Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

MSZP: nem a kormány emeli az árakat

A Fideszt láthatóan zavarja, hogy az MSZP-nek sikerült lényegesen csökkenteni a távhő jövő évi árát.
Fónagy János többek között azt mondta: az áremelésekről szóló hírek azt mutatják, hogy a kormány máris elkezdte megnehezíteni az emberek jövő évi életét. Tukacs István úgy vélte: Fónagy János nyilatkozatából "süt az a szándék", hogy megfeleljen a Fidesz kampányigényeinek. Ha valakinek, Fónagy Jánosnak tudnia kell, hogy a szolgáltatások árát nem a kormány emeli, s ilyen lehetősége nincs is - emelte ki.

A Fideszt láthatóan zavarja, hogy az MSZP-nek sikerült lényegesen csökkenteni a távhő jövő évi árát úgy, hogy sok döntéssel kedvezőbb lesz e szolgáltatásnak több körülménye - közölte a szocialista politikus. Példaként a áfa-csökkentést, a szabályozhatóságot, a takarékosságra ösztönzést említette.

Fónagy János azt mondta: a kormány elvette a fűtéstámogatás jelentős részét, csökkent a fűtéskorszerűsítésre szánt támogatás, emelik a gáz, a vonatjegyek árát, nőnek a BKV viteldíjai, és emelkedik a víz, valamint a villany ára is. A következő év az ideinél is nehezebb lesz az országnak és az embereknek - mondta a Fidesz politikusa.

Olvasóink írták

  • 2. jánosi 2009. november 19. 22:03
    „1.-nek
    Ez már a végső zagyva kapálódzás - szövegelés ...........”
  • 1. szocdem 2009. november 19. 21:53
    „bizony bizony...

    ezek a szocik nem léteznwek egy napot sem, ha nem hazudhatnak. Egyszerüen ez a lételemük. Na meg a milliárdosok internacionálé éneklő dalárdája, amivel a politikai és társadalomtudomyányos felkészültségük felső határához is érkeztünk..

    Muszály ennyire nevetségessé tenni magatokat elvtársak?????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oltópontot alakítanak ki Tatabányán

Péntektől az új influenza elleni oltópontot alakítanak k Tatabányán, melyet a megye bármely… Tovább olvasom