sem lesz. Közölte, hamarosan ki fogják jelölni a Budapest környéki állami területeket, ahol indulhat az építkezés. Most arra keresik a választ, hogy ennek a munkának mekkora részét lehet közmunkában elvégezni, hogy még olcsóbb legyen - jegyezte meg.

A kormányfő beszámolt arról, hogy családi házakban gondolkodnak, előkerttel, hátsó veteményessel, hogy ott dolgozva a családi kasszán is lehessen segíteni. Könnyűszerkezetes házak épülhetnek majd amerikai típusú technológiával. Elmondta, már a négyzetméter-kalkulációk is elkészültek. Eszerint a házaspárok 40, az egygyermekesek 50, a kétgyermekesek 60, a háromgyermekesek pedig 80 négyzetméteres családi házat kaphatnának.

Arra, hogy a 98 százalékos különadó, a magánnyugdíjpénztárak ügye vagy az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének szűkítése közül van-e olyan, amit azóta másképpen csinálna, Orbán Viktor azt válaszolta: egyiket sem. Mint mondta, a nyugdíjrendszer átalakítása kulcskérdés, még nem is tudták befejezni, az állami nyugdíjrendszer biztos lábakra helyezése még hátravan.

"Az Alkotmánybíróságnál az első verzió az volt, hogy amíg az ország gazdaságilag talpra nem áll, addig adókérdésekben az Ab-nek nincs hatásköre, de meggyőztek arról, hogy néhány esetben mégis legyen. Na, pont ez alapján kaszálták el a 98 százalékos adóról szóló törvényt. Azóta is azon gondolkodom, helyes volt-e engednem" - fejtette ki.

Arra a felvetésre, hogy a korkedvezményes nyugdíjak reformjában érintettek úgy érzik, a szerzett jog elvétele igazságtalan, a miniszterelnök úgy reagált: "a kiindulópont nem változott. Először is Magyarország az összeomlás szélén volt egy évvel ezelőtt, és még mindig gazdasági vészhelyzetben van. Ilyen időszakban én a szerzett jog kifejezést nem használnám, ugyanis ma senki sincs olyan helyzetben Magyarországon, hogy ne változtasson azon az életen, ahogyan eddig élt". Hangsúlyozta, álláspontja nem változott, a rendvédelmisektől munkát kér.

A képviselői költségtérítések ügyével kapcsolatban, miszerint "sok fideszes vagy KDNP-s képviselő éppen költségtérítési stiklikkel bukott le", úgy vélekedett: ők nem lebuktak - mind rendes emberek -, hanem az történt, hogy a rendszer átláthatatlan. "Mindenkinek jobb, ha átlátható a rendszer, és nem kell képviselőket blikkes cikkekben leleplezni" - fogalmazott, kiemelve: tervei szerint 2012. január 1-jére Magyarország átlátható ország lesz.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. kenderice 2011. június 03. 20:12
    „Remélem Orsós sem húzza ki a négy évét!”
  • 24. dorombolok 2011. június 03. 19:36
    „Mire az intézkedéseik a zemberek érdekében beérnek lelécelnek!Utána lehet keresni a felelősöket !Úgy is a Gyurcsány Bajnai duónak kell a balhét elvinni.”
  • 23. Lendvai_Ildi_néni 2011. június 03. 17:43
    „a zorbán vajon mit szívott az interjuh előtt?
    elvileg a tudatot ilyen mértékben befolyásoló szerek illegálisak.”
  • 22. Losba 2011. június 03. 17:39
    „"sok fideszes vagy KDNP-s képviselő éppen költségtérítési stiklikkel bukott le", úgy vélekedett: ők nem lebuktak - mind rendes emberek -, hanem az történt, hogy a rendszer átláthatatlan. "......”
  • 21. Dwatson 2011. június 03. 16:27
    „6.
    500 milliárdos IMF hitel eltőzsdézése megfelelő munkavégzés?”
  • 20. Contar 2011. június 03. 15:19
    „"hanem az történt, hogy a rendszer átláthatatlan "
    Magyarul: annyi jogcímen, annyi helyről kapnak pénzt, hogy még számukra is átláthatatlan !”
  • 19. okostojas007 2011. június 03. 14:24
    „ŐK NEM LEBUKTAK - mind rendes emberek......lehet lakkozni megszáradt...”
  • 18. steke 2011. június 03. 14:01
    „Talán nem porlott még szét egészen a gerince a címbeli kormánytagoknak?”
  • 17. Madarász 2011. június 03. 12:55
    „Most olvastam, nem kell októberig várni, június 16-áig is elég. ;)”
  • 16. janika 2011. június 03. 12:30
    „Hát még, ha felelni is kellene a tetteikért? Vagy ép a nem tettekért, akkor már üres is lenne az országháza.”
  • 15. calico 2011. június 03. 11:52
    „14. pret. Szerintem is kiemelkedően jól teljesít a Viktor. Az ország történetében még sosem volt olyan miniszterelnök, akinek a pártja egy év alatt egymillió szavazót vesztett el. És ugye, ehhez még komoly balhé sem kellett...”
  • 14. pret 2011. június 03. 11:46
    „Csak óvatosan a bírálatokkal mert mindjárt jön annamari aztán lesz nemulass:)
    Viktor minden jól csinál, Viktor tud minden, az ő seggéből jön a napfény is...”
  • 13. öszödiböszme 2011. június 03. 11:39
    „6. andor47 2011.06.03. 09:4
    Kedves Andor bácsi! Én őszintén irigylem az Ön optimizmusát. Megfelelően végzi a kormány a dolgát. Nagyon sokunk szerint nem. Pedig nem mszp fannokról van szó. Szerintünk ennél demagógabb, gőgösebb kormány nem volt mostanság Európában. Gazdaságilag egy csőd, hazánk!”
  • 12. calico 2011. június 03. 11:36
    „Bocsi, Dirac, nem vagyok elég képzett ideológiailag.”
  • 11. Dirac 2011. június 03. 11:18
    „9. calico 2011.06.03. 11:01

    Kár, hogy ez csak üres beszéd, paranoia, ellenben gyurcsányi viselkedésével, aki ezekhez hasonlókat valóban mondott, csak az a szocialisták értékrendjében az "igazság" szavaként volt definiálva, érdekes hogy azóta milyen drasztikusan nőtt az amnéziában szenvedők száma.”
  • 10. bojtár 2011. június 03. 11:12
    „6. andor47 2011.06.03. 09:44
    megfelően végzi a dolgát???????? Kedves Andor ön miről beszél???Kicsit nézzen már utánna a fidesz és az mszp ámokfutásainak legyen olyan kedves.”
  • 9. calico 2011. június 03. 11:01
    „4. Madarász:
    Azoknak majd elmondja a Nemzeti Együttműködést Megtestesítő Személy, hogy
    "Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."
    És az áruló, az ellenség, az nem közénk való.”
  • 8. kerteszb 2011. június 03. 10:36
    „Sajnos pont a Matolcsy-félék akarnak maradni, no és persze fejétől bűzlik a hal.”
  • 7. KissLaszlo 2011. június 03. 10:26
    „andor47
    Várdd meg az októbert! Tuti, hogy lesz valami Pesten. Nem lesz aki megvédje királyodat, mert a rendvédelmisekkel is kekeckedik. Akkor is szarban hagyja majd a barna nyelvű hódolóit, mint 2006-ban az Astóriánál.”
  • 6. andor47 2011. június 03. 09:44
    „Akinek nem tetszik, az elmenet, mondta a "nagy" Gyurcsán Ferenc. Ez most is érvényes kedves fanyalgók! Aztán ugyan miért menne el a kormány? Mert nektek nem tetszik? Hát azért ne nemjen el, és nem is fog ! Süllyed a hajó? Az Mszp alatt kezdett süllyedni, nem a mostani kormán tehet róla! A kormány megfelelően végzi a dolgát, ha van hibája az legfeljebb az, hogy nem elgég radikális, más hibája nincs. Nyugalom, egy darabig még nem fog a kormáény elmenni, és egy még egy jó darabig a ti "embereitek" nem fognak visszatérni a hatalomba. Tudom, hogy fáj, de ez van.”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trianon-emléknap - Kormányszóvivő: igenis van összetartozás a magyarok között!

A kormányszóvivő szerint békeszerződés és határvonalak ellenére igenis létezik összetartozás a… Tovább olvasom