Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Munkaerőhiány: külföldre mennek a magyar sofőrök

A fuvarozók 2013-tól az eddigieknél is nehezebben találhatnak majd jól képzett sofőröket, mivel januártól magasabb életkorhoz köthetik a jogosítvány megszerzését.
A fuvarozók 2013-tól az eddigieknél is nehezebben találhatnak majd jól képzett sofőröket, mivel januártól magasabb életkorhoz köthetik a jogosítvány megszerzését - írta a keddi Magyar Hírlap.

A tervek szerint autóbuszvezetői jogosítványt csak a 24., tehergépjármű vezetésére jogosító okmányt pedig csak a 21. életévüket betöltő személyek szerezhetnek.

A hazai fuvarozó vállalkozásoknak már most is gondot okoz a munkaerőhiány. Egyrészt az itthoninál jobb fizetéssel járó külföldi munkalehetőségek a gépkocsivezetőket is "elcsábítják", a külhoni cégek pedig rákényszerülnek a toborzásra, mert Európa-szerte kevés a teherautó és autóbuszsofőr - közölte a lap.

Olvasóink írták

  • 10. Sophi80 2012. október 04. 09:54
    „Elvárják a gyakorlatot. De kérdem én, ha nem adnak lehetőséget a kezdőknek, akkor hogyan legyen tapasztalatuk? Ez kimeríti a diszkrimináció fogalmát.”
  • 9. Mankapunka 2012. augusztus 14. 16:09
    „kroly

    Jól írtad,nem mindegy,hogy ugyanazért mennyit is fizetnek.

    buszsofőr Kihagytad még az unatkozókat,akik a vállalatnál téged felnyomnak,mert nem tetszik nekik az arcod :)”
  • 8. kroly 2012. augusztus 14. 13:02
    „Az biztos a munkához képest nagyon nincsenek megfizetve a kamionosok,pedig kemény idegölö melot végeznek.Mindenkinek megfelelni Cmegbízó,fönök)nó meg a rendörök piszkálásának.Állandó feszültség alatt figyelni a nem mindennapi forgalmat, de hát sajna a kinti munka is hasonló kizsákmányolásro szol.Igaz kint talán jobban megfizetik.”
  • 7. buszsofőr 2012. augusztus 14. 11:38
    „Gyere el busz, vagy teherautó sofőrnek! Amit kínálunk:
    Giga-bírságok.
    Kínszenvedéssel betartható tachográf vezetési és pihenőidők.
    Öt évente 100e forintos (kötelező) GKI tanfolyam. (+100 ha ADR is kell)
    Versenyképes 100-110e forintos fizetések.

    de kereshetsz 300-at is, 6 hétig el, és két nap itthon, aztán megint 6 hétig el (nemzetközi árufuvarozó)”
  • 6. Mankapunka 2012. augusztus 14. 11:23
    „Nem jövőre,hanem már most gondot okoz,ez az intézkedés majd csak még jobban kihat majd magyarisztán piacára.

    Sebaj,szeressük ezt az államot,mert itt minden olyan jó,és ésszerű.

    Vagy,max úgy tudnak itthon tartani embereket,hogyha fizetést emelnek. Ez csak egy tipp,nem kell megfogadni. :)”
  • 5. majkani 2012. augusztus 14. 11:15
    „Ostoba Vezetőnk és bandája érdekesen gondolkodik! Nem elég érettek a fiatalok (úgy általában) arra, hogy vezessenek, de elég érettek arra, hogy szavazzanak!? Ezek szerint az éretlenek választották meg őket?”
  • 4. kroly 2012. augusztus 14. 10:17
    „Sajna kint sem mindenkinek sikerül jó munkát találni,de tény még igy is nagyobb bért tud kiharcolni mint kishazánkban.A sofőrők képzése nálunk véleményem szerint a nullával egyenlő.Sok irni olvasni nem tudo (nemzetiségi emberke)HOGY OLVASTA? HOGY TANULTA MEG A KRESZ szigoru szabályai????????????????????Sajna még ezt nem tudták megfékezni vagy tán nem is akarják.A képzést igen is szigorittani kéne mert sok a képzetlen ámokfutó az utakon,és ez nem csak az urvezetökre jellemzö.A hivatásos kollégák némelyike meliet alig lehet elférni a keskenyebb utakon mert nem mer lehuzodni,nem érzi hol fut a kocsi jobb oldala.A busznál meg régeben is érvényes volt a korhatár,és a két éves nagykocsis gyakorlat.Csakhogy ezt valahoga elfeledték betartani.Nem kivánom bántani ifju kolégáim ,hisz nem csak rájuk jellemzö ez a probléma.Van öreg roka is akinek kicsi az utest,vagy azt hiszi mindenki meneküljön mert jön a nagytudásu soför.Mindenkinek balasetmentes jó utat!Szerencsés hazatérést!”
  • 3. bojtár 2012. augusztus 14. 09:17
    „ez így nem teljesen igaz mert nem csak a sofőrök hanem mindenki akinek esze és lehetősége van”
  • 2. ATXadmin 2012. augusztus 14. 07:47
    „nem csak a sofőrök mennek külföldre !!!!4hanem az összes olyan fiatal aki ért is valami szakmához és nem nyomorék mangeri diplomával törölgeti a valagát miközben semmihez nem ért”
  • 1. ATXadmin 2012. augusztus 14. 07:30
    „egy újabb fass**zság Zorbán királytól nem életkorhoz kellene kötni!!!!!!!!!!!!!!hanem rendesen megtanítani az embereket vezetni közlekedni!!!!!az emberek 80% nem tud parkolni tolatni stb!!!!és ez nem kor függő!!!!!!!!!!!!!!!már rég el kellett volna kergetni ezt a semmire kellő Zorbán bandát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli helyzetben megszakíthatják a rendezvényeket augusztus 20-án

Egyelőre valószínűbb, hogy augusztus 20-án, az állami ünnepen jó idő lesz, rendkívüli helyzet esetén… Tovább olvasom